Kivi, uborka és szódabikarbóna – valóban ez lenne a fehér fogak titka?

Mindössze 3 hozzávaló szükséges hozzá, az eredmény mégis látványos – ezt ígéri a TikTok legújabb fogfehérítő hackje, amely olyan népszerűvé vált, hogy a szakemberek figyelmét is felkeltette. Nézzük, ők hogyan vélekednek erről a trükkről.

A TikTokon – ahogyan más közösségi média platformokon is – rengeteg olyan trükköt találhatunk, amelyek túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. Erre általában az első alkalom során rá is kell döbbennünk. Időnként azonban felbukkan egy trend, amelyről kiderül, valóban hatékony és/vagy megkönnyíti a helyzetünket. Sokak szerint a legújabb fogfehérítő fenomén is az utóbbi kategóriába tartozik. A kérdés azonban fennáll: a szekértők is egyetértenek azzal, hogy mindössze három hozzávaló, kivi, uborka és szódabikarbóna segítségével enyhíthető a fogak elszíneződése.

Mit gondol erről a fogfehérítő hackről egy szakember?

A trend ötletgazdája, Armen Adamjan még decemberben tette közzé azt a videót, amelyben bemutatja a 3 hozzávalóból álló, csodaszernek titulált receptet. A hack azonban csak a nyár végén robbant be. Sikerének titka, hogy a fogfehérítő paszta otthon is egyszerűen, gyorsan elkészíthető: csak pépesíteni kell 2-3 szelet kivit, 2-3 szelet uborkát, majd hozzáadni egy kis szódabikarbónát és hetente kétszer megmosni vele a fogunkat. Habár úgy tűnik, ez a videó is a „túl szép, hogy igaz legyen” kategóriába tartozik,  Dr. Joseph Field fogorvos szerint valóban hatékony lehet. „Akivi, az uborka és a szódabikarbóna kombinációja jó munkát végez a foltok eltávolításában, fehérebb megjelenést kölcsönöz a fogaknak. Ez leginkább a szódabikarbóna enyhén csiszoló jellegének köszönhető, valamint a kiviben és az uborkában található gyümölcssavaknak. Ezek együttesen segítenek feloldani és eltávolítani a fogfelszín elszíneződéseit.” – mondta Field. 

Field szerint a trükk nemcsak hatékony, hanem biztonságos is – amit nagyon fontos tisztázni, ha egy, az interneten terjedő trendről beszélünk. De a fogorvos figyelmeztet, hogy nem szabad túl gyakran alkalmazni, mert ez a fogzománc sérüléséhez vezethet. Mi az ő tanácsa? „Naponta egyszer alkalmazható, legfeljebb 10 egymást követő napon keresztül. Ezt követően havonta 1-2 alkalommal használd, hogy fenntarts az eredményt.”

@creative_explained Cucumber Kiwi Magic 🤩🌱 #whiteteeth #lifehack #hack #trick #tips #teethwhitening #natural #learnfromme #alwayslearning #magic #teeth #diy #wow #hacks ♬ HipHop – Instrumental – Glad2Mecha & Ill Treats

Forrás: Bustle
Nyitókép: cottonbro/Pexels

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: