A pasztellszínekben pompázó Rue Crémieux utcában lakók azt szeretnék, hogy legalább esténként és hétvégente nyugtuk legyen az időnként még fehérneműben is szelfiző-videózó turistáktól.
Versenytársra lelt az Eiffel-torony, már ami a népszerű párizsi fotózkodási helyszíneket illeti. A macskaköves Rue Crémieux elnevezésű utca turisták ezreit vonzza évente, akik bizony a végletekig elmennek azért, hogy egy „egyedi” képet készíthessenek magukról a pasztellszínű házak előtt. Lefekszenek a járdára, leülnek a lakások bejárata előtti apró is kis lépcsőkre, majd miután utazópartnerük elégséges számban megnyomta a kamera gombját, lázasan keresik, melyik filter tehetné még látványosabbá a végeredményt. Éppenséggel csak egy dologról feledkeznek meg: hogy a színpompás épületekben hús-vér emberek élnek, akiknek kezd elegük lenni ebből az őrületből.
A #ruecremieux hashtag alatt jelenleg több mint 32 ezer poszt található és ez a szám rohamosan növekszik. A festői szépségű utcácska lakói azonban szeretnék, ha ez legalább egy kicsit lassabb tempóban történne, ezért kérvényt nyújtottak be, hogy a város vezetése a nyár kezdetéig szereljen fel kapukat a szakasz két végére és esténként, illetve hétvégén csak azok léphessenek be, akiknek valóban itt van hivatalos, bejelentett lakcímük. A lakosok szerint alapvetően azzal még nem lenne baj, hogy csendben megcsodálják lakóhelyüket, de a fotók készítése közben keletkezett zaj élhetetlenné tette mindennapjaikat.
„Mi csak szeretnénk nyugodtan élni, de úgy még egy békés ebédet sem lehet elfogyasztani, hogy kint rapvideót forgatnak vagy éppen egy lánybúcsú résztvevői sikongatnak őrjöngve”– jegyezte meg egy helyi lakos az egyik párizsi rádióadó műsorában. „Ez egyszerűen kimerítő!”- tette hozzá.
És úgy tűnik, nem túloznak. Elég ránézni a Club Cremieux nevű instaprofilra és azonnal megértjük, mi is a probléma. A szűk kis utcában flashmobokat, esküvői bulikat szerveznek és jóga pózokban feszítenek a magánlakások ajtaja előtt. Sőt! Vannak akik kellékekkel érkeznek, és egy rögtönzött stúdiót állítanak fel ezen a szakaszon, hogy aztán az utca közepén hiányos öltözékben, de profi fények mellett, megörökíthessék magukat.
Természetesen nem Franciaország az egyetlen ország, ahol a turisták rengeteg bosszúságot okoznak a helyieknek. Peruban, Új-Zélandon, Izlandon és Kubában nemcsak a bohókás szelfizők, de a látogatók miatt egyre növekvő árak is megnehezítik az ott élők életét.
Nyitókép: Catarina Belova/Shutterstock
(refinery29.com)
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Nem férsz el a bőröndödben? Ha így pakolsz, mindennek lesz helye
- Húzz túrabakancsot! 5 hazai kirándulóhely, ahová akár ezen a hétvégén is ellátogathatsz!
- Így pakolj, hogy minden beférjen a bőröndbe – fotók