Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják. A Cliff Arnall, pszichológus által publikált napot a sivár időjárás, a karácsonyt követő szürkeség és az alacsony motiváció együttes figyelembevételével számították ki.
A Blue Monday, azaz a kék hétfő fogalma 2005-ben született, különböző okoknál fogva az esztendő legdepressziósabb napjának kiáltották ki. Ez a bizonyos nap egy egyenletből kiszámított dátum, ami évről évre más időpontra esik, és eltérő tényezők függvénye. Az egyenletnek, ami alapján kikalkulálható a dátum, része az időjárás, az adott év pénzügyi nehézségei, a karácsonyi ünnepek óta eltelt napok száma, a be nem teljesített újévi fogadalmak, a korábbi kudarcokból fakadó érzések és az alacsony motivációs szint.
A képlet segítségével megállapított „legkékebb” napot sok tudós kétkedve fogadta. Az ellentábor azzal érvel, hogy képtelenség meghatározni egyetlen napot, ami szomorúbb lenne, mint bármelyik másik nap az évben, és szinte lehetetlenség ezt egzakt módon kiszámítani. A Blue Monday hívei viszont állítják, hogy a dátum nemcsak pontosan meghatározható, de jellegzetes tünetekkel is jár ránk, emberekre nézve. Olyan ismertetőjeleket sorakoztatnak fel, mint például a hideg időjárásból és az ünnepek végéből fakadó szomorú vagy megfakult érzések.
Áltudomány ide vagy oda, a januári hónap jó alkalom arra, hogy őszinték legyünk saját magunkkal, és elgondolkodjunk azon, hogy miből is eredhet a motiválatlanságunk. Talán irreleváns elvárásokat állítottunk magunkkal szemben, vagy görcsösen el akartunk érni betarthatatlan célokat. Itt az ideje, hogy hálásak legyünk azért, amink van, és megtaláljuk a saját tempónkat és ösztönző erőt a kiegyensúlyozottabb változáshoz vezető úton.
Forrás: Independent
Nyitókép: Asia Marosa / EyeEm/GettyImages