Több millióan követik ennek a házaspárnak a randizási tippjeit, amivel felpezsdítették a házasságukat

Miután véget ér az ismerkedés varázsa és a kezdeti rózsaszín köd is felszáll, elkényelmesedünk, aztán csodálkozunk, ha nem elég izgalmas a párkapcsolatunk. Ez a házaspár kitalált egy módszert, amivel kilenc év után is újra és újra meglepik egymást.

Rosie Piper TikTok-oldala szinte egyik napról a másikra felrobbant, miután megosztotta hogyan tartják életben férjével, Ryan-nel szerelmük lángját. A módszer pofonegyszerű: havonta két randinapot tartanak, egyszer otthon maradnak, egyszer pedig elmennek valahova. A közös napokat felváltva szervezik, így ha Rosie tervezi az otthoni randevút, Ryan a házon kívüli randiért felelős, majd fordítva. 

Te mikor randiztál utoljára a pároddal?

Rosie és Ryan kilenc éve alkotnak egy párt, de 2021-ben az esküvői készülődés közepette rádöbbentek, hogy már idejét sem tudják mikor randevúztak utoljára. „Nagyon fontos, hogy minőségi időt töltsünk együtt, ezért arra gondoltam, hogy valamiféle keretet kell szabni az együtt töltött időnek. A randinapokat előre beírjuk a naptárba, és úgy kezeljük, mint akármilyen más programot” – magyarázta Rosie. 

Az együtt lenni és együtt élni nem ugyanaz

A szervezett randinapok megerősítették a házasok kapcsolatát. „Nem is gondoltuk volna, hogy mennyi előnyünk származhat ebből. Olyan programokat szervezünk, amelyek az egyszerű mindennapokban eszünkbe sem jutnának, és kiderült, hogy ezek csak még jobban összekovácsolnak bennünket” – folytatta Rosie. A rutin biztonságot és kiszámíthatóságot ad, amire kétségkívül szükségünk van, de éppen emiatt hajlamosak vagyunk belekényelmesedni a mindennapok egyhangúságába. „Nagy különbség van az együttélés és a randevúzás között. A kettő nem ugyanaz. A közösen töltött időnek más értéke van, ha kifejezetten csak egymásnak szenteljük a figyelmünket. Mindig nagyon várjuk a randinapokat, ami rengeteg új, közös élményt ad”

@rosie.piper A fall themed date is my fave 🥹🎃🌽🍂 #FomotionalFinds #fyp #datenightinspo #datenightconcept #datenight #falldatenight #dateyourpartner #dateyourspouse #husbandandwifetiktok #foryoupage #cornmazedate #pumpkinpatch #idaho #autumndatenight #octoberdateideas #octoberdatenight ♬ Sweet Nothing – Taylor Swift

Gyertyafényes vacsora helyett

Az ötlet valóban mesés, de megvalósítható? Mindannyiunk fejében erősen él a sztereotípia, hogy a tökéletes randevú gyertyafényes vacsorát jelent egy drága étteremben, csinosan felöltözve, finom borral és mennyei étellel. Az otthoni randinap lényege éppen abban rejlik, hogy nem kell óriási költségekbe verni magunkat. Rosie és Ryan egyik kedvenc otthon maradós tippje, hogy tartsunk tematikus esteket. „Nemrég Ryan volt az otthoni randi felelős, és azt találta ki, hogy díszítsük fel a házat és főzzünk olasz vacsorát. Koktélokat kevert és isteni ételeket főztünk, amiket az olaszországi nyaralásunk inspirált” – mesélte Rosie, majd hozzátette, hogy az elmenős napokból sem kell mindig felhajtást csinálni. „Tökéletesen elég ha néha csak elmegyünk minigolfozni, igaz, arra is volt már példa, hogy elmentünk közös tetoválást csináltatni. Olykor pedig megengedjük magunknak, hogy egy éjszakára kibéreltünk egy kisházat és túrázzunk az erdőben.”

Tartsd egyensúlyban a párkapcsolatod mérlegét!

Adam Albrite, az atlantai Act2Change Therapy & Wellness Center házasság- és családterapeutája rábukkant Rosie Piper TikTok-oldalára. „Rosie és Ryan fantasztikus ötlettel állt elő. Első ránézésre egyszerűnek tűnik, nem igaz? Mindketten felelősek havonta egy-egy randi megtervezéséért, ami lássuk be, nem túl bonyolult. Tapasztalataim szerint azok a párok, akik nyitottak az új élményekre kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak is.” A szakember szerint az is fontos része a közösen töltött minőségi időnek, hogy felváltva szervezzük a randevúkat, így egyik fél sem érzi, hogy a közös napok megszervezésével egyedül marad, vagy ráerőlteti az akaratát a másikra. Albrite éppen ezért azt is fontosnak tartja, hogy ne helyezzünk egymásra nyomást. „Egészen egyszerű apróságok is lendületet adhatnak a párkapcsolatnak. A nagyobb szervezést igénylő programokat inkább tartogassuk az évfordulóra, vagy az igazán különleges alkalmakra”.  

A meglepetés varázsa

Rosie is azon a véleményen van, hogy a randevúknak nem kell sem extravagánsnak, vagy drágának lenniük ahhoz, hogy emlékezetesek legyenek. „Csak minőségi együttlétre van szükség” – mondta, és hozzátette, nagyon örül neki, hogy mindezt másokkal is megoszthatja. Nem is csoda, hiszen Rosiet 66 ezren követik a TikTokon, videóira pedig több mint 2 millió kedvelést kapott. A közösségi oldalon többek között hónapról-hónapra azt is megosztja, hogy milyen randevúkat eszeltek ki férjével. „Sokan követik a példánkat, aminek nagyon örülök. Ez csak egy apróság, amit könnyű beilleszteni a mindennapokba. Szerintem érdemes a hónap végén megbeszélni a következő két randi napot. Lehet reggel, este, hétköznap, vagy hétvége, eresszük szabadjára a fantáziánkat. Hihetetlen, hogy a férjem mindig képes új ötletekkel előállni.” 

Forrás: Huffpost

Nyitókép: Huffpost , Rosie Piper

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: