A tökéletességre törekvés jó dolog is lehet, mert sok tekintetben ez vihet előrébb téged és a világot is. De ha túlzásba visszük, veszélyekkel is járhat, sőt, egy kutatás szerint összefüggésbe hozható egy elég ártalmas szenvedélybetegséggel is.
A legtöbb barátomra, ismerősömre jellemző a tökéletességre törekvés, vagyis az, hogy mindent a lehető legjobban szeretnének csinálni. Ez szerintem teljesen rendben is van, sőt, elég jó dolog, hiszen nem adnak ki elnagyolt munkát a kezükből, a magánéletükben sem elégszenek meg félmegoldásokkal. Monhatni, ők azok az emberek, akiktől a lehető legtávolabb áll a „jó lesz az úgy” felfogás.
Ha viszont túlzásba viszik a tökéletesség hajszolását, és irreális dolgokat kezdenek elvárni maguktól, az a tudósok szerint komolyabb veszéllyel járhat, mint elsőre gondolnánk: jelentősen megnövelheti a súlyos alkoholfogyasztási zavar (SAUD) kockázatát. Vagyis, aki folyton a tökéletességre van rágörcsölve, az jóval nagyobb eséllyel nyúlhat a sörös- vagy borospohár, vagy inkább az üveg után. Ennek pedig egészsége láthatja kárát.
A vélt vagy valós irreális elvárások
A belga kutatók által végzett és az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a perfekcionizmus növelheti a túlzott alkoholfogyasztásra való hajlamot. A tanulmány megállapította, hogy a súlyos alkoholfogyasztási zavar (SAUD) összefügg az önmagunkkal szemben támasztott irreális elvárásokkal, valamint a mások elvárásainak vélt elvárásokkal szembeni fokozott érzékenységgel.
Egy példa erre az utóbbira: ha mondjuk egy kolléga a munkája során folyton azon stresszel, hogy szerinte a főnök biztosan elvárja tőle a tökéletességet ebben vagy abban a projektben (holott ezek csak vélt elvárások), és szinte már irreális dolgokat próbál megvalósítani, a tudósok szerint nagyobb valószínűséggel menekülhet az italhoz.
Persze, az is tény, hogy nincs pontos képlet arra, hogy megjósoljuk egy személy ivási szokásait, és a perfekcionizmus nem az egyetlen dolog, ami az embereket az alkoholizmus kockázatának teszi ki. Egyéb kockázati tényezők közé tartozik a fiatalkori alkoholfogyasztás, a családban előforduló italozás, a magas stresszszint és a kortársak nyomása. A tanulmány mégis fényt deríthet egy újabb okra, ami az alkoholizmus felé sodorhatja az embereket.
A túlzott tökéletességre törekvés fő jellemzői
Az Amerikai Pszichológiai Társaság a perfekcionizmust úgy definiálja, mint azt a tendenciát, amikor valaki önmagától vagy másoktól rendkívül magas szintű teljesítményt követel meg. Ez összefüggésbe hozható a depresszióval, a szorongással, az étkezési zavarokkal és más mentális problémákkal is.
A perfekcionizmusnak három típusát különböztethetjük meg. Az „önorientált perfekcionizmus” az, amikor önmagunkkal szemben vannak irreálisan magas elvárásaink. Ez összefügghet az önkritikával és a depresszióval is. A „társadalmilag előírt perfekcionizmus” az, amikor mások magas elvárásainak szeretnénk megfelelni, szorongással és bizonytalansággal járhat együtt. A „másokra irányuló perfekcionizmus” pedig azt jelenti, hogy másokkal szemben támasztunk túlzottan magas követelményeket.
A túlzott tökéletességre törekvés vizsgálata
Kutatásuk során a tudósok két, korban és nemben hasonló csoportot alakítottak ki, összesen 65 felnőtt alany bevonásával. Az egyik csoport súlyos alkoholfogyasztási zavarban (SAUD) szenvedő emberekből állt, a másik pedig olyanokból, akikre ez nem volt jellemző. Minden alany kitöltötte a perfekcionizmusra jellemző vonásokat mérő Hewitt Multidimensional Perfectionism Scale-t, és az eredmények összegzése után a kutatók a következő eredményekre jutottak.
A SAUD-ban szenvedő résztvevők 79 százaléka nagyobb önorientált perfekcionizmust mutatott, illetve ennek a csoportnak a 88 százalékánál nagyobb társadalmilag előírt perfekcionizmus volt jellemző, mint a kontrollcsoport tagjainál. A SAUD-ban szenvedő résztvevők magasabb depressziós tünetekről és szorongásról is beszámoltak. A csoporttagok másokra irányuló perfekcionizmusában nem voltak jelentős különbségek.
Nem ez az első tanulmány, amely kapcsolatot talált a perfekcionizmus és a problémás alkoholfogyasztás között, de ezzel a kutatók célja az, hogy a túlzott tökéletességre törekvés kezelésével is egy alternatívát nyújthassanak az alkoholizmus kezelésére.
Forrás: vice.com
Nyitókép: AntonioGuillem / Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- A pszichológus szerint ez az 5 perces gyakorlat segít, ha úgy érzed, elakadtál
- Boldogabb életre vágysz? Akkor erre a 23 dologra mindenképp mondj nemet!
- 5 inspiráló könyv, amitől boldogabb leszel