5+1 teraszos étterem Budapesten, ahol megkóstolhatod a világ ízeit

Vessük bele magunkat a gasztronómiai kalandozásba, és látogassuk meg a következő teraszos éttermeket. Mondjuk pont ebben a sorrendben.

Tereza

Fotó: @terezabudapest/Instagram

„Egy dél- és latin-amerikai oázis, ahol a gasztronómia egyet jelent az élet és étel szeretetével” – így mutatkozik be a belváros szívében található Tereza, ahol a regionális mexikói konyha legismertebb fogásai és sajátos italai kerültek fel az elképesztően színes étlapra. Ennek megfelelően az urbánus kertben nachost, tacot, fajitast és burrito bowlt is rendelhetünk, az étkezést pedig egy adag churros-szal zárhatjuk. Ha leszáll az este, előtérbe kerülnek a különböző tequilák, mezcalok és frozen margariták, amikhez egy nagy adag fiesta és mexikói életérzés is társul.

Mozata

Fotó: @mozataworld/Instagram

A belváros nyüzsgő közegéből egy kis időre könnyen kiszakadhatunk, hiszen a Párizsi utcában a Mozata fogásai képzeletben egészen Libanonig repítenek minket. A keleti varázst a kellemes atmoszférájú belső térben – ahol elképesztően vidám design vesz minket körül – is élvezhetjük, de nyáron érdemes a keskeny utca közepén húzódó teraszon helyet foglalni. Ha ezt eldöntöttük, még mindig nem vagyunk túl a nehezén: az étlapról biztosan nem lesz könnyű kiválasztani, hogy egy bazsalikomos hummusszal, egy manakish-sal (azaz fűszeres libanoni lepénykenyérrel) vagy egy csirke shawarmával csillapítsuk az éhségünket. A Mozata zsályás teáját pedig egyszer mindenkinek kötelező megkóstolnia.

Padrón Tapas Bar

Fotó: @irkafirka/Instagram

Barcelona és Madrid zseniális tapas bárjaival nehéz versenyre kelni, de a Palotanegyed szívében található Padrónnak ez mégis sikerült. Itt mindent átjár a spanyol konyha iránti szeretet, amit Madre és Padre kedvessége tesz már-már elképzelhetetlenül kellemes élménnyé, és vitathatatlanul az ország legjobb tapasos helyévé. Hezitálás nélkül kijelentjük, hogy a klasszikus tapasok választéka és minősége is verhetetlen. A teljesség igénye nélkül, érdemes legalább egyszer megkóstolni a salmojerót, a cevichét, a narancsos-fügés báránylapockát és a pescaditót, de a spanyol borokat sem érdemes kihagyni.

Mazel Tov

Fotó: @mazeltovbudapest/Instagram

Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján – tartja a mondást. Ez hatványozottan igaz az Akácfa utca – már nem annyira – rejtett gyöngyszemére, hiszen bejárata semmivel sem tűnik ki a belváros neobarokk stílusú épületei közül. Azonban amikor belépünk az ajtón, egy varázslatos miliő, egy tágas belső udvar és egy kisebb kerthelyiség tárul a szemünk elé, ahol mindig fantasztikus a hangulat. A tematikus estéken az élő zenének köszönhetően hamisítatlan tel-avivi életérzés kering a levegőben, valamint különleges ételek és koktélok is felkerültek a menüre. A tippünk? Érdemes időben gondolni az asztalfoglalásra, mert a Mazel Tov a magyarok és a turisták körében is igen népszerű!

Parázs Presszó

Fotó: Parázs Presszó Thai Restaurant & Cafe/Facebook

A thai konyha rajongóinak biztosan nem kell bemutatnunk a Parázst, hiszen ők már jól tudják, hogy az étteremben pont ugyanolyan ízletes tom yam levest, pad thai khait és paneng curry-t ehetnek, mintha kiruccantak volna Thaiföldre. Ráadásul a Parázs Jókai utcai egysége már terasszal is várja a látogatókat, így a szabad levegőn élvezhetjük az autentikus keleti ízeket.

Digó Pizza

Fotó: @digo.pizza/Instagram

A főváros egyik legnépszerűbb, már-már kultikus helynek számító pizzériája, a Digó egy ideig csak pop-up jelleggel, food truckként, illetve fesztiválokon és különböző szabadtéri rendezvényeken várta az olasz konyha szerelmeseit. De az eredeti, nápolyi pizza hazai meghonosítóit ma már a fővárosban több helyszínen, illetve Szigligeten is megtaláljuk. Habár a Kazinczy utcai étterem nem rendelkezik klasszik terasszal, ide is érdemes betérni, rendelni egy Margherita D.O.P-t vagy egy Biancát, megragadni az elviteles dobozt és egy parkban, a fűben vagy egy padon elfogyasztani az autentikus pizzát. Ha esetleg este, csillagnézés közben tesszük ezt, akkor ki is merítjük a tökéletes nyári randi fogalmát.

Nyitókép: @terezabudapest/Instagram

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: