A világ egyik legfiatalabb Oscar-jelölt színésze Szilvásváradon is megáll dedikálni – A Timothée Chalamet sztori

Az amerikai-francia sztár még alig múlt 20 éves, de máris a filmvilág egyik legizgalmasabb alakja, pedig kezdetben úgy tűnt, focista, vagy rocksztár lesz belőle...

Azt mondják, nem sok biztos dolog van az életben – azt viszont teljes magabiztossággal ki merem jelenteni, hogy Timothée Chalamet mára jelenség lett. Olyan igazi nagybetűs, akiért mindenki rajong, és a negatív sajtó is elkerüli. Mint sokan mások, én is a „Szólíts a neveden” című film kapcsán ismertem meg a nevét, ami egyértelműen a fordulópont volt a színészi karrierjében. Elio megformálásért 2018-ban a Legjobb férfi főszereplő Oscar-díjra jelölték – ezzel pedig ő lett a kategória harmadik legfiatalabb jelöltje a történelemben. Már csak emiatt is nagyon izgalmas a személye, de ahogy beütöttem a nevét a Google-be, rájöttem, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa…

Az olyan emberek, mint Lil B óriási hatással voltak rám, mert ők igazán elmosták a határokat a zenében. Lenyűgözne a tudat, hogyha a szerepeimmel hasonló változást indítanék el… Egy nálam okosabb ember írt is erről valamit… Azt akarom mondani, hogy bárki lehetsz! Nincs egy konkrét fogalom, farmer méret, izompóló, viselkedés, szemöldökrándítás, feloldás, vagy droghasználat, amiben részt kellene venned ahhoz, hogy férfias legyél. Ez nagyon izgalmas. Ez egy teljesen új világ. Talán a social media miatt van, vagy fene se tudja miért, de a mi generációnk hihetetlenül izgatott amiatt, hogy máshogy csinálja a dolgokat.”Timothée Chalamet

De ki is ez a srác, akivel még Jennifer Lawrence is randizna?

Timothée Hal Chalamet 1995. december 27-én született New Yorkban, édesanyja, Nicole Flender révén amerikai, míg apjának Marc Chalamet-nek köszönhetően francia gyökerekkel is rendelkezik. A színész így folyékonyan beszél angolul és franciául, ráadásul kettős állampolgár is. Egyébként nem ő az első művész a családban: anyja korábban Broadway táncos volt, nővére, Pauline szintén színész, de a rokonságban akad még forgatókönyvíró, rendező és producer is. Gyermekkorában a nyarait Franciaországban töltötte egy kis faluban, nem messze Lyontól – ahol annyira elmerült a kultúrában, hogy franciául álmodott. Ennek ellenére akkoriban még profi focista akart lenni. Azonban amikor felvételt nyert a Fiorello H. LaGuardia High School of Music & Art and Performing Arts nevű középiskolába, beleszeretett a színészetbe. Ezek az évek egyébként két fun factet is rejtegetnek Timothée életéből: először is, ebbe a suliba járt akkoriban Ansel Elgort, A beavatott-sorozat és a Csillagainkban a hiba filmek sztárja. Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy Timothée kipróbálta magát rapperként is – felvette a Lil’ Timmy Tim művésznevet, és dalt írt arról, mennyire bírja a statisztika tanárát, Ms. Lawtont.

Action!

Timothée színészi karrierje reklámokkal, rövidfilmekkel, televíziós sorozatokkal és filmekkel kezdődött, az első jelentősebb szerepet a „Homeland: A belső ellenség” című drámasorozatban kapta, 2014-ben pedig már Matthew McConaughey oldalán tűnhetett fel a mozivásznon a „Csillagok között”-ben. Azonban a világ csak 2017-ben szeretett bele végérvényesen, mikor megérkezett az André Aciman regényéből készült „Szólítsd a neveden” című filmdráma, ami az Oscar mellett többek között BAFTA, Golden Globe és SAG Awards jelölést is hozott neki – még Jennifer Lawrence is belezúgott…

Sőt, akadnak olyanok, akik szó szerint mesterműnek tartják őt, és létrehoztak egy Instagram profilt, ahol világhíres festményekre és szobrokra photoshoppolták az arcát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Birth of Venus, 1480s by Botticelli 🎨🎨 #timotheechalamet #chalametinart

badly photoshopped Timmy (@chalametinart) által megosztott bejegyzés,

„A végtelenbe és tovább!”

Timothée karrierje ezután elképesztő szárnyalásba kezdett, olyan népszerű filmekben szerepelt az elmúlt néhány évben, mint például, a Hot Summer Nights, a Lady Bird. a Csodálatos fiú, a Netflixes V. Henrik, az Egy esős nap New Yorkban, vagy a Kisasszonyok. A sztár egyébként gyakran beszél arról, hogy Greta Gerwiggel ezután is bármilyen közös munkában benne lenne. „Imádok olyan filmkészítőkkel dolgozni, akik tízszer okosabbak nálam!” 2020-ban egyébként Wes Anderson „The French Dispatch” című alkotásában, és a Dűnében látjuk majd a mozikban. Bár felröppent a hír, hogy egy kicsit visszavonulna, Az aszfalt királyai rendezőjének, James Mangoldnak nem mondott nemet a Bob Dylan életéről készülő film főszerepére.

Két lábbal a földön

Chalamet tehát felküzdötte magát Hollywood élvonalába, ráadásul közben végtelenül közvetlen, alázatos és szerethető karakter maradt a magánéletben. Az V. Henrik és a Dűne miatt például Magyarországon is forgatott, és egy interjújából kiderült, hogy Szilvásváradon volt része a legemlékezetesebb fan-találkozásban. „Lehúzódott mellettem egy Mercedes. Arra gondoltam: Mi lehet ez? Aztán egy kislány kipattant a kocsiból, akinek „Szólítsd a neveden” mobiltokja volt, és azt szerette volna, ha dedikálnám.”

(Még egy vicces infó: nagyon profin ki tud ejteni magyar szavakat!)

Timothée Chalamet naplója

„A hálaadás fontos számomra, ahogyan az is, hogy elismerjem, hol tartok, de ez idővel jön. Kell hozzá elég idő, hogy naplót vezethessek róla, vagy szimplán csak hálás lehessek. Ami igazán megnyugtat engem, hogy amikor felébredek, akkor mindig érzek egy kis hálát – de még egészséges mennyiségűt… Fontos, hogy időt szánjunk az önreflexióra”mesélte Timothée, aki naplót ír a gondolatairól, és a telefonjába is jegyzetel erről, és közben valószínűleg egy nyári New York-i napról ábrándozhat, ugyanis állítása szerint ez jelenti a „mentális happy place”-t számára.

Kinek kell a stylist?

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hollywoodi sztárok többsége stylisttal dolgozik, Chalamet viszont ebből az „allűrből” sem kér! „Hallok celebekről, akiknek van saját stylistjuk, és ettől eldobom az agyam. Természetesen nem ezért színészkedek, de nagyon menő ruhákat hordhatok a világ legkedvesebb tervezőitől. Miért fizetnék azért valakinek, hogy kitalálja, mit viseljek? Ez a legszórakoztatóbb része!” Timothée nem fél játszani a színekkel, a mintákkal és az anyagokkal, és az évek során egy senkijéhez nem hasonlítható saját stílust alakított ki magának.

Neil Mockford / Getty Images
WIktor Szymanowicz / NurPhoto / Getty Images
Elisabetta A. Villa / WireImage / Getty Images
Eamonn M. McCormack / Getty Images
Don Arnold / WireImage / Getty Images
Dominique Charriau / WireImage / Getty Images
Chung Sung-Jun / Getty Images
Chung Sung-Jun / Getty Images
Tim P. Whitby / Getty Images
Tim P. Whitby / Tim P. Whitby / Getty Images
George Pimentel / Getty Images

(P.s. Timothée még nőtlen…)

via GIPHY

Nyitókép: Jeff Kravitz/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: