A forradalmi módszer, amire maga Gwyneth Paltrow is esküszik: tudatos (el)válás 5 lépésben

A színésznő szinte sokkolta a világot, amikor a Chris Martinnal való szakítására a „conscious uncoupling” fogalmát használta - pedig a Katherine Woodward Thomas által kidolgozott elmélet úttörő megoldást jelenthet a házasságok békés lezárásában.

Gwyneth Paltrow és (azóta már ex) férje Chris Martin 2014-ben jelentették be hivatalosan, hogy  közel 10 év házasság után külön utakon folytatják. Az Oscar-díjas sztár később egy esszéjében bevallotta, a döntésük meghozása előtt mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy megmentsék a kapcsolatukat. „Kétségbeesetten dolgoztunk azon, hogy ne bántsuk meg a gyermekeinket.” Gwyneth-et a szakításkor az aggasztotta a legjobban, hogy hogyan lesz képes elhagyni azt a férfit, aki egyben a gyerekei, Apple és Moses édesapja. Ráadásul a színésznő élete során olyan válások szemtanúja volt, amelyek rendre keserű véget értek. Bár eleinte lehetetlennek tűnt, kereste azt a megoldást, amely segít abban, hogy a válás ellenére is megőrizhessék a családi egységet.

Elgondolkoztam azon, hogy lehetséges lenne-e kialakítani egy olyan közös életet a válásunk után, amelyben normális, hogy egy asztalhoz ülünk vacsorázni, netán elmegyünk együtt vakációzni. Kíváncsi voltam, hogy az elválás ellenére a kapcsolatunkban lenne-e helye a könnyedségnek és alkalma a nevetésnek. Sőt, továbbgondoltam: mi lenne, ha a válás után az exférjem továbbra is a családom tagja maradna, egy olyan emberként állna mellettem, aki megvéd, ha kell és a legjobbat akarja nekem. – Gwyneth Paltrow

A színésznő a „conscious uncoupling”, azaz a tudatos elválás fogalmát használta házasságuk lezárására a Goop 2014-es hírlevelében. „Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. (…) Tudtuk, hogy hatalmas figyelmet kap a nyilatkozatunk – ha egy sztárpár szakít, az mindig port kavar – de egyáltalán nem láthattam előre, a következményeket. Az emberek meglepődése hamarosan gúnyba és haragba fordult át.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gwyneth Paltrow (@gwynethpaltrow) által megosztott bejegyzés

Külön utakon folytatni, mégis jóban maradni? Igenis lehetséges!

A tudatos elválás 5 lépéses módszerét Katherine Woodward Thomas házasság- és családterapeuta dolgozta ki 2009-ben, azonban csak évekkel később, Gwyneth-nek köszönhetően vált világszerte híressé. A szakember technikája arra az elvre épül, hogy az egykori pár mindkét tagja először felismeri a saját hibáit (azaz szerepét) a szakításban annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatot tarthassanak fenn egymással a későbbiekben is – ez különösen fontos azok számára, akiknek a házasságából gyermek is született. „Nem kezdhetsz megbocsátani, amíg nem gondolsz bele, milyen érzés a társad cipőjében lenni és meg nem birkózol a traumáiddal, a diszfunkcióddal. Vannak persze kivételek, de a legtöbb kapcsolat ugyanannyira múlik mindkét félen – csak sokkal kényelmesebb a sérült félnek lenni, így azt gondoljuk, soha nem kell megküzdeni a saját gondjainkkal” – fejtette ki maga Gwyneth is. Tehát a pár tagjainak meg kell találniuk a békés válás útját, méghozzá úgy, hogy hajlandóak elfogadni a tényt, mindketten felelősek érte. „Minden sötétség ellenére, amin keresztülmész, emlékezned kell arra, hogy ahol nincs fény, ott megvan a lehetőséged, hogy megteremtsd!” – olvasható a tudatos elválás szakértőjének, vagyis Katherine Woodward Thomas oldalán, aki hisz a szeretettel és tisztességgel teli, gyógyító hatású szakításban. A házasság- és családterapeuta könyve (ami az Atheneum Kiadó gondozásában magyarul is olvasható) 2015-ben egyébként bestseller lett.

Atheneum Kiadó, 3490 Ft

A béke a nyitottsággal és a felelősségvállalással kezdődik

„A tudatos elválás nagyfokú nyitottságot igényel. Hiszen a már ’megszokott’ gyakorlatnak sokan azt tartják, hogy a párok szakítás után kígyót-békát kiabálnak egymásra és megromlik a kapcsolatuk – természetesen ez sem jó senkinek, főleg a gyermekeknek. Ha a válás miatt az egyik fél (általában az apa), kivonul a család életéből, és csak hétvégi szülő lesz, az sem szolgálja a gyerekek érdekeit.”  – mondja Anda Csilla pszichológus. A „válási kultúra”, amiben jelenleg élünk, egyáltalán nem ideális, a szétszakadt családok többsége nem úgy működik tovább, hogy közben a gyermekek ne sérülhessenek meg. Csilla úgy látja, a tudatos elválás rávilágíthat a saját tökéletlenségünkre.

Rendben van, ha egyszerre két embert is szeretünk

Nehezen tudjuk elképzelni, hogy létezhetnek párok, akik ragyogó összhangban maradnak a válás ellenére. „Sokkal egyszerűbb nem tudomást venni arról, hogy van, aki igenis képes egyszerre két embert szeretni. Ezt elfogadni mindenkinek hatalmas feladat és egyáltalán nem egyszerű. Befogadó gondolkodásra van szükség hozzá.”  A „conscious uncoupling” esetében nem egy házasság végéről, hanem az átalakulásáról beszélhetünk, ahol egy olyan új keretrendszer kidolgozása a cél, ami mindkét partner érdekét és fejlődését szolgálja. A válás folyamatát egy párterápia (vagy egy mediátor) is segítheti: nem azzal a céllal, hogy kibékítse a feleket, hanem hogy segítsen nekik jó kapcsolatban maradni” – tanácsolja Csilla.

„Valaha szeretted az exedet, és valószínűleg ez az érzés később is megmarad benned, ezért érdemes egy kitüntetett helyet találnod neki a szívedben. Hiszen ez az, ami elvezet majd a végső megállapításhoz: ahhoz, hogy rendben van, ha továbbra is szeretni fogod a volt párodnak azon dolgait, amiért régen szerelmes voltál belé. Valójában ez az, ami a tudatos elválást működteti. Szeresd a csodálatos tulajdonságaikat. Azok még mindig léteznek, és általuk ugyanúgy érezhetsz a partnered iránt, mint korábban. (…) Fiatalkorunkban felismerjük, hogy a szeretetnek rengeteg formája lehet. Én például tudom, az volt elrendelve, hogy az exférjem legyen a gyermekeim apja, de az is, hogy a jelenlegi férjem az az ember, aki mellett meg fogok öregedni. A tudatos elválás segít felismerni, hogy a szerelem ezen két különböző típusa hogyan képes együtt létezni és táplálni egymást.” – Gwyneth Paltrow

A tudatos elválás módszerének 5 lépéses folyamata:

1. lépés: Találd meg az érzelmi szabadságodat!

Az első és legfontosabb feladat, hogy megtanuld kezelni a rád zúduló intenzív érzéseket (például: düh, keserűség, kétségbeesés, bánat, magány, szorongás). A destruktív vagy önszabotáló impulzusokat pozitív cselekvésekké érdemes alakítanod, olyanokká, amelyek az egészségedet és a jóllétedet támogatják. Erre nyújthat megoldást többek között az, ha megtanulod nevén nevezni az érzéseidet, segíthet a self-care rutinok bevezetése vagy a tudatos jelenlét gyakorlása is.

2. lépés: Szerezd vissza az erődet és az életedet!

Ahelyett, hogy a másikat hibáztatnád a történtekért, ismerd fel a saját hibáid. A dolgok megértése segít abban, hogy a másik hibáztatása a későbbiekben se fordulhasson elő. Ebben segíthet az intenzív önreflexió és párkapcsolati reflexió gyakorlása, valamint az is, ha kilépsz az áldozat szerepéből. „Amikor az ember eljut oda, hogy bekopog valakihez és beszélgetni szeretne, az már egy szerencsés kiindulási pont. Természetesen nemcsak szakember közreműködésével lehet ezt megoldani, de válás esetén mindenképpen hasznos, ha mindkét fél el tud menni valakihez, akár egy baráthoz, vagy rokonhoz, hogy megossza vele az érzéseit és a gondolatait. Jó jel, ha az ember felelősséget akar vállalni a saját tettei iránt. Hiszen nem lehet ráerőszakolni senkire azt, hogy márpedig ő maga is hibás, ha még nem tart itt. Nehéz úgy elindulni a békés elválás felé, ha valaki mindig csak a másikat okolja” – mondja Csilla. „Az emberek egy része abszolút nem nyitott az önreflexióra, amikor a válása zajlik, esetenként összeomlik, ha szembesül azzal, hogy ő is tehet a szakításról – nehéz erre rádöbbenni.”

3. lépés: Törd meg a mintát, gyógyítsd meg a szíved!

Ennél a lépésnél át kell gondolnod a korábbi élettapasztalataidat, és azok hatását a narratívádra, vagyis azokra az elbeszélésekre, amiket önmagadról és a világról alkotsz. Mélyedj el alaposabban a múltadban a szerelmi életedet illetően és tudatosítsd magadban, mi az, amivel erősítetted a kapcsolataidat és volt-e olyan, ami miatt kihívás elé állítottad őket.

4. lépés: Légy a szerelem alkimistája!

Kezdj el olyan döntéseket hozni, amelyek kiszabadítanak a múlt fogságából és átalakítják a dinamikát közöttetek. A nagylelkűség és az őszinte barátság helyreállítja a jóllét érzését a barátok, a rokonok és főleg a gyermekek életében, akik így szabadabban mozoghatnak a két otthonuk között. Gondolj tisztelettel azokra a dolgokra, amelyeket a korábbi partnereddel egymásnak köszönhettek, ismerd el a tanulságokat, amiket a házasságodból levonhattál, és állíts fel szigorú határokat az exeddel. „Azzal kapcsolatban nincs vita, hogy egy gyerek számára hasznos, ha a szülők kapcsolata nem romlik meg, tisztelik és szeretik egymást, ráadásul gördülékenyen tudnak kommunikálni egymással, az viszont már kérdéses, hogy mennyi időt töltsenek együtt. Ez a gyerek személyiségétől is függ” – hangsúlyozza Csilla. „A családterapeuták azt hangsúlyozzák, hogy nem minden gyermek esetében jó megoldás, ha azt látják, a szülők jóban vannak, mert így tovább él bennük az az álomkép, hogy egyszer majd újra együtt lesznek. Reményt kelthet számukra egy olyan szituáció iránt, ami nem következik be soha. Hiába magyarázzák el nekik, hogy a kibékülés nem fog megtörténni, akkor is levonhatják azt a következtetést, hogy nincs minden veszve. Elképesztő történeteket olvashatunk: például, hogy az exházaspár egyik tagjának a következő esküvőjén a volt férj a tanúja. Ez szuper, de ha van gyermek, érdemes ezt a döntést egy szakemberrel is átbeszélni. Meg kell találnunk, hogy hol érdemes meghúzni azt a határt, ahol a szülők kapcsolata még tényleg segíti a gyermekeknél a feldolgozást.”

5. lépés: Találd meg a saját boldogságodat, annak ellenére, hogy egy tündérmese véget ér!

Az utolsó feladat az életed újraalkotása, méghozzá olyan barátságok, kapcsolatok segítségével, amelyek az általad tanultakon alapulnak, nem pedig a régen berögzült minták megismétlésén. Ide tartozhat az, hogy új fogalmakat alkotsz az emberi kapcsolataidról, megtalálod a módot arra, hogyan támogathatóak az egymástól független célok egy partnerségen belül, vagy kijelölöd az új keretrendszert az exeddel való viszonyodban. „Szerencsére már nagyobb szabadsága van az embereknek abban, hogy eldöntsék, miként szeretnének élni, kevésbé kötnek minket a társadalmi elvárások. Ma kevésbé félnek az emberek a válástól, attól, hogy mit fognak majd szólni hozzá mások. Egyre többen merik felvállalni önmagukat és a vágyaikat” – fejti ki Csilla.

Forrás: Vogue/Conscious Uncoupling/Gina Senarighi – Intimacy & Relationship Coaching
Nyitókép: Morgan Lieberman/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: