Január végén debütált a Netflixen az énekesnő életét bemutató „Miss Americana”. A dokumentumfilmből egy teljesen új oldalát ismerhetjük meg a „szomszéd lány”-ként elhíresült sztárnak.
Nem nevezném magam hardcore Taylor Swift rajongónak, de követem a pályáját, és szeretem a dalait. Viszont azt be kell ismernem, hogy sokszor a falra tudtam volna mászni ettől a tökéletesen összerakott zeneipari csomagtól. Ő volt a szőke hajú Barbie baba a cuki cicáival, aki mindenáron a bájos „szomszéd lány” típusaként akarta eladni magát a romantikus country dalaival – közben meg szó szerint Hamupipőkeként vonult be egy díjátadóra, a BFF-jei pedig Selena Gomez és szupermodellek voltak. Ráadásul ahogy teltek az évek, valahogy mindig ismert pasikkal (a teljesség igénye nélkül: Joe Jonas, Taylor Lautner, John Mayer, Jake Gyllenhaal, Harry Styles, Calvin Harris, Tom Hiddleston) kezdett el randizni, akik egytől-egyig összetörték a szívét – ez persze annyira nem is volt baj, hiszen mindről születhetett egy (vagy több) dal. Egyszerűen azt éreztem, ez a csaj minden, csak nem őszinte – és igazán egyénisége, véleménye és személyisége sincs. Azaz pontosítok, ő volt a lány, akit megbántanak a szemét pasik, például Kanye West is. Egy percig sem kérdőjelezem meg a fájdalmakat, vagy a megaláztatást, ami érhette – azonban az áldozat szerepe, amibe beleült, nem tette őt erős és inspiráló nővé a szememben.
A változás kora
Aztán amikor kiadta a „Reputation” című lemezét 2017-ben, úgy éreztem, ez már (talán) tényleg róla szól. Végre nemcsak cuki szerelmes és szakítós dalokat írt, hanem például a „Look What You Made Me Do”-t, amiben arról énekel, hogy a régi Taylor halott. A számhoz készített klipben pedig egyértelműen reagált a West – Kardashian balhéra. Egy évvel később turnéra indult az albummal, én pedig eljuthattam a londoni állomásra a Wembley Stadionba, ahol a kivetítőn egyszer csak ez a felirat jelent meg: „And in the death of her reputation, she felt truly alive.”
Ez a mondat nagyon magával ragadott, már csak magam miatt is – de a személyes okok helyett inkább azt említeném meg, hogy kíváncsi lettem, megváltozott-e az, amit Taylor képvisel… Pár hónappal később, 2018 októberében az énekesnő karrierje során először felvállalta a politikai nézeteit a közösségi oldalán, tavaly nyáron pedig, amikor megnyerte az Év legjobb videójáért járó MTV Video Music Awards díjat a „You Need to Calm Down”-ért, beszédében kiállt az LMBTQ közösség mellett – PR fogás, vagy sem, de mindenképpen becsülendő lépés.
Miss Americana
Ennek ellenére a Taylor-sztoriban még mindig vannak számomra „homályos foltok”, ezért kíváncsian vártam, mi derül ki róla a „Miss Americana” című dokufilmjéből, ami január végén debütált a Netflixen. Nem egy klasszikus karriertörténetről van szó, a hangsúly egyáltalán nem azon van, hogyan lett az énekesnőből a pop egyik koronázatlan királynője. Ez a film arról szól, hogy miért tépte le (végre) a szájáról a ragtapaszt.
„Az életemet gyerekként és ma is irányító erkölcsi szabály az az igény, hogy jó embernek tartsanak. Csak erről írtam. Csak erre vágytam. Ez volt a teljes és tökéletes hitrendszer, amivel gyerekként azonosultam.”
Ezekkel a gondolatokkal indítja Taylor a „Miss Americaná”-t, amiben szóba került például a megfelelési kényszere: éheztette magát, hogy elég szépnek tartsák. „Szerintem az ember észre sem veszi, mit tesz, mert fokozatosan történik. Mindig van egy szépségideál, amihez nem érsz fel. Mert ha elég vékony vagy, akkor nincs formás feneked. De ha van rajtad pár kiló, formás a feneked, csak épp a hasad nem elég lapos. Ez az egész lehetetlen. És bár nem mondod ki, hogy evészavarod van, de tudod jól, hogy listázod az összes aznapi kajádat, és tudod, hogy ez nem helyes, de a diétás oldalak azt sulykolják, hogy ezt csináld. Emiatt egyfajta szégyen- vagy gyűlöletspirálba kerültem.” Az önmérgezés ellenére azonban megtette, amiről azt gondolta, hogy tőle vártak, tartotta magát a jó kislány szerepéhez. „Az elismerés úgy eltelített, hogy nem is kellett más. Az lettem, aminek mindenki látni akart… Egy kedves lány nem erőlteti rá másokra a véleményét. Csupán mosolyog és integet, és azt mondja, ’köszönöm’. Egy kedves lány nem hoz kínos helyzetbe másokat a nézeteivel. Jogom van szavazni, de nincs jogom megmondani másoknak, mit tegyenek.” – mesélte ezekről az évekről.
Vége a hallgatásnak!
A felvételek és Taylor kommentárjai segítségével ki is rajzolódnak a kulcstémák, amiről ez a dokumentumfilm igazán szólni akart: a per, amit szexuális zaklatás miatt indított (majd meg is nyert) David Mueller ellen, a Kanye West botrány és a Tennessee állambeli időközi választás, ahol először beszélt nyilvánosan a politikáról. „Nagyon jó, hogy nem érzem magam többé elnémítottnak. És ezt magamnak köszönhetem. Sokat kellett tanulnom, mielőtt 200 millió emberhez szóltam. De mostanra kitanultam. Ideje levennem a ragasztószalagot a számról. Szeretem a csillogást, de kiállok a társadalmunkban létező kettős mérce ellen is. Rózsaszínt akarok viselni, és elmondani, mit érzek a politika iránt. És szerintem ezek a dolgok nem zárják ki egymást.”
Csak így tovább!
Az nem kérdés számomra, hogy Taylor dalaihoz hasonlóan a „Miss Americana” is (tökéletesen) meg van komponálva. Maximálisan empátiára késztet minket, nézőket az énekesnő iránt, annak ellenére, hogy még mindig nem tudom, hol kezdődik az igazi Taylor, és hol a profi üzletasszony, aki jól ismeri a popszakmát – ráadásul ő maga mondta ki, megtanulta, mit és hogyan mondjon. De talán ezúttal nem is igazán számítanak az indítékai. Az számít, hogy végre állást foglalt valami mellett – amit mi, „hétköznapi” emberek is fontosnak tartunk. Nincs rendben az, hogy a nőknek folyamatosan meg kell újulniuk, hogy érdekesek maradjanak, vagy éhezniük kell, hogy megfeleljenek a társadalmi nyomásnak. Ahogy az sincs rendben, hogy Taylort fényképes bizonyíték és több tanú vallomása után is beperelhette a zaklatója hitelrontásért – és a legnagyobb gond az, hogy a legtöbb nő úgy érzi, mindezekről hallgatnia kell, hogy jó kislány maradhasson, és szeressék.
Remélem, hogy Taylor Swift folytatja az utat, amit elkezdett, és ha már lehetősége van rá, hogy milliókhoz szóljon, nem teszi vissza a ragasztószalagot a szájára – talán lassan kiderül, ki is ő igazából, és milyen ügyek hajtják előre…
Nyitókép: Frazer Harrison/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- A srác, akibe a fél világ szerelmes, Szilvásváradon is megáll dedikálni – A Timothée Chalamet sztori
- Mindenki barátnője mára az Instagram koronázatlan királynője – Mindent Jennifer Anistonról
- A színész, aki nem tudja elviselni a saját játékát, közben sikert-sikerre halmoz – Az Adam Driver jelenség nyomában
