Tényleg minden fejben dől el?! Így tudhatod meg, hogyan kellene döntést hoznod

Téged is arra neveltek, hogy gondolkozz logikusan, dönts észérvek mentén? Nem is biztos, hogy ez a legjobb megoldás a számodra.

Olyan világban élünk, ahol a praktikumot bőven az érzelmek elé helyezzük, a döntéseinket fejben hozzuk meg, s a tényekre támaszkodunk az életünk legfontosabb kérdéseinél. Nem csoda, ezt hallgattuk egész életünkben, kifejezett elvárása a társadalmunknak, hogy minél inkább mellőzzük az érzelmi befolyásoltságot egy-egy döntő kérdésnél, pedig a testünk gyakran sokkal jobban tudja, mire is van szükségünk valójában. A baj csak az, hogy elfelejtünk hallgatni rá…

Van egy elmélet azonban, amely szerint az ember energetikai felépítése jelentős változáson ment keresztül az elmúlt nagyjából 200 évben, és a régi rendszer, ami például az agyat, a gondolkodást az emberi létezés csúcsaként kezeli, mára elavult. A Human Design azt vallja, hogy az emberi agy szuperképessége abban rejlik, hogy információkat és tapasztalatokat gyűjt, ám épp az információk tömege miatt nem a legjobb tanácsadó számunkra kritikus helyzetekben. Helyette mindenkinek megvan a maga egyedi módja, hogyan tudja legjobban a döntéseit meghozni, s ahhoz, hogy a legjobban boldoguljunk az életben, ezt az úgynevezett autoritást meg kell ismernünk és magunkévá kell tennünk. 

3 jel, hogy nem jól hozod meg a döntéseidet

Túlgondolás
Gyakran túlagyalod a legegyszerűbb kérdéseket is, mint például azt, hogy mit egyél vacsira? Ez legtöbbször annak a jele, hogy eltávolodtál az autoritásodtól, avagy a megérzéseidtől. Érdemes apró lépésenként újra megtalálnod a közös hangot a saját belsőddel, így a döntéshozatal is könnyebb lesz számodra

Engedsz a nyomásnak
Mindenkiben ott buzog a segítő szándék, amikor döntéshelyzetbe kerülünk, ám nem biztos, hogy a minket körülvevő emberek jobban tudják, hogy nekünk mire van szükségünk. Ha gyakran engedsz a külső nyomásnak és teszed le a voksod valami mellett, csak azért, hogy túl legyél a döntésen, az vélhetően nem a te javadat szolgálja.

Megbánás
Persze, mindannyiunkkal előfordult már az, hogy egy-egy döntésünket követően utólag ráébredtünk, máshogyan kellett volna cselekednünk. Ám ha ezeknek a szituációknak rendszeres velejárója a bűntudat, akkor érdemes azon elgondolkozni, hogy másfajta megközelítéssel gondolj a választásaidra.

Döntési fáradtság

A 8 döntéshozatali típus

Ahhoz, hogy megtudd, mi a te autoritásod, vagyis mi a legjobb módja annak, hogy fontos döntéseket hozz az életedben, csupán a születési adataidra (és például ennek az űrlapnak az ingyenes kitöltésére) van szükség. Akárcsak egy horoszkóp esetében ugyanis, ez határozza meg azt, hogy az alábbi nyolc csoport közül melyikbe tartozol.

Érzelmi autoritás

Azok, akik érzelmi döntéshozók, tulajdonképpen egy folyamatos érzelmi hullámvölgyön keresztül élik meg az életüket, éppen ezért a döntéshozatalban a legfőbb aspektus, amit el kell sajátítaniuk, a türelem. Akkor leszel képes a legjobb döntést meghozni, amikor nem rögtön, az adott pillanatban foglalsz állást, hanem kivárod, amíg lecsengenek az érzelmeid, s ekkor tisztán látod majd, mi az, amire hívást érzel. Gondolj csak bele, hányszor volt már olyan, hogy a meghívás pillanatában jó ötletnek tűnt elmenni egy buliba, ám másnap már a pokolba kívántad magad, mert épp semmi kedved nem volt az emberekhez? Vagy éppen az ellenkezője: rossz pillanatodban kapott el egy kérdés, amire automatikusan nemet mondtál, ám egy későbbi, higgadtabb pillanatodban már nem is találtad olyan rossz ötletnek? Nem baj, ha vársz egy kicsit, mielőtt fontos döntést hozol, hidd el, a neked szóló lehetőségek megvárják, amíg érzelmileg kiegyensúlyozott leszel. 

Szakrális autoritás

Volt már olyan, hogy feltett neked valaki egy kérdést és előtört belőled egy kontrollálhatatlan, zsigeri „aha“ vagy „nem-nem“? Nos, bemutatunk téged a belső megérzésednek. A szakrális autoritással rendelkező embereknek van egy belső mérőszere, hogy mi az, amire az adott pillanatban van elég energiájuk és mi az, amire nincs. Ez a szakrális válasz a legmegbízhatóbb dolog, amivel valaha találkozol majd, biztos lehetsz benne, hogy ha a válaszod „aha“, akkor bármi is történjék, lesz elég erő benned arra, hogy végigvedd a tervet. Ha azt érzed, nem volt egyértelmű a reakciód – vagy egyáltalán nem is volt semmilyen –, bátran térj vissza a kérdésre egy másik időpontban, hiszen ez a megérzés az adott pillanatra adja meg neked a választ. Tudjuk, nem mindig könnyű felismerni ezt a belső reakciót, ezért érdemes valakit megkérni, hogy olykor eldöntendő kérdésekkel bombázzon, hogy komfortosan érezd magad a saját intuícióddal: „van kedved pizzázni este? Tetszene egy barna asztal a nappaliba?“

