Nem titok, hogy a középkori Európában komoly problémák voltak a közegészségüggyel. Talán éppen ezért is terjedt el a középkori emberekről, hogy koszosak voltak, és nem törődtek a személyes higiéniával. De mi ebből az igazság?
A középkori városok különösen egészségtelen helyek voltak, mivel azokból hiányoztak a szennyvízcsatornák, ezért az emberek gyakran az utcára dobták a szemetet és az emberi ürüléket. Ezek a zsúfolt területek hírhedten büdösek voltak, így könnyen elterjedt a tévhit, miszerint a városok lakossága teljesen mellőzte a higiéniát. Különösen a parasztsággal kapcsolatban volt ez jellemző, akiket gyakran teljesen tisztátalannak, tele parazitákkal, betegségekkel és rothadással ábrázoltak. De valóban ennyire piszkosak voltak a középkor mindennapjai? Bár igaz, hogy az emberek többsége nem rendelkezett a mai, 21. századi higiéniához hasonló feltételekkel, mégis tudták a tisztaság fontosságát. A városokat és falvakat általában friss vízforrások közelében építették, vagy kutakból, illetve nagyobb városok esetében — mint például London — ólomcsöveken keresztül szállították a vizet. Ezért a helyzet egyáltalán nem volt olyan vészes, mint azt sok esetben gondoljuk.
A személyes higiénia fontossága
A koszos középkori parasztról kialakult képpel szemben még a legszegényebbek is gyakorolták az alapvető higiéniát. Általában volt egy kancsójuk, mosdótáljuk vagy vályújuk, amelyben rendszeresen megmosták a kezüket és arcukat. Előbbi kifejezetten tanácsos volt az étkezések előtt, hiszen az evőeszközök (különösen a villák) használata Európában csak a 18. században terjedt el. Az emberek rendszeresen tisztították a fogaikat is. Vidéken friss mogyoróágakat használtak fogkefeként, ha pedig ez nem állt rendelkezésre, akkor lenvászon kendőket. Bár fogkrém nem létezett, tengeri sót és őrölt gyógynövényeket, például szegfűszeget alkalmaztak, hogy frissen tartsák a szájat és tisztán a fogakat.
Fürdés a középkorban
A tehetősebbek házaiban általában voltak fából készült kádak, és rendszeresen fürödtek. Ugyanakkor a vidéki közemberek nem mindig rendelkeztek fürdőkáddal, így ők gyakran a folyókban vagy — ha más nem volt elérhető — a lóitatókban tisztálkodtak. Mivel sokan kemény fizikai munkát végeztek, naponta többször is sort kerítettek a fürdésre. A városok lakói közfürdőkben tisztálkodtak, amelyek különösen a késő középkorban voltak elterjedtek. Gyakran pékségekhez kapcsolódtak, és a kemencékből származó felesleges hőt használták a víz melegítésére. A középkori közfürdőkben a férfiak és nők meztelenül fürödtek együtt. Így nem meglepő, hogy a fürdőházak gyakran illegális tevékenységek helyszínei is voltak, és olykor bordélyházakként is kiegészítették bevételeiket.
A szappan szerepe
Igen, a középkorban is használtak szappant, hiszen az már a 9. századtól kezdve kereskedelmi áru volt Európában, valamint házilag is készítették. Éppen ezért számos szappankészítési recept maradt fenn a középkorból, amelyek gyakran tartalmazták a tölgyfa hamuját, faggyút (állati zsiradék), meszet (égetett mészkő), sót és lisztet, mint összetevőket. A szappant friss gyógynövényekkel, például zsályával és kakukkfűvel illatosították. Sampon viszont nem létezett, így az emberek többnyire csak vízzel mosták a hajukat, a tehetősebbek viszont használtak egy szappanszerű keveréket. Ez hamuból és tojásfehérjéből állt, és gyógynövényekkel, virágokkal illatosították. Az emberek rendszeresen fésülték a hajukat is, de persze, nem csak esztétikai okokból: a finom fogú fésűk tetűírtásra is kiválóak voltak.
A mosás fontossága
A fürdés azonban még szappannal sem sokat ér, ha a ruhák bűzlenek. Ahogy mi, úgy a középkori emberek is tisztában voltak ezzel, és igyekeztek tisztán tartani ruházatukat is. Ugyan a nehezebb külső ruhadarabokat gyakran csak kiporolták, az alsóneműt és a háztartási textíliákat rendszeresen mosták. Már a középkori tanácsadó könyvek azt javasolták, hogy az alsóneműt naponta cseréljék. Akik megengedhették maguknak, mosónőhöz vitték a ruháikat, aki nagy fateknőkben vagy a folyónál súrolta és verte ki belőlük a szennyeződést. Az anyagok tisztításához és illatosításához egy szappanfű nevű növényt, illetve olyan gyógynövényeket, mint a majoránna, adtak a vízhez. A fehérneműk fehérítéséhez pedig kamrás lúgot használtak. Ez egyébként egy olyan keverék volt, amely fahamut és gondosan összegyűjtött vizeletet tartalmazott.
Nyitókép: Ai
Forrás: HistoryFacts.
