Tinder sztorik: A barátnőmmel ugyanaz a pasi szédített bennünket

Olvasói levél

A párkeresés, éppúgy mint az élet, néha furcsa dolgokat produkál. De ahogy a bölcsek mondják, semmi sem történik véletlenül. Néha egy kisebb rossz dolog megvédhet bennünket egy későbbi, jóval nagyobb csalódástól.

Néhány barátnőmmel szinte minden reggel, miután lerakjuk a gyerekeket az iskolában, együtt kávézunk. Mivel már régóta küzdöttem szingliként, rábeszéltek a Tinderezésre. Az egyik reggeli kávézáskor regisztráltunk is a gyors párkapcsolatot ígérő platformra, ahonnan még aznap ígéretes üzenetek érkeztek a jobbra húzott pasiktól. Pár nap chatelés után kikristályosodott a kép a lehetséges nagy Ő kapcsán. Szerelmi életem képzeletbeli pókhálóján Zsolt akadt fent, aki üzeneteiben egyszerre volt félénk és szenvedélyes. Az első randink egy elegáns tetőkert-étteremben volt, ahol egyből működött köztünk a kémia, és Zsolt már az este végén óriási érzelmeket táplált irántam.

Eloszlatott kételyek

Eleinte furcsa is volt ez a nagy elán, de pár hét után tényleg kezdtem elhinni neki, hogy értem dobog a szíve. Minden úgy alakult, ahogy a mesében. Romantikus vacsorák, hosszú séták, és a social oldalakon talált néhány közös ismerős is azt az érzést keltette bennem, hogy végre megnyugodhatok és leengedhetem a vörös zászlót. A reggeli kávézásainkon futólag említettem mindig a barátnőimnek, éppen mit csináltunk, hogy haladnak a dolgok. Zsolt egyértelműen komoly kapcsolatot szeretett volna, és már a közös külföldi utazásainkat szervezte.

A döbbenet

Egy párizsi hétvégi kiruccanás hallatán a barátnőim is nagyon kíváncsiak lettek rá, így megmutattam a fényképét. És ebben a pillanatban jött a feketeleves. Az egyik barátnőm, Anna, aki hogy is fogalmazzak, nem igazán az elköteleződés híve és életét az alkalmazáson éli, elkerekedett szemmel mondta, hogy előző este ugyanezzel a férfival vacsorázott az első randevúnk színhelyéül szolgáló tetőteraszon. Zsoltot ugyanolyan szenvedélyes férfinak írta le, mint amilyennek én megismertem, majd a forró üzenetváltásokat is megmutatta.

Zsolt a randijuk után, aznap reggel is írogatott neki. Akárcsak nekem, hiszen mi már a közös utazást szerveztük. Elég szürreális volt, ahogy egymás mellett ültünk a barátnőmmel, mindkettőnknek pityegett a telefonja, és ugyanattól a férfitól kaptuk az üzeneteket. Nem volt semmi kétség. A pasi valószínűleg kalandorként élte az életét és egyszerre több vasat is tartott a tűzben. Mivel a barátságunk ennél jóval többet ér, úgy döntöttünk, mindketten dobjuk, de azért egy kicsit meg is leckéztetjük.

Csattanó

Randevút beszéltem meg vele, és én mentem érte autóval. Egy elegáns étterembe foglaltunk asztalt, a vacsora háromnegyedénél pedig Anna is megjelent, és mi régi ismerősként üdvözöltük egymást. Ő úgy tett, mintha nem ismerné Zsoltot, akinek azonban paprikavörös lett az arca. Én ekkor rákérdeztem a barátnőmnél, hogy érzi magát az ikertestvére. Zsolt ezután sem merte felfedni a titkát, viszont azt feltételezve, hogy a barátnőm nem az, akivel randizott, miután Anna arrébb ment, tovább csapta nekem a szelet, a hajamat birizgálta, majd megcsókolt.

Ekkor a barátnőm pötyögni kezdett a telefonján, Zsolt telefonja pedig jelzett. Ahogy ránézett a képernyőre, teljesen elvörösödött. A barátnőm küldött neki egy pikáns üzenetet. Zsoltnak összeállt a kép, belőlünk pedig kitört a röhögés, majd otthagytuk, hadd gondolkozzon, hogyan jut haza és kinek hazudik ezután.

Nyitókép: FilippoBacci / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

    Legnépszerűbb cikkek: