Sosem látott felvételek bukkannak fel a Tina Turnerről szóló dokumentumfilm előzetesében

„Egy lány vagyok a gyapotföldről…” – hangzik el a TINA című dokumentumfilm előzetesében. A márciusi premiert nagy várakozás övezi, hiszen a rock királynője először járult hozzá ahhoz, hogy eddig sosem látott oldaláról mutassák be az életét.

A világhírű énekes 1939-ben született Tennessee államban, egy isten háta mögötti településén, ahonnan nem mindennapi karriert futott be. A sikernek azonban súlyos ára volt. A 81 éves ikon először osztotta meg életének legintimebb pillanatait, veszteségeit, és az őt formáló élethelyzetek emlékeit. Az interjúkból, archív felvételekből, és más hírességek nyilatkozataiból készült dokumentumfilm premierje március 27-én, szombat este lesz az HBO csatornáján. A TINA előzetese már látható, és a rövid összeállítás máris sejteti, milyen személyes filmről is lesz szó.

Az énekesnő már jó ideje Svájcban él, az interjúk nagy részét is európai otthonában rögzítették. Tina Turner karrierje a ’60-as években indult, de a ’80-as évek hozták el számára az igazi áttörést, és vált több generáció példaképévé. A dokumentumfilm a világsztár zenei munkásságának és magánéletének 6 évtizedébe enged betekintést. A nézők szemtanúi lehetnek az énekesnő személyes küzdelmeinek és figyelemmel kísérhetik, milyen válságokat élt át előadóművészként.

Fotó: Rob Verhorst/Getty Images

A filmet az Oscar-díjas Dan Lindsay és TJ Martin rendezték, akiknek a nem mindennapi élettörténet keltette fel a figyelmüket. Az énekesnő először járult hozzá ahhoz, hogy a birtokában lévő magándokumentumokat és archív felvételeket is felhasználják a róla készülő dokumentumfilmben. Ez azt jelenti, hogy a TINA című alkotás olyan tartalmakat tár majd a rajongók szeme elé, amik korábban sosem kerültek nyilvánosságra.

Forrás: Harper’s Bazaar
Nyitókép: HBO

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: