Teremts örök emlékeket: varázslatos karácsonyi hagyományok gyerekeknek

A karácsony maga a színtiszta varázslat, különösen a gyerekek számára. Ez a tökéletes időszak, ami tele lehet csodával, izgalommal és olyan hagyományokkal, amik örök emlékeket teremtenek.

Ha karácsonyi hagyományokról van szó, mindenkinek megvan a kedvence. Egy olyan tradíció, ami a gyerekkorára jellemző és mindig melegséggel tölti el a szívét, ha rá gondol. A mi családunkban a karácsonyfa díszítése mindig 24-én történt. Ameddig a húgommal még kisebbek voltunk, ebben még nem vehettünk részt, de a csukott ajtó mögül már a pislákoló fények is izgatottsággal töltöttek el minket. Aztán mikor meghallottuk a csengőszót, ami azt jelezte, hogy most már szélsebességgel beronthatunk a szobába és megcsodálhatjuk, mit hozott a Jézuska (nálunk Angyal), az a pillanat az, ahova felnőttként a legtöbbször visszavágyom. A szokásoknak különösen nagy erejük van, hiszen összehozzák a családot a szeretet és öröm szellemében. A gyerekek szempontjából pedig olyan emlékek építőkövei lesznek, amelyek egy egész életen át elkísérik őket.

Ma már sok minden változott, a karácsony kapcsán is. Jellemzően már hamarabb felállítjuk a fákat, kevesebb a várakozás, de a régi és új hagyományok egyaránt hozzájárulnak az ünnepi hangulathoz. Összeszedtünk néhány klasszikus és modern szokást, amikkel megőrizhetjük az ünnepi varázst a gyerekek és önmagunk számára is.

Klasszikus, de virágzó szokások:

Fotó: Getty Images

Adventi kalendárium

A karácsonyig tartó visszaszámlálást gyakran az adventi naptár jelzi. Minden napra jut valamilyen kis meglepetés, legyen az csoki, egy kis játék vagy egy inspiráló üzenet. Ez a napi rituálé fokozza az izgalmat és várakozást, a gyerekek így minden napot kisebb ünnepként élhetnek meg.

Levél a Jézuskának

Leülni és levelet írni a Jézuskának hatalmas izgalommal és várakozással tölti el a gyerekeket. Őszintén kifejezik kívánságaikat és hálájukat, majd izgatottan várják a választ és azt, hogy a vágyaik meghallgatásra kerültek-e. Ez a hagyomány erősíti a képzelőerőt, ráadásul a szülőknek is megkönnyíti a dolgát, ha tudják, pontosan mire vágynak a gyerekek.

Karácsonyi énekek

Emlékszem, a karácsony egyik legszebb pillanata volt, amikor közösen elénekeltük a Mennyből az angyalt, csillagszórókkal a kezünkben a karácsonyfa körül állva. Ez a hagyomány ugyan az évek során kikopott, de biztos vagyok benne, hogy a gyerekeim számára tovább szeretném adni a közös éneklés örömét. Nem is tudnék elképzelni szebbet annál, mint egy meghitt esti történet és éneklés után, cukorkaálmokkal a fejünkben álomba szenderülni.

Ünnepi sütés-főzés

A karácsony a finom ételekről és a közös sütés-főzésről is szól. A gyerekek örömmel vesznek részt sütemények, mézeskalács házak és más ünnepi finomságok készítésében, ezért semmiképpen ne hagyjuk ki őket a mókából. Lehet, hogy hosszabb és koszosabb lesz, de a minőségi együtt töltött időért cserébe megéri. A konyha tele lesz nevetéssel és kreativitással, ahol a lisztes kezek és az édes illatok felejthetetlen emlékeket teremtenek.

Új ünnepi hagyományok:

Szívből jövő jócselekedet

Az adományozás értékének átadása csodálatos hagyomány a karácsonyi időszakban, amire szerencsére egyre gyakrabban látunk példát. A gyerekek arra való ösztönzése, hogy részt vegyenek jótékonysági tevékenységekben, például játékokat adjanak, vagy önkénteskedjenek, megtanítja őket a kedvesség és nagylelkűség fontosságára.

Digitális adventi naptár

A modern technológia lehetővé teszi az interaktív, digitális adventi naptárak használatát, amelyek telefonokon vagy tableteken keresztül is elérhetők. Ezek a naptárak lehetnek játékos alkalmazások vagy online meglepetések, mint például kis animációk vagy játékok minden napra.

Elf, a karácsonyi csínytettek modern sztárja

Az Elf manók az adventi időszak alatt költöznek be a családokhoz és csínytevéseikkel mosolyt csalnak az arcokra. Ez az újkeletű hagyomány egyre elterjedtebb itthon is és az Elf on the shelf című mesekönyvből ered az ötlet. Eszerint a manók a Télapó segítői, akik jelentenek a gyerekek viselkedéséről. Nappal a polcon pihennek, de éjszaka megviccelik a ház lakóit. Ma már rengeteg Elf-csínyből inspirálódhatunk az interneten, aminek köszönhetően biztosan hangos kacagással kezdődnek majd a téli, borongós reggelek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lemon8US_Trends (@lemon8us_trends) által megosztott bejegyzés

Karácsonyi playlistek

Az új szokások közé tartoznak a saját készítésű zenelisták, amik megalapozzák az ünnepi hangulatot. Ebből a gyerekek is szeretik kivenni a részüket. Készíthetünk kifejezetten gyerekdalokból összeállított listát is, de az is szuper ötlet, ha minden családtag kedvenc karácsonyi dalaiból készítünk egy mixet, amit minden évben elővehetünk.

Nyitókép: svetikd/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)