Húzd meg a határaidat, és ne egyedül akarj megoldani mindent kettőtök helyett!
Egy partnerségen alapuló kapcsolatban a felek számíthatnak a másikra bármiben – azaz jóban-rosszban egymás mellett állnak. Ha viszont úgy érzed, hogy míg te mindent megteszel a szerelmedért (amit el is fogad persze), de ő egyáltalán nem ugyanezt a figyelmet, törődést és szeretetet nyújtja neked, akkor sajnos egyoldalú párkapcsolatban élsz. Ez azt jelenti, hogy csak az egyik fél (jelen esetben te) kezdeményez mindent, és gyakorlatilag húzza magával a másikat annak érdekében, hogy fejlődhessen a kapocs kettőjük között. A legegyszerűbben egy csoportmunkához tudnánk hasonlítani a helyzetet, ahol valaki sokkal többet dolgozik a jó jegyért, mint a többiek – csak egy kapcsolatban ez a félmunka nem elég a sikerhez.
Honnan tudhatod, hogy gond van?
Az első lépés természetesen az, hogy felismerd a problémát, ehhez pedig arra van szükséged, hogy nagyon őszinte legyél saját magaddal! Válaszold meg az alábbi kérdéseket:
- Folyamatosan fáradtnak érzed magad, mintha leszívták volna az összes energiádat?
- Mindig te vagy a kezdeményező fél?
- Kapsz-e bármilyen jelzést a partneredtől arra, hogy ő is törődik veled és a kapcsolatotokkal? Ha előfordul, az csak azért van, mert felhívtad rá a figyelmét, vagy magától lépett?
Változtasd meg a dinamikát!
Ha az önelemzés után arra jutottál, hogy a kapcsolatotok mérlege kibillent, akkor sem kell megijedned, ugyanis amennyiben mindketten azt szeretnétek, visszaállíthatjátok az egyensúlyt! Először is, ülj le beszélgetni a pároddal, ugyanis lehet, hogy ő észre sem vette, hogy valami gond van a dinamikával. De ahelyett, hogy vádaskodnál, nyíltan mondd el, hogyan érzed magad ebben a helyzetben. Figyelj arra, hogy a megoldás részese lehessen, ne a problémáé – különben könnyen elidegenítheted őt, és ez azt eredményezheti, hogy nem akar dolgozni kettőtökön. Ha viszont azt látod, hogy hiába osztottad meg vele a gondolataidat és az érzéseidet, mégsem változott semmi, akkor neked kell cselekedned! Fejezd be azt, amit eddig csináltál! Ne legyél rideg, de ismerd fel, hogy elérted a határaidat, mint adakozó fél. Húzódj hátra, és nézd meg, mit reagál rá a partnered! Amennyiben a tettek mezejére lép, akkor a kapcsolatotok jó eséllyel megmenthető, azonban, ha nem, gondold át, miért is vagy még vele…
A türelem egyensúlyt teremt
Fontos, hogy ne akard egy nap alatt megoldani a problémát – főleg akkor, ha akár hónapok (vagy évek) óta egyoldalú a kapcsolatotok. Legyél türelmes a pároddal szemben, ha pedig érzelmileg megvisel a folyamat, érdemes felkeresned egy terapeutát, akivel őszintén beszélhetsz arról, hogyan éled meg a dinamikátokon való munkát.
Forrás: Elite Daily
Nyitókép: YakobchukOlena/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Elveszett az intimitás a kapcsolatotokból? Íme 14 tipp a forróbb szexért (+18)
- 7 dolog, amit a rossz párkapcsolatomból megtanultam
- 10 kérdés, amivel kiderítheted, mit gondol a párod a kapcsolatotokról