6 gyönyörű lakóház, ami eredetileg templom volt

El tudod képzelni, hogy egy olyan épületben alakítsd ki az otthonod, ami egykor templomként funkcionált? Világszerte több olyan példát is találunk, amelyek bizonyítják, hogy ez nem is olyan szürreális gondolat.

Elhagyatott templomból mutatós családi ház

A kanadai Princetonban található Áldott Szív templomot 1888-ban adták át, több mint 100 éven keresztül egyházi intézményként működött. A 2000-es években viszont szinte teljesen kihasználatlanná vált, és az elhagyatott épületet 2018-ban eladásra bocsátották. A templom gyorsan gazdára talált, mivel Lynn Perreault és Jonathon Harmer, a Harper and Co. lakberendezési márka tulajdonosai első látásra beleszerettek, és úgy döntöttek, megmentik a pusztulástól. A következő másfél évben teljesen felújították az épületet.

Fotó: Brian Ellis Sales Team

A tágas amerikai konyhás nappali szinte teljesen megőrizte az eredeti épület vonásait, a hatalmas tér fénypontja a gránitlapokkal borított, közel 4 méter hosszú konyhasziget. A legnagyobb hálószobát a templom egykori szentélyénél alakították ki, a fürdőszobát pedig úgy tervezték, hogy – akárcsak az épület legtöbb része – vintage hangulatot árasszon. A tetőtérbe egy csigalépcső vezet, ahol kényelmesen kialakítható egy iroda vagy egy gyerekszoba is.

Viccnek indult, életük legjobb döntése lett

Jim Jacoby és Molly Currey 2017-ben, véletlenül bukkant rá egy templomépületre az eladó ingatlanhirdetések között. A pár már kezdett belefáradni a régóta tartó keresgélésbe, ezért úgy döntöttek, a poén kedvéért személyesen is megnézik és nevetnek egy jót utána. Azonban az épület annyira megtetszett nekik, hogy végül megvásárolták. 

Fotó: Petra Ford, Molly Currey

Az 1890-ben átadott templom szerény díszítést kapott, az oltár felett található szekkó és a színes ablakokon kívül más vallási szimbólum nem is található benne. A házban három hálószoba és két fürdőszoba található, az alsó szint pedig egy nagy, nyitott térből áll. Itt a házaspár gyakran rendez zenés esteket, ahová a barátaikat vagy a szomszédaikat is meghívják. A 21. században a vallás közel sem kap olyan központi szerepet az életünkben, mint korábban. Az egyház fénykorában a hét minden napján istentiszteletet tartottak, a környéken lakók pedig ebbe a templomba jártak” – magyarázta  Jacoby az Insider magazinnak, miért fontosak számukra ezek az összejövetelek. Az alagsorban egy étterem és rendezvényterem található, amelynek szintén közösségépítő szerepet szántak. 

A templom, amely még várja az első lakóját

Fotó: Westview Digital

1893-ban, az amerikai Castletonban épült az a templom, amelyet egy tágas lakóházzá alakítottak, és tavaly óta 375 ezer dollárért (nagyjából 110 millió forintért) kínálnak eladásra. A grandiózus épület oltárának helyén található a főbejárat, ahol néhány helyen a templom eredeti szerkezeti- és díszítőelemeit is felfedezhetjük. A harangtorony helyén egy kétszintes lakosztályt alakítottak ki, ahol a hálóból egy nagyméretű gardróbszobába léphet a jövőbeli tulajdonos. Az épületben összesen öt hálószoba, három fürdő és két konyha található, a tervezők igyekeztek minél több helyen újrahasznosított alapanyagokat használni.

A boltívek alatt

Fotó: All Saints House

A Marylandben található Mindenszentek templom 120 évvel ezelőtt épült, az ötvenes évekig a környék vallási központja volt. A következő két évtizedben viszont egyre inkább megüresedett, így végül a hetvenes években állami tulajdonba került. Jelenlegi tulajdonosai, Anastasiia és Gunther 2017-ben vásárolták meg, majd 2,5 évet azzal töltöttek, hogy megteremtsék álomotthonukat. Az előző tulajdonosokhoz hasonlóan a házaspár is arra törekedett, hogy a felújítás alatt ne tűnjenek el az eredeti épület részletei. A nappaliban a boltíves mennyezet, illetve a hatalmas, színes ablakok is arról árulkodnak, hogy a ház egykor templomként funkcionált. A tulajdonosok kedvenc pontja a fő hálószoba, amely egy galérián található és a hatalmas nappalira néz.

19. századi templomból modern otthon

Fotó: Peter J. DePatie

Az 1849-ben épült exeteri templom 1985 és 1996 között egy nagyszabású átalakításon esett át, és luxusotthonként született újjá. A enteriőr nagy, nyitott terekkel rendelkezik, amelyek még tágasabbnak tűnnek a világos színek miatt. A felújítás során nagy figyelmet szenteltek annak, hogy különböző textúrákkal tegyék mutatóssá a végeredményt: a belső terekben sok téglát, márványt és nyers fát használtak. A modern elemeket remekül kiegészítik azok a részletek, amelyeket megőriztek az eredeti templomból. A hatalmas tetőterasz – amely egykor a harangtorony volt – tökéletes helyszín egy kis pihenéshez, hiszen remek kilátás nyílik a folyóra.

Minimalista terek néhány vallási jelképpel kiegészítve

Fotó: The Modern House

Ha valaki belép ebbe a londoni gótikus templomba, azonnal elakad a lélegzete. A boltívekkel díszített térben egy gyönyörűen kialakított amerikai konyhás nappali kapott helyett, amely monokróm színekben pompázik. A fekete-fehér kontraszt az emeletre vezető csigalépcsőnél is megfigyelhető, amely még különlegesebbé teszi a színes ólomüveg ablakok látványát. A lakóépületre modern, minimalista stílus jellemző, illetve egy kisebb belső udvar is megtalálható benne.

Forrás: Insider
Nyitókép: The Modern House

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: