Azt gondolnánk, hogy a pillanat, amikor megkérik a kezünket, életünk egyik legszebb eseménye, de sokaknál épp az ellenkezője játszódik le és egyfajta krízisként élik meg az elköteleződést. A jelenségnek ma már neve is van: „wedding ring psychosis”.
A kifejezés szó szerint fordítva azt jelenti, „eljegyzési gyűrű pszichózis”, vagy „eljegyzés utáni pszichózis”, amely közvetlenül a lánykérést követően jelentkezik az egyik félnél egyfajta kimondatlan belső félelem, kétségbeesés formájában.
Pedig a párkapcsolat valójában egyáltalán nem helyeződik új alapokra, de még csak mérföldkőnek is alig mondható az „igen” kimondása. Ennek ellenére előfordulhat, hogy krízisként éljük meg az adott pillanatot. Lelki szemeink előtt már látjuk is a becsukódó kapukat, mintha egy kalitkába zárnánk a szabadságunkat, sőt a szabad akaratunkat. A szokatlan szituáció pedig új megküzdési stratégiát igényel, olyat, amivel még azelőtt sosem találkoztunk. Így válik az élet természetes változásából adódó élethelyzetből végső soron krízis, ami képes lelkileg megviselni, még akkor is, ha elvileg örömteli eseményről van szó. De hogyan is léphetünk fel ez ellen?
Krízis helyett kommunikáció
„Akkor vagyunk jó helyzetben, ha az eljegyzésre úgy tudunk tekinteni, mint egy szép szertartásra, ami önmagában még nem hoz automatikus változást. Ebben az esetben a lánykérés annyit jelent, hogy egy olyan állomáshoz érkeztünk, ami előtt a nagy dolgokban már dűlőre jutottunk a másikkal. Megvívtuk azokat a küzdelmeket, amiket meg kellett és tisztában vagyunk azzal, hogy csupán illúzió ettől bármilyen csodát várni. A csodavárás amúgy is félrevezető, mert látszólag leveszi a vállunkról a terhet, hogy minden percben aktív alakítói vagyunk a kapcsolatunknak.” – mondta a témával kapcsolatban Szalai Dóra, tanácsadó szakpszichológus, és hozzátette: egy eljegyzés, házasság, gyerekvállalás sosem jelent megoldást, és végső soron nem torzítja a személyiséget sem, csak hangsúlyosabbá tesz olyan gondolatokat, érzéseket, amelyek eddig látószögön kívül ugyan, de végig jelen voltak. „Az, hogy ezek épp akkor megjelentek, elsőre ijesztő lehet, de mindenképpen üdvözlendők. Így már lehet róluk beszélni és ez segíti az elmozdulást a megoldás felé. Ha adott pillanatban nem bukkannának felszínre a félelmeink, rejtett feszültségként kísérnének, vagy később robbannának valamilyen formában.” – tette hozzá.
A konfliktust a felszínre kell hozni
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy soha nem a kialakult konfliktussal van a baj, hanem azzal, ha egy kimondatlan dolog miatt a félelem kezd eluralkodni bennünk és besöpörjük a nehézségeket a szőnyeg alá. „Egy kapcsolatban nagy hangsúlyt kell fektetni a nyílt kommunikációra. Illetve arra, hogy a saját véleményünket, gondolatainkat, szükségleteinket meg tudjuk fogalmazni. Ha ez nem történik meg, akkor elfojtjuk a fontos tartalmakat és megkezdődik a sérelmek gyűjtögetése. Nem árulok el nagy újdonságot, ha azt mondom, hogy önmagunk vállalásával és a nyílt, őszinte kommunikációval tudjuk stabilizálni a párkapcsolatunkat és nem hátrány, ha erre már a kezdetektől fogva törekszünk.”
Depressziósan a végtelenbe
De mi történik akkor, ha ettől a kezdeti krízistől, félelemtől, kevés kommunikációtól egy tartós, házasságon átívelő depresszió és mégis valamiféle személyiségváltozás áll be? „Ha egy kapcsolatban az alapvető szükségleteink nincsenek kielégítve: nem kapunk elég szeretetet, figyelmet, megbecsülést, érzelmi biztonságot, akkor elkezdjük rosszul érezni magunkat. Az, hogy erre milyen választ adunk, sok mindenen múlik. Ha valaki ezt felismeri és be is vallja magának, az már fél siker. De ez még mindig nem garancia arra, hogy tenni is tudunk ellene. Előfordulhat, hogy az események passzív elszenvedői maradunk és hagyjuk, hogy csak úgy megtörténjenek velünk a dolgok. Egy esetleges házassági válság kapcsán is uralkodóvá válhat a tehetetlenség érzése, ami vezethet tartósan szomorú, depresszívnek tűnő hangulathoz. De ezt önmagában nem csak a konfliktusok okozzák – amelyek velejárói minden kapcsolatnak -, hanem a megoldási képtelenség, a hiányzó eszköztár.”
Az „Igen” előtti önvizsgálat
Olyan esetről is hallottunk már, hogy valaki a szülők vagy a környezete hatására döntött úgy, hogy megkéri a párja kezét. Ez azonban a legrosszabb, amit valaha tehetünk. Fontos, hogy még mielőtt eljegyzésre kerül a sor, tisztázzuk magunkban, hogy mi a motivációnk. „Ha nyomás hatására cselekszünk, az nagy valószínűséggel nem teremt jó alapokat egy hosszú távú kapcsolathoz. A nyomáskényszer mögött legtöbbször valamilyen valós vagy vélt elvárás húzódik, illetve az attól való félelem, hogy a társunk előbb utóbb elhagy, ha nem köteleződünk el. Ezt a csapdahelyzetet érdemes megelőzni úgy, hogy a másik szándékain való fantáziálás helyett a saját házunk táján söprögetünk, azaz arra koncentrálunk, hogy számunkra miért nehéz az elköteleződés. Szerintem ez az érzés vállalható. Ha szembe tudunk nézni a saját kérdéseinkkel, bizonytalanságunkkal, igyekszünk önreflektívek lenni, akkor előbb vagy utóbb megérkeznek a válaszok is.” – hangsúlyozta a pszichológus.
Nyitókép: Heather Mount/Unsplash
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- 6 látszólag vidám dolog, ami boldogtalanná tehet
- 10 apróság, ami boldoggá tesz
- Lehet, hogy te is demiszexuális vagy, csak még nem tudsz róla? (18+)