Lép autoritás

Amikor egy lép autoritású ember egy számára hasznos dologgal szembesül, van benne valami természetes felismerés, hogy igen, ez nekem való – vagy éppen nem. A lépközpont a túlélésért felel az emberi testben, jelzi a veszélyt, úgyhogy ha összhangba kerülsz az intuícióddal, sosem lőhetsz mellé a válaszával. Ugyanakkor óriási önismeretre van szükség, hogy felismerd ezeket a belső jeleket, hiszen nem egy hangos „aha“ vagy „nem-nem“ élmény lesz, mint a szakrális autoritásúaknál, inkább mintha csak egy kis finom hang súgna a füledbe valamit. Ez egy túlélési ösztön, éppen ezért ne hagyd, hogy az agyad felülírja a túlgondolással. Akárcsak a szakrális döntéshozatalú embereknél, nálad is az „itt és most“ létezik, az intuíciód az adott pillanatban reagál a kérdésre, s ha nem hallod meg a hangját, később már nem tudod újra előhívni. Kezdd kicsiben, figyelj erre a hangra, például amikor munkába mész: „A vagy B útvonalat válasszam?“ Játssz vele, s hidd el, hamarosan érezni fogod a változást!

légzőgyakorlat
Fotó: Vadym Buinov/ Getty Images

Ego-manifesztor autoritás

Ezek az emberek szorosan támaszkodnak a szívközpontjukra, éppen ezért a legfontosabb dolguk az, hogy megtanulják kifejezni azt, ami a szívükben van. Mondhatjuk úgy is, hogy ami szíveden, az a szádon – és ez így van jól! A helyes válasz, a jó döntés ugyanis mindig ki fog bukni belőled, ha ebbe a csoportba tartozol. De ha megpróbálod kontroll alatt tartani a mondanivalódat, az már az agyad (és az oda beszivárgó rengeteg információ) reakciója. Bízz a mondanivalódban, add meg magad belső hangnak, az ugyanis pozitív változásokat indít majd be az életedben. 

Ego-projektor autoritás

Még a projektorok között is ritka típusba tartozol és könnyen elveszel a nagy nyitottságodban. Arra születtél, hogy utat mutass másoknak, ám az egyik legnagyobb kihívásod, hogy ezzel a tudással ne ronts ajtóstul a házba, hanem várd meg, amíg felismerik tehetségedet és felkérnek erre a nemes feladatra. Amíg azonban erre az invitálásra vársz, legyél egy kicsit önző is. Tedd fel magadnak a kérdést: „mi az, amit én akarok? Mi hasznom származik nekem ebből?“ A kulcs, hogy csak olyat ígérj, amit be is tartasz és eközben törekedj arra, hogy megtartsd az egyensúlyt a munka és a szórakozás között. 

Ön-projektor autoritás

Van egy hatalmas belső iránytűd, egyfajta – sokak által irigyelt – önazonosságod, ami minden döntéshozatalnál segít téged. Amikor döntési helyzettel állsz szemben, figyelj arra, ami kijön a szádon és ne agyalj azon, hogy mit és miért úgy mondtál, ahogy. Csak bízz a saját hangodban, ami abban a pillanatban megmutatja majd neked a saját igazságodat. Nehéz elválasztani a környezeted befolyását a saját igazadtól, ilyenkor tedd fel ezeket a kérdéseket: „boldoggá tenne ez a dolog engem? Ki tudom fejezni magam általa? Ez a jó irány a számomra?“ Jó ötlet lehet, ha megbeszéled másokkal a döntéseidet, na, nem a véleményük miatt, hanem azért, mert a saját hangodat hallatva születhet meg számodra a megoldás. 

Környezeti autoritás

Nagyon ritka az, hogy valakinek nincs saját belső, személyes autoritása, de előfordul. Ilyen a mentális projektorok esete is, akik nyitottságukkal és fogékonyságukkal a környezetre, könnyen felmérhetik az őket körülvevő szituációt. Ha például a döntésedhez kapcsoló emberek vagy a közeg energiáját nem találod megfelelőnek, akkor a hozzájuk kapcsolódó döntés sem lesz az. Ezért először azt a kérdést kell feltenned magadnak: „jó helyen vagyok? Jó emberekkel vagyok körülvéve?“ Bár jót tesz neked, ha bizalmasaid társaságában vagy, ne az ő véleményükre támaszkodj, amikor döntést hozol, inkább csak közönségként tekints rájuk, akiknek a saját érveidet felsorakoztathatod.

Hold autoritás

Ha olvastad a cikkünket a Human Designról, már tudod, hogy a reflektorok ritkák, mint a fehér holló. Ők azok, akiknek egyetlen zárt energiaközpontja sincs, így mint egy szivacs, magukba szívják a világ összes energiáját, impulzusát, információját. Ezért ha te is közéjük tartozol, egy-egy fontos döntés meghozatala előtt érdemes időt hagynod magadnak, egészen pontosan egy holdciklus (28 nap) elteltét, hogy letisztázódjon benned, mi a saját véleményed és mi az, amit mások hatására gondolsz vagy érzel. Rendkívül fontos számodra, hogy milyen emberekkel veszed körbe magad, ezek a bizalmasok ugyanis egy biztonságos környezetet teremtenek, akikkel érdemes időről időre átbeszélni ugyanazt a kérdéskört, s megfigyelni a saját hangod változását egy ilyen ciklus alatt. Hidd el, egy nap arra ébredsz majd, hogy megszületett a megoldás, az pedig biztosan nem hagy majd cserben. 

 

Nyitókép: Getty Images
Forrás: Lynda Bunnel, Ra Uru Hu: The Definitive Book of Human Design

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: