Testi-lelki tisztulás: van még haszna a böjtnek a modern világban?

Míg régen a vallás töltötte fel tartalommal a böjtöt, manapság az egészséges életmód és a fogyókúra. Viszont ennél mélyebb rétegeket is érinthetünk azzal, ha megregulázzuk az éhségünket.

Idén február 14-én kezdődik a nagyböjt időszaka, ami a húsvét előtti negyven napot jelöli. Nem véletlenül esik erre az időszakra, a tél végére és a tavasz elejére, a testi és vallásos körökben lelki megtisztulás. A böjt az önmegtartóztatás legmagasabb formája, ami alakítja a jellemet, spirituális tartalommal tölti fel az életünket és élesíti az elmét. A nyugati, jóléti társadalmakban a böjtölés elvesztette jelentőségét, viszont egyes táplálkozási szakértők és antropológusok úgy tartják, hogy a böjt az ember természetes állapota. Hiszen csak az elmúlt néhány évtizedben tapasztalhattuk meg, hogy milyen az, ha az élelem korlátlan mennyiségben a rendelkezésünkre áll. Ma már szinte képtelenségnek hat, hogy megfosszuk magunkat ettől a kényelemtől. Miért kellene sanyargatni magam? – kérdezhetjük. Pedig a böjt gyógyító hatásairól már évezredek óta tudnak az emberek. Hol van tehát a böjt helye a mai modern nő életében?

A böjt egészségügyi és mentális hatásai

A test féktelen vágyainak csitítása és fegyelmezése nem csupán fizikai méregtelenítést eredményez, hanem felfoghatjuk egyfajta önismereti útnak is. A késztetéseink feletti uralom a mentális egészségünket is megedzi és egy újfajta szabadságélményben lehet részünk. A böjt idején nem kívülről, hanem belülről táplálkozunk. A lelki és testi terhektől való egyidejű megszabadulás pedig a böjt során valódi megújulást eredményez. Fizikai szinten az anyagcsere javulása egy pozitív súlykontroll irányába vezet, emellett javulhat az inzulinérzékenység és gyulladáscsökkenés is végbemehet a szervezetben. A lélektani hatásokat tekintve, az ételektől való eltávolodás szellemi frissességet hozhat, fejleszthető általa az önfegyelem és tudatosság, és a személyes fejlődés lehetősége is ott rejlik benne.

A böjt formái: testi böjt és lelki böjt

Testi böjt

A történelem során a böjt különböző változásokon és formaváltáson ment keresztül. Vallásos körökben a nagyböjt korábban azt jelentette, hogy csak a napi egyszeri, húsmentes étkezés volt megengedett. Ma már ez is szelídebb verziót öltött, így a napi egyszeri jóllakás és a pénteki húsmentes napok terjedtek el. Az egészségügyi megfontolásból végzett böjtnek is több formája létezik. Hallhatunk léböjtkúrákról, monodiétás napokról és időszakos böjtölésről is.

Azt, hogy ki melyiket választja, azt egyrészt meghatározza az egészségügyi állapot, másrészt az elérendő cél. Érdemes ugyanis a böjt mellé célt is rendelni. Lehet ez méregtelenítés, valamilyen mentális haszon, például jobb koncentráció, de akár egy tevékenység magasabb szinten való művelése is. Sokan kreatív munkák, könyvírás vagy vállalkozásindítás előtt tartanak egy hosszabb böjtöt, így az emésztés helyett az adott elfoglaltságba összpontosulhat minden energia. Dönthetünk arról, hogy a húst hagyjuk el vagy valamilyen más élelmiszercsoportot, de akár az alkoholról való leszokás is képezheti a böjt részét.

Lelki böjt

A testi böjtöt érdemes összekötni a lelki böjttel is. Elsőre megfoghatatlannak tűnik ez, viszont kétségtelen, hogy a testi megvonás bizonyos lelki változásokat is elindít. Ezt érdemes minél inkább kihasználni tudatosan is. A lelki megtisztulás jelentheti a gyakorlatban azt, hogy elmegyünk pszichológushoz vagy szembenézünk olyan problémákkal, amik hosszú időn keresztül lappangtak. Összeköthetjük meditációval, tudatos jelenléttel az ételektől való tartózkodást, ami így még transzformatívabb hatást érhet el. Ugyanakkor a böjt alatt bizonyos tevékenységekről is lemondhatunk, amik így lelki megújulást eredményeznek. Tarthatunk pletyka-böjtöt, önsértés-böjtöt vagy negatív gondolat-böjtöt is. De lelki böjtnek számít például a tudatos tartózkodás a közösségi oldalaktól is. Ilyenkor a böjt idejére félretesszük a telefonunkat és a képernyőidőnket megfontoltan korlátozzuk.

Megfontolandó tanácsok és a ciklusszinkron böjt jelentősége

Fontos ugyanakkor, hogy ésszel böjtöljünk. A túl drasztikus és hosszú ideig tartó böjtnek egészségkárosító hatása lehet. Terhesség alatt és krónikus betegségek mellett tilos a böjtölés. Ugyanakkor ajánlott mentálisan is készülni a böjti időszakra. Nem szabad hirtelen megvonni magunktól mindent és ugyanígy nem ajánlott a hirtelen visszaállás sem. A fokozatosság elve itt is kulcsfontosságú. Az időzítés sem elhanyagolható. Mentálisan vagy fizikailag megerőltető időszakra ne tervezzünk böjtöt. A nők esetében meg kell fontolni a böjt ciklushoz való igazítását is. A ciklusszinkron böjt azt jelenti, hogy a hormonális változásokat figyelembe vesszük és így nem a testünk ellen, hanem azzal harmóniában dolgozunk. A follikuláris szakasz alkalmas a böjtölésre, ellenben a ciklus második felében az ovulációtól a menstruáció végéig fontos, hogy kíméletesek legyünk a testünkkel.

Nyitókép:  GizemBDR/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: