A gyerekekre is hat a téli fásultság: így segíthetünk nekik túllendülni a szezonális depresszión

A winter blues vagy téli fásultság a gyerekeket sem kíméli. Ahogy a felnőttek esetében, az ő energiaszintjüket és hangulatukat is befolyásolhatják a hideg és sötét téli hónapok. Mit tehetünk, hogyan segíthetünk nekik átlendülni ezen?

Télen a lemerült energiaraktárak és a végtelennek tűnő napfénymentes órák nyomot hagynak a hangulatunkon. Ilyenkor minden nehezebb, még az is, hogy egyáltalán kikeljünk az ágyból. A szezonális depresszióról egyre többet hallani, és ma már rengeteg eszköz is a rendelkezésünkre áll, ha nem szeretnénk búslakodva tölteni az év sötétebbik felét. Azonban ne felejtsük el, hogy nemcsak mi, felnőttek szenvedünk az időjárás viszontagságaitól, hanem a gyerekek is. A téli depresszió túlnyomóan a 10-12 éveseket, a tiniket és a fiatal felnőtteket érinti. Így a winter blues, vagy téli fásultság nem kizárólag a felnőttek problémája, még akkor sem, ha nem azonos tünetekkel jelzik a kicsik, hogy valami nincs rendben.

Vészjelző változások

Kemény dió a gyerekeknél megkülönböztetni a hangulatváltozások okait. Mivelők érzékenyen reagálhatnak minden kisebb-nagyobb változásra, érdemes megfelelően körüljárni, mi okozhatja a hirtelen fordulatot a viselkedésben. Ki kell zárni, hogy esetleg az iskolában történt valami, piszkálják, vagy netán betegség üti fel a fejét náluk. A szezonális depresszió felnőttek esetén lehangoltság, energia- és motivációhiány formájában jelentkezik leggyakrabban. A gyerekeknél is észrevehetők ezek a tünetek. De emellett az is gyanús lehet, ha megváltozik a gyerek étvágya, alvása, nincs kedve játszani, barátokkal lenni, bújósabbá és összességében ingerültebbé válik, és a szokásosnál nyűgösebb lesz. A tünetek súlyosságától függően kezelhetjük otthon a lehangoltságot, vagy kérhetünk segítséget szakembertől. A következő lépésekkel azonban megkönnyíthetjük a gyerekek számára ezt az időszakot.

Téli fásultság ellen pozitívabb példák

A gyerekek nézőpontján csak a sajátunk megváltoztatásával javíthatunk. Ha folyamatosan azt hallják tőlünk, hogy milyen rossz idő van, semmit nem lehet ilyenkor csinálni, és amúgy is utáljuk a telet, akkor ne csodálkozzunk, ha rájuk is átragad a mentalitásunk. Ha egy pozitívabb modellt mutatunk, amiben észrevehetők ennek az évszaknak is a szépségei, és tudunk lelkesedni a tél nyújtotta lehetőségekért, az sokat segíthet átvészelni ezt az időszakot. De az is lehet, hogy minket, felnőtteket is érint a szezonális depresszió, és ez hat ki a szülő-gyerek viszonyra. A gyerekek visszatükrözik a saját érzéseinket, így felelősségünk van nemcsak a saját, hanem az ő jóllétükért is.

Segíts neki megérteni, hogy mi történik vele

Minden elviselhetőbb, ha tudjuk, hogy miért történik. A gyerekek összezavarodnak a hirtelen változásoktól. Egyik nap még kicsattant az energiától, ma pedig már felkelni sincs kedve az ágyból. Magyarázd el neki, hogy a téli fásultság csak egy átmeneti állapot, amit közös erővel legyűrtök, és azon leszel, hogy segíts neki.

Mozgásos játékok előnyben

Ironikus módon az energiahiány ellenszere a mozgás. Szerencsére a gyerekek szívesen vesznek részt mozgásos játékokban. Találj ki új, izgalmas programokat, amik azt igénylik, hogy családként együtt mozogjatok egy jót. Jöhet a klasszikus fogócska, twister vagy bármilyen aktív elfoglaltság.

Levegőztetéssel a téli fásultság ellen

A szezonális depresszió fő oka a szerotoninszint lecsökkenése. A napfény jelentős mértékben befolyásolja a szerotoninszintünket, így létfontosságú, hogy minél több jusson belőle a szervezetünkbe. A tél sajnos nem arról híres, hogy bővelkedne verőfényes napokban, de még így is igyekezzünk minél több időt a szabadban, friss levegőn tölteni.

Extra törődés

A téli fásultság fokozza a nyűgösséget és a szeszélyes viselkedést. Ilyenkor a szülők részéről nagyfokú türelemre van szükség. Emlékeztesd magad, hogy nem direkt nem száll le rólad órák óta, és nem szándékosan akar idegesíteni. Egyszerűen csak nehéz neki megérteni, hogy min megy éppen keresztül, és szüksége van a te vigasztalásodra. Télen jusson több figyelem, több érintés és több megértés a gyerekeknek.

A téli fásultság ellen még fontosabb az alvási rutin

A megfelelő pihenés az év minden időszakában sarkalatos pont, a hideg hónapokban azonban még ennél is fontosabb. A rutin biztonságot, kiszámíthatóságot nyújt. Nem beszélve arról, hogy kipihenten sokkal könnyebben vesszük az akadályokat. Akárcsak a gyerekek.

Nyitókép: mrs/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: