Most akkor télen is kell napfényvédő krémet használni?

Bőrápolás mesterfokon!

Van, aki télen-nyáron napfényvédő krémet tesz az arcára, de olyan is akad, aki csak akkor nyúl érte, amikor már fennáll a leégés veszélye. De mi a legjobb az arcbőrödnek?

Eszedbe jutna, hogy ebben a cudar időben is fényvédőt kenj a bőrödre? Pedig nem is ördögtől való a gondolat, hiszen nem csak az erős, nyári napsugarak ellen kell védened a bőrödet.

A D-vitamin hiánya betegségeket is okozhat

A ráncmegelőzés érdekében fontos, hogy csak kellő mennyiségben és minőségben érjen napfény. A jelenlegi tudományos kutatások és a bőrgyógyászok szerint egész évben oda kell figyelni a védelemre, ugyanis az UV-sugárzás nem csak nyáron, de télen is veszélyeztet. Természetesen nem ugyanolyan mértékben, és attól is függ, hogy épp milyen éghajlatú országban élsz vagy tartózkodsz. Persze ez nem azt jelenti, hogy bújj el a napsugarak elől, azokra ugyanis szükségünk van az általuk termelt D-vitamin miatt. A D-vitamin legismertebb szerepe a kalcium-anyagcsere szabályozása, és legfontosabb feladata a kalcium felszívódásának fokozása, hogy az képes legyen beépülni a csontokba. Emellett a vérplazmában is emeli a kalciumszintet, szabályozza a vékonybélből való felszívódását, fokozza a vesében a kalciumvisszaszívást, és serkenti kiáramlását a csontokból. Egyre több betegségről derül ki, hogy kialakulásukban a D-vitamin hiánya is szerepet játszhat. Például csontritkuláshoz, cukorbetegséghez, autoimmun megbetegedésekhez és izomgyengeséghez is vezethet. Nem meglepő, hogy tél végén tarol az influenza, mivel a hosszú fényhiány következtében ekkorra a szervezetben már annyira kiürül a D-vitamin-raktár, hogy az immunrendszer már nem képes olyan erővel küzdeni a fertőzések ellen.

Tudtad? Így pótolhatod szükség esetén a D-vitamint!
– 10 perces nyári UVB-sugárzás = 3000 NE (75 µg) D3-vitamin
– 100 g tőkehalmáj = 250 µg D3-vitamin – 1 dl tej = 0,4 µg D3-vitamin
– 100 g tejtermék = 1-3 µg D3-vitamin
– 100 g tojás = 5-25 µg D3-vitamin
– Gyógyszerek, táplálékkiegészítők: napi 1000-3000 nemzetközi egység D-vitamin mellé érdemes szedni 1000 mg kalciumot és 500 mg magnéziumot, de ha gyógyszerekre van szükséged, mindenképpen keresd fel a háziorvosod!

Figyelj oda az UV-sugárzás veszélyeire is!

Dendy Engelman, a népszerű New York-i bőrgyógyász szerint nemcsak azok számára fontos a téli napfényvédelem, akiknek érzékeny bőrük van, vagy akik órákat töltenek ilyenkor is a szabad ég alatt, hanem azoknak is, akik egész nap az irodában ülnek. Ugyanis a legújabb kutatások szerint nemcsak az UV-sugarak stimulálják a pigmentcellákat, hanem a számítógép képernyőfénye, valamint kisebb mértékben bizonyos típusú lámpák és kijelzők is káros hatással vannak a bőrre. Így például a mobiltelefon fénye is káros lehet az arcbőröd számára. Vagyis a modern kori nőknek már nem csak az egyre erősödő UV-sugárzás ellen kell küzdeniük, itt van a „kék fény” is, amely az elektronikai eszközeink által öregítheti bőrünket.

Védekezz tudatosan a kék fény káros hatásaival szemben!

Az érzékeny vagy szeplős bőrűeknek szinte mindig szükséges napfényvédőt kenniük az arcukra, de természetesen télen másfajta krémet igényel az arcbőr, mint a meleg, nyári napokon, amikor az UV-sugárzás is intenzívebb. A hidegebb napokra érdemes beszerezned a bőrtípusodnak megfelelő, tápláló arckrémet, amely egyben a fénytől is megvédi. A faktorszám lehet kevesebb, mint a nyári naptejeknél – szerencsére ma már számtalan krém van a piacon, így könnyen megtalálhatod a számodra tökéleteset.

Sminkelsz, és nem szeretnél még a fényvédelemmel is külön bajlódni? Használj olyan BB (Blemish Balm) vagy CC (Color Correcting) krémet, amelyek hidratálnak, fényvédő faktort tartalmaznak, fednek is, ennek köszönhetően egy lájtosabb alapozóhatást érhetsz el, miközben véded is bőrödet a káros sugaraktól.

Amikor kötelező a fényvédő használata: a kémiai hámlasztás

A kémiai hámlasztás számos bőrprobléma kezelésében segíthet, például javít a pattanásos, mitesszeres bőr állapotán, egyenletesebbé teszi a bőrfelületet, és enyhítheti a pigmentfoltokat is. Olyan kezelést is választhatsz, amely a vízhiányos, öregedő vagy fakó arcbőrt varázsolja teltebbé, ragyogóbbá. A Szex és New York Samanthájának pont így sikerült rákvörösre maratnia a fejét egy ominózus részben, de azért ne ijedj meg az otthoni hámlasztás gondolatától, ha okosan csinálod, nem lehet baj. Egy biztos: hámlasztás nincs fényvédelem nélkül! Kötelező mindennap legalább 15 faktoros napfényvédő krémet használnod az arcodra!

Frissítsd fel a bőröd, hogy igazán ragyogó legyél!

Milyen típusú hámlasztót válassz?

Íme, a savak három nagy csoportja a Krémmánia szerint:
• AHA (Alpha Hydroxy Acid): vízben oldódó savak, amelyek a felszínen tevékenykednek. Emellett anti-aging hatásuk van, amely főként a glikosavnak köszönhető. Növelik a bőr vízmegtartó képességét (tejsav), és antibakteriális tulajdonságuk is ismert (mandulasav).
• BHA (Beta Hydroxy Acid): nem vízben, hanem olajban oldódik, így be tud jutni a pórusokba is, és ott segít az elhalt hámsejtek hámlasztásában. Kiváló gyulladáscsökkentő hatású. A zsírosabb, pattanásos, mitesszeres bőrre a legeslegjobb hatóanyag. Például, ha zsíros bőröd van, akkor egy savasabb pH-értékű, 2 százalékos termék mindennapos használatra javasolt, azonban, ha normál bőröd van, elég csak kétnaponta. Ha érzékeny a bőröd, elég egy 0,5-1 százalékos tartományú termék is.
• PHA (Poly Hydroxy Acid): az AHA-khoz hasonló tulajdonsága van, irritáló mellékhatások nélkül. Ezért az újgenerációs AHA-nak is szokás nevezni. Az AHA-knál picit kisebb, de szuper anti-aging hatásuk van, jól hidratálnak, sőt kiváló antioxidánsok. Érzékenyebb bőrtípusokra, pirosodásra hajlamos vagy rosaceás bőrre tökéletes választás.

Ezek alapján el tudod dönteni, neked melyikre lehet szükséged. A bőrápolás mindig egyéni és egyedi dolog, ezért ki kell tapasztalnod, neked melyik válik be. Akár kombinálhatod is őket! A hámlasztást hetente legalább egyszer érdemes elvégezned, de mindig nézd meg, hogy az adott termékhez milyen gyakoriságot javasolnak. Léteznek olyan hámlasztók, amelyek napi használatra is alkalmasak, ám ez azért nem ajánlott, mert a bőrnek egy napnál azért több időre van szüksége a megújuláshoz. A heti 1-2 alkalom általában elegendő.

Fontos!
Mindenképp konzultálj kozmetikussal a kezeléseket illetően, s ha teheted, inkább hagyd a szakemberre a hámlasztást. Problémás bőr esetén célszerű egy bőrgyógyászt is felkeresned, ugyanis előfordulhat, hogy a kozmetikai kezelés önmagában nem nyújt megoldást.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is olvasd el:

 

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)