Templomi szertartásokon felhasznált virágokból készít vegán bőrt egy indiai startup cég

A nagy márkák is példát vehetnének a Phooltól. Az indiai startup cég azon kívül, hogy munkalehetőséget biztosít az alacsonyabb kasztokból származó nőknek, működésével még a Gangesz vizének szennyezettségét is csökkenti.

A púdzsa egy igen elterjedt hindu szokás, amely eredetileg virágfelajánlást jelent. Az indiai vallási szertartásokon a mai napig követik ezt a hagyományt és állatáldozat helyett általában virágot, néha édességet, mécsest vagy pénzt ajánlanak fel az égieknek. Az istentisztelet után a felhasznált, vegyszerezett virágok végül hulladékként végzik, amiket az ivó- és fürdővízként is szolgáló Gangesz vizébe dobnak, ezzel szennyezve azt. Egy indiai startup cégnek, a Phoolnak köszönhetően viszont úgy tűnik, a jövőben a pazarlás és a szennyezés mértéke is sokkal kisebb lehet, a vállalatnál ugyanis kifejlesztettek egy olyan eljárást, amely segítségével vegán bőrt készíthetnek a száraz virágokból. Az új alapanyag a fleather nevet kapta, amely az angol flower (azaz virág) és a leather (bőr) összevonásából keletkezett.

Jobb, mint az eredeti?

Fotó: Phool

A 2017-ben alapított cég eredetileg szénmentes füstölőkúpokat készített a hulladékból – ezek a termékek továbbra is elérhetők a kínálatukban -, de tavaly úgy döntöttek, másra is felhasználják az elhervadt virágokat. „Észrevettük, hogy a felhasználatlan virágkupacokon bőrszerű fehér réteg alakult ki. Ez felkeltette az érdeklődésünket. Ezt követően a kutatócsapatunk felfedezett egy olyan mikroorganizmust, amely a virágszirmokban található tápanyagok segítségével növekedett.” – mondta Ankit Agarwal, a cég egyik alapítója Hindustan Timesnak. A csoport arra is rájött, hogy ez a bőrszerű anyag kitint tartalmaz – amely a bőr, a köröm és a haj ellenállóságát is biztosítja -, ezért alkalmas arra, hogy jó minőségű vegán bőr készülhessen belőle. A mikroorganizmusoknak köszönhetően a fleather vastagsága, szakítószilárdsága és rugalmassága egy az egyben megegyezik a valódi bőrével. Agarwal elmondása szerint még túl is szárnyalja az állati eredetű alapanyagokét.

Cél: egy jobb élet biztosítása az indiai nők számára

A két alapító, Ankit Agarwal és Prateek Kumar számára a Phool több, mint egy üzleti befektetés, valóságos misszióként tekintenek a startupra. „Először sokan nevetségesnek találták az ötletünket. Nagyon küzdelmes út állt előttünk, mert senki sem volt hajlandó komolyan venni minket vagy lemondani a templomi hulladékról.” – olvasható a vállalat oldalán. Az erőfeszítéseik végül kifizetődtek és egyre több intézmény csatlakozott a projektjükhöz, amelynek egyik célja volt, hogy csökkentse a Gangesz-folyó szennyezettségét. A másik, hogy megélhetést biztosítson azoknak a nőknek, akik „érinthetetlenek”, vagyis a társadalom legalsó kasztjába születtek.

A weboldalon megtalálható adatok szerint a Phoolnál jelenleg 73 nőnek biztosítanak állást, ezzel 19 gyereknek nyújtanak az iskolába járáshoz lehetőséget és eddig több mint 11 ezer tonna virágot hasznosítottak újra. „Régen naponta 20 háztartásban takarítottam. Szörnyű volt. A Phool egy új életet adott nekem és a gyerekeimnek is.” – mondta Saroj, az egyik alkalmazott. A cég a közelmúltban az egyik befektetőjétől egy 1,4 millió dolláros támogatást kapott, ebből szeretnék bővíteni a kínálatukat (például újrahasznosított virágokból készült csomagolóanyagokkal). Illetve minél több céggel szeretnék megismertetni a fleathert.

Fotó: Phool

Nyitókép: Andrea Pistolesi/Getty Images

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: