Ha mélyen magadba nézel, úgy érzed, elég időt szánsz a szeretteidre és azokra a dolgokra, amik igazán fontosak neked? Vagy te inkább az a típus vagy, aki hajlamos a napi teendők sokaságában elveszni? Cikkünkkel segítünk megtalálni az arany középutat!
„Az életben talán az egyik legnehezebb feladat megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és úgy tűnik, mi, nők aggódunk a leginkább azon, hogy minden területen helytálljunk. Ráadásul a hölgyek számára a „magánélet” kifejezés sokszor a ház körüli munkát és a gyermeknevelést is jelenti” – írja a Time magazin újságírója, Lauren Bacon nemrég megjelent cikkében.
Bacon kiemeli, hogy a kikapcsolódás természetesen mindenkinek mást jelent, míg ő például szabadidejében lakberendezéssel kapcsolatos magazinokat lapozgat, addig párja egyenesen sértésnek venné a feletteseitől, ha a megszokott 40 órára csökkentenék a munkaidejét. Ő ugyanis épp a hivatásában leli örömét.
A fent említett cikk alapján két szempontból vizsgálhatjuk a szabadidő és a munka elosztását:
- Az egyik, amikor arról beszélünk, hogy mit helyezünk előtérbe: saját elfoglaltságainkat vagy más emberekét (tehát, hogy melyiken veszünk részt és milyen gyakran).
- A másik pedig, amikor a saját tevékenységeinket vizsgáljuk meg az alapján, hogy feltöltenek vagy kimerítenek–e azok (és ezek milyen arányban vannak jelen az életünkben).
– A szórakozás: a hobbid, egy könyv elolvasása vagy jótékonykodás.
– Az olyan mindennapi feladatok, mint elmenni a fogorvoshoz, az edzőterembe, vagy hogy befizeted a számláidat.
Harmónia kell a jó élethez
Amennyire csak lehetőségeid engedik, kerüld a robotmunkát és mindent, amiről úgy érzed, csak elszívja az életkedved! Természetesen az unalmas meetingeket és a párod főnökénél rendezett vacsorát nem lehet kihagyni, de más meghívásokat, amelyekre csak udvariasságból mondasz igent, finoman vissza lehet utasítani. Próbáld meg minimalizálni a lelkileg kimerítő tevékenységeket, a helyüket pedig olyanokkal töltsd fel, amelyek jókedvet hoznak a mindennapjaidba. Azokat a fárasztó programokat pedig, amelyeket nem tudsz elkerülni, dobd fel: vigyél magaddal egy barátot a kötelező délutáni rendezvényre, hallgass zenét takarítás közben, vagy egyszerűen csak keress valamit, ami kellemesebbé teszi az egészet.
A kiegyensúlyozott élet titka a rendszerezés. Ma már több ezer telefonos alkalmazás segít neked abban, hogy semmiről se feledkezz el, és minden tennivalódat határidőn belül elvégezhesd. Vezesd a naptáradban és a különböző listázó-applikációkban a teendőket, ezek segíteni fognak abban, hogy ne stresszelj azon, hogy elfelejtettél-e valamit. Tartsd be a naptáradban jelzett időpontokat, így szinte észre sem fogod venni, mennyi feladattal végeztél már, csak azt, mennyivel könnyebb, felhőtlenebb az életed.
Légy jelen a pillanatban!
Amikor az eredményes munkáról van szó, a legfontosabb, hogy bármennyire is élvezed a hivatásod, mindig figyelj oda, hogy megfelelően legyenek ellensúlyozva a szakmai sikereid. A fizetésemelésre például ne jutalomként tekints, ez azért jár neked, mert értékes a munkád. És még, ha elképesztően jó fejek is a kollégáid, húzz éles határt a velük töltött idő és a valódi szabadidő között, így minden nap feltöltődve érkezhetsz majd közéjük. Persze, nincs azzal baj, ha élvezed a munkádat, ennek ellenére az egészséges balanszhoz szükséges, hogy más tevékenységeket is beiktass, például sétálj a szabadban vagy nyújtózz el esténként egy kád vízben.
A legkellemesebb elfoglaltság kétségkívül a szórakozás, amely során azt csinálhatod és úgy, ahogyan csak kedved tartja. Éppen ezért, ilyenkor ne hagyd, hogy bárki beleszóljon, mennyi időt és energiát szánsz egy hobbira, hozd ki mindenből a maximumot. Élvezd ki minden pillanatát, hiszen ezek a tevékenységek alkotnak majd olyan pozitív emlékeket, amelyekből erőt meríthetsz, amikor vissza kell térned a kötelességekhez.
Ne feledd, mindig van lehetőség arra, hogy időt szakíts azokra a dolgokra, amelyek örömmel töltenek el, és arra is, hogy válts, ha valahol nem érzed jól magad! Bacon szerint a legjobb, ha engedsz a feszített tempóból, és kicsit elgondolkodsz azon, jelen pillanatban az életedben melyik tevékenységre mennyi időt szánsz – amennyiben úgy látod, nincs meg az egyensúly, kezdd el átrendezni az arányokat!
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Fogadd meg a tanácsom, hogy jobban induljon a reggeled!
- Félsz, hogy kiégsz? 3 dolog, amit tudnod kell az elvonulásról
- Tanuld meg kimondani: köszönöm!