Túlköltekezés freelancer módra

A szabadúszó élet csapdái

2000 forintos tojásrántotta és az éves Photoshop előfizetésem története.

Már fiatalkoromban tudtam, hogy sosem leszek az a típus, aki heti öt napon keresztül, reggeltől estig egy irodában csücsül. Egész életemben a kreatív szakmák irányába kacsingattam, és arról álmodoztam, hogy egyszer a saját magam ura leszek, én fogom beosztani az időmet. Aztán kezdetét vette a nagybetűs élet, én munkába álltam és hirtelen nem tűnt ilyen zökkenőmentesnek ez a feladat. Az elmúlt egy évben rájöttem, hogy nem minden olyan egyszerű, ahogyan azt az elején elképzeltem.

Szerencsésnek mondhattam magam, hiszen több ügyféllel is dolgoztam, munkám is akadt bőven és legtöbbször szerettem is, amit csinálnom kellett. Egyre több megbízást kaptam, de ezzel párhuzamosan nőttek a kiadásaim is. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a megkeresett pénzem észrevétlenül csúszik ki a kezeim közül és ezt a freelancer életemnek köszönhettem. Először nem értettem a mivoltját, de egy beszélgetés során felnyitották a szemem, hogy beleestem ugyanazokba a csapdákba, amikbe sok más szabadúszó.

Meetingek

Nem elég, hogy reggel felkeltél, kicsípted magad és még a gondolataidat is összeszedted, de még egy fancy reggelizőhelyre is el kell menned, ahol nevetségesen magas áron ehetsz egy tojásrántottát? Nincs mit tenni, hiszen te voltál a hülye, amikor megkérdezted, hol legyen a találkozó. A megbeszélés jól sikerül és a következő hét projektfeladatait is megkapod, tehát mindenki boldog. Már annyira nem is fáj az a kétezer forintos rántotta. Persze, ahogy nő a megrendelők száma, úgy egyre több heti/havi megbeszélés és last minute meeting színesíti a határidőnaplódat, amiket a város legdrágább kávézóiban és legtrendibb éttermeiben kell megtartani.

Hogyan csökkentheted a kiadásaidat? Ha teheted ajánlj olyan jól bevált helyeket, amikről tudod, hogy megfizethetőek.

Nem te választod a helyszínt? Reggeli helyett kérj egy pohár narancslevet, vacsora helyett egy üdítőt, esetleg egy előételt. Ha éhes maradsz, otthon majd összedobsz valamit, ami fele annyiba se kerül!

Szükségletek

Egy határidőnapló, három különböző notesz, túlárazott irodai kiegészítők… Könnyen elszaladhat veled a ló, amikor az otthoni dolgozósarkod kialakításáról van szó. Egy rendezett, kellemes környezetben sokkal könnyebben megy a koncentráció, gyorsabban haladsz a munkával, ezért muszáj feldíszítened az asztalod. Egy menő asztali lámpa, egy apró növény és számtalan kiegészítő, ami a kosaradban landol. Kikapcsolódásként pedig a papír-írószer üzletbe is betérsz és úgy érzed magad, mint egy gyerek a cukorkaboltban.

Ezeken felül ott vannak még a különböző fizetős számítógépes programok, képügynökségek és telefonos applikációk, amikre valójában szükséged van a munkád során. Egy éves előfizetés horribilis összegbe kerül, de a Photoshop nélkül nem tudsz haladni és már kapod is elő a bankkártyát. Az egyik ügyfeled az Instagram Stories markentingjét szeretné felpörgetni, ezért három alkalmazást is letöltesz hozzá, amik természetesen nem ingyenesek. Persze, magadra is gondolsz, különben is, az a Spotify előfizetés már úgysem számít.

Hogyan csökkentheted a kiadásaidat? Mielőtt bármilyen írószert megvennél, gondold végig, biztosan szükséged van-e rá, megéri ennyit kiadnod érte? Az ár nem mindig egyenlő a minőséggel, lehet hogy egy olcsóbb változat is megteszi. Ahogyan az sem biztos, hogy ingyenes applikációkkal nem tudod elvégezni az adott feladatokat.

Egyszer fent, egyszer lent

Szabadúszóként az egyik pillanatban még a csúcson vagy, de előfordulhat, hogy néhány nap múlva már azon aggódsz, hogyan fogod kihúzni a hónap végéig. Azon stresszelsz, hogy végre mikor kapod már meg a béredet, miközben a sokadik megválaszolatlan e-mailben vonod kérdőre a megbízót.

Egy hirtelen visszamondott lehetőség, egy rosszul sikerült feladat gyorsan keresztbe tehet a számításaidnak. Egy este a barátnőkkel és máris könnyebben elviseled az egódon esett csorbát, de nem lehet csak a csalódásokra koncentrálni, ezért arra is koccintani kell, ha egy nagy megbízást zsebelsz be. Viszont az érzelmeid gyakran átvehetik az irányítást a pénztárcád felett, így érdemes az ilyen kis ünneplésekkel óvatosan bánni!

Hogyan csökkentheted a kiadásaidat? Ha épp stresszes időszakon mész keresztül, ne egy bárban vezesd le a feszültséget! Látogass el este a konditerembe vagy fuss egy nagyot és másnap újult erővel tudsz nekivágni a feladataidnak. Ünnepelni készülsz? Ne egy új ruhával lepd meg magad, rendezz egy spa-napot habfürdővel és arcpakolással, ez biztosan segít majd ellazulni. A csajos estét sem kell feltétlenül a városban megrendezni – hívd át néhány barátnődet egy közös sütögetésre és borozásra.

Kávézók

A sarki kávézóban már valószínűleg sejtik, hogy szabadúszóként dolgozol, hiszen minden délelőttödet náluk töltöd (egyébként minden szabadúszónak van egy jól bevált helye finom kávéval, és, ami még fontosabb, megbízható internetkapcsolattal, ahol nem kell fél órát várni arra, hogy betöltsön egy weboldal). Még, ha nem is rajongsz azért, hogy valamelyik belvárosi helyen ülve végezd a munkád, akkor is ott fogsz kikötni. Rengeteg előnye van annak, hogy otthonról dolgozol, de egy idő után elég monotonná tud válni és ilyenkor nincs mese, ki kell egy kicsit mozdulni. Amikor már negyedik napja folyamatosan csak a képernyőt bámulod és már meg sem kísérelsz kibújni a pizsamádból, akkor tudod, hogy itt az ideje meglátogatni egy kávézót. Ha egy egészen pénztárcabarát helyre mész, akkor is gyorsan megugorhatnak a kiadásaid. Egy-két adag latte, esetleg egy szendvics nem olyan vészes. Na, de háromszor egy héten?

Hogyan csökkents a kiadásaidat? Egyértelmű, hogy ne a legdrágább helyekre ülj be dolgozni, keress néhány megfizethető opciót, ahol a wifivel sincs semmi probléma. Akár egy limitet is felállíthatsz, amihez ha törik, ha szakad tartod magad. Ha már eleged van abból, hogy a saját lakásodban dolgozol, legyél kreatív! A rokonoknál, a barátoknál vagy egy szabadtéri helyre is letelepedhetsz néhány órára. Csak kerüld el a Starbucksot és máris megspóroltál egy kis pénzt!

Nyitókép: Foxy burrow/Shutterstock

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: