Manapság egyáltalán nem ritka, hogy életünk közepén kell újradefiniálnunk magunkat, és új pályát választanunk.
Hol vannak már azok az idők, amikor azzal foglalkoztak a felnőttek, mint amit gyerekkorukban „elhatároztak”.
Bár én nagyon korán eldöntöttem, hogy mit szeretnék csinálni nagykoromban, ettől függetlenül gyerekként mindig utáltam a mi leszel, ha nagy leszel kérdést. Manapság pedig egyre nagyobb kihívás erre a kérdésre válaszolni, hiszen a munkaerőpiac és az élet is olyan gyorsasággal változik, és sokszor olyan mértékű elvárásokat támaszt, amelyek szinte követhetetlenek. Míg pár évtizeddel korábban egy stabil középiskolai érettségi birtokában a nyugdíjig el lehetett lavírozni egy munkahelyen, ma már az is szinte komoly eredménynek számít, ha egy-egy cég akár pár évig is életképes tud maradni.
A technika vívmányaival és a világ változásával csak az tud együtt fejlődni, aki élni, haladni is tud vele. A közismert természettudós, a biológiai evolúció felismerője, Charles Dawin találóan fogalmazott: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”
A tudás a legjobb befektetés
Változásból pedig van bőven, ember legyen a talpán, aki naprakészen követni tudja ezeket. Ráadásul a gazdasági átalakulások mellett számos olyan tényező is közrejátszik az életünkben, amelyek még a legvadabb rémálmainkban sem jöttek elő, elég, ha a világjárványra, vagy a jelenleg is zajló háborúra gondolunk. Ezek mind befolyásolják a munkaerőpiaci viszonyokat is, tehát akaratlanul is hatást gyakorolnak az életünkre.
Talán soha nem volt igaz annyira, mint manapság, hogy a jó pap is holtig tanul, hiszen egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne tartsuk a lépést a világ igényeivel.
Vannak szakmák, amelyek az idővel sokat veszítettek a presztízsükből, vagy amelyek kissé megkoptak, de sajnos olyanok is, amelyekre pedig már egyáltalán nincsen szükség. A home office kényszerű bevezetése azt is igazolta, hogy lehet hatékonyan dolgozni otthonról is, és hogy mennyire gördülékenyen tudunk alkalmazkodni az élet diktálta változásokhoz. Nem kell tehát kétségbeesni, ha 40 pluszosan jön el az ideje a váltásnak, ma már egyszerűen nem lehet kifutni az időből, ha a megújulásról van szó.
Az oktatásszervezés szerencsére alkalmazkodik az elvárásokhoz, így ma már a felnőttek is egyre több képzésen, átképzésen vehetnek részt. De nemcsak akkor érdemes váltani, ha az élet követeli ezt meg, hanem akkor is, ha nyitott vagy valami teljesen másra, esetleg belefásultál abba, amit hosszú évek óta csinálsz, vagy egyszerűen csak nem okoz örömöt a mindennapi hajtás. Ahhoz túl sok időt töltünk el az életünkből a munkával, hogy szenvedjünk tőle, és ahogy a bölcs mondás tartja: nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk!

Újratrevzés indul
Ha már felmerült benned az igény vagy a vágy a váltásra, de még nem tudod, konkrétan mi lenne a legjobb a továbblépés szempontjából, akkor érdemes körülnézned a felnőttképzési lehetőségek között.
Szerencsére számos lehetőség van, ha nekivágnál egy új útnak. Nem biztos, hogy komplett újratervezésre van szükséged az életben maradáshoz, lehet, hogy az is elég, ha a meglévő tudásodat egészíted ki, vagy turbózód fel, speciális, a munkakörödhöz szervesen illeszkedő képzéssel. Ha azonban kész vagy akár teljesen a startvonalról indulni, akkor első körben azt gondold végig, hogy mely területek állnak hozzád közel, majd azt is, hogy ezek mennyire piacképesek számodra. Lehet, hogy nagyon tetszik neked és hangzatos például a kommunikációs pálya, de elképzelhető, hogy a népszerűsége miatt telített is, tehát kevés eséllyel rúgsz labdába.
Oszd meg az elképzelésedet egy számodra közelálló családtaggal, vagy baráttal, hátha egy másik nézőpont a te terveidet is új megvilágításba helyezi. Ha azonban fogalmad sincs, hogy merre indulj el, akkor tölts ki egy ingyenes, személyre szabott élettervezést, amiből az is kiderülhet, hogy mi okozza az elakadást az életedben.
Álszentség lenne azt mondani, hogy a pénz nem fontos, de több felnőttképzési tréner is azt javasolja, hogy ne a fizetés legyen a kizárólagos szempont, amikor tanfolyamot választunk. „A felnőttek nagy része túlnyomó többségben nem önálló elhatározásból, hanem kényszerűségből választ új pályát. Ez már önmagában egyfajta stressz faktor, amit ha megspékelünk azzal, hogy nem olyan területet választunk, amit szívvel-lélekkel csinálunk, akkor az szinte garancia a kudarcra” – fogalmaz Szabó Karola, aki évek óta tart egyéni továbbképzéseket újrakezdő felnőtteknek.
Jó hír az is, hogy ma már a földrajzi lehetőségek sem korlátozottak, hiszen akár online is könnyen elvégezhető egy-egy képzés, vagy tanfolyam. Így tehát az sem lehet kifogás, hogy nincs kedved suliba járni, hogy túl messze van, vagy, hogy nem tudod összeegyeztetni az időbeosztásoddal. Ne érezd cikinek, ha váltanod kell, ne legyél gátja a saját fejlődésednek, mert eljöhet az a pillanat, amikor úgy fogod érezni, hogy lemaradtál. Aki pedig lemarad, az nagyon sokszor kimarad…
Nyitókép: Tom Werner/GettyImages
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Ha már képernyőidő, legyen értelme: 5 hasznos edukációs alkalmazás gyerekeknek
- Varrásoktatás Zoom-on és kötelező önkéntesség: 8 egyetemista véleménye az online oktatásról
- „Jó érzés a tudást átadni” – vasárnap a pedagógusokat köszöntjük, akik a nehézségek ellenére is a következő generációk nevelésén fáradoznak