A karórák az elmúlt években ismét túlléptek a státuszszimbólum mivoltjukon és újra a gardrób szinte elengedhetetlen részévé váltak.
A legnagyobb sztárok rendre a luxus netovábbját jelképező brandek darabjaiban parádéznak, amik reklámarcaiknak és nagyköveteiknek olyan it girl-öket választanak, mint Emily Ratajkowski, Bella Hadid vagy éppen Zendaya. Ez pedig nem is jelenthet mást, minthogy nekünk, nőknek is szükségünk van egy igazán mutatós, de a mindennapokban is viselhető darabra. Az óránkra tekinthetünk befektetésként, ekkor érdemes minden szempontot mérlegelni, de ha nem szeretnénk erre túl sok pénzt áldozni, akkor is bőven van miből válogatnunk.
2024 óra trendje
Az órák időtálló kiegészítőnek számítanak és főleg akkor, ha egy drágább darabot szerzünk be, nem cserélgetjük azt csak úgy, az éppen aktuális trendekhez igazodva. Éppen ezért kifejezett óratrendet az idei évben sem lehet konkretizálni, talán a vásárlási szokások változásai engednek némileg következtetni minket a most divatos formákra. A hölgyek ugyanis már egy ideje maguk mögött hagyták a vékony ékszerórák trendjét és inkább a „férfiasabb” sziluettek felé hajlanak. A kissé tömzsibb, nem csupa csillogás modellekkel 2024-ben nem lehet mellélőni, a szakértők szerint pedig a már uniszexnek is mondható, 38-40 mm-es tokok lehetnek az év abszolút befutói.
Így hordjuk az órát idén
Már rég elmúltak azok az idők, amikor az óránkon kívül szinte semmilyen más ékszert nem viseltünk és 2024-ben már arra sem kell figyelnünk, hogy a karóra színe és kedvenc ékszereink anyaga megegyezzen. Idén továbbra is nagyon divatosnak számítanak a kéttónusú modellek, így például egy az ezüst és rózsaarany kettősére épülő darabokkal is könnyen feldobhatjuk a megjelenésünket. Kifejezetten jól mutat és elegánsnak tűnik az is, ha arany ékszereinket párosítjuk az acél óráinkkal.
Alternatívák a hétköznapokra
Ha ezek után te is kedvet kaptál ahhoz, hogy egy órával egészítsd ki a szettjeid, most minden stílusban és árkategóriában megpróbálunk segíteni a választásodban.
Ha a tökéletes aranyat keresed
Egy aranyban pompázó darab mindig jó választás, hiszen a hétköznapokban és különböző alkalmakkor egyaránt viselhetjük. A nőies, minket már-már egy vékony karkötőre emlékeztető modellek mellett a szinte férfiórának is beillő, túlméretezett design is sokaknál befutó lehet. Ezügyben pedig érdemes lehet körülnézni például a Fossil, a Timex, sőt akár még a Michael Kors kínálatában is.
Vagy ezüstre szavazol?
Ha maradnál a klasszikus vonalon, viszont az aranyban pompázó modelleket távol érzed magadtól, valószínű az ezüstös árnyalatokat szemlélve kezdesz majd el nézelődni. És van is egy jó hírünk, hiszen azok között is legalább annyi mutatós darab jön majd veled szembe, mint az arany színű órák esetében. Legyen szó visszafogott, elegáns vagy éppen látványos, kristályokkal díszített darabokról, biztos megleled a kedvenced.
A minimalista elegancia híveinek
Az ezüst és az arany mellett a fekete is hasonlóan remek és univerzális választás lehet, főleg akkor, ha egyébként is rajongunk a színért és szettünk sötétségét nem akarjuk megtörni egy itt-ott megcsillanó darabbal. Egyszerre visszafogott és elegáns, miközben mégis kissé szokatlannak tűnik. Találunk köztük egészen sportos, hétköznapi, sőt még akár alkalminak beillő modelleket is.
Ha vinnél bele egy kis színt
Persze akkor sem kell elkeseredned, ha éppen az a célod, hogy az óráddal csempéssz színt az outfitedbe, hiszen a különböző, meseszép színekben pompázó számlapokkal ellátott darabok, a bohókás szíjak, sőt még a teljes egészében egy és ugyanazon árnyalatban tündöklő modellekkel sem nyúlhatsz majd mellé. Itt azonban az öltözködéskor már nehezebb lesz a dolgod, viszont ha van egy kedvenc színed, miért is ne mutatnád meg azt az óráddal a világnak?
Nyitókép: Fossil Facebook
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Az igazi luxus: megmutatjuk a világ legdrágább óráit
- Ezek a filmtörténelem legemlékezetesebb ékszerei
- Elizabeth Taylornál csak ékszergyűjteménye volt ikonikusabb