Magunk mögött hagytuk a halooweeni őrületet, így már el is kezdhetünk készülődni a karácsonyra. Az ünnepre való hangolódás jegyében pedig már érkeznek is a legújabb karácsonyi tematikájú reklámok, amik ezúttal kicsit mást üzennek nekünk.
„Ünnepeld meg a karácsonyt a magad módja szerint, nekem pedig engedd meg, hogy én is a magam módja szerint ünnepeljem meg!” – írta e sorokat Charles Dickens, ami talán a brit bázisú Marks & Spencer-t is megihlette. A márka az ünnepek közeledtével ugyanis ezúttal egy másik megközelítésből mutatja be a karácsonyi lázat.
A reklámról
A brand november elsején hivatalosan is megnyitotta az idei karácsonyi szezont. Új hirdetésük mellett pedig senki sem tud szó nélkül elmenni, hiszen a rajongók elég megosztónak találják azt. A reklámban egyébként olyan hírességek szerepelnek, mint Hannah Waddingham, Zawe Ashton, Tan France, and Sophie Ellis-Bextor, akik mind-mind saját történetszálat kaptak a kisfilmben. A hírességek mindegyike a tökéletes karácsonyon dolgozik, azonban egy ponton mindannyian rájönnek, hogy az ünnep nem attól lesz szép, hogy az hibátlan. Az elvárásokat magukról lerázva, saját boldogságukra koncentrálva kerülnek igazán karácsonyi hangulatba. Van, aki elégeti az íratlan képeslapokat és akad köztük olyan is, aki a számára épp terhes társaságot hagyja ott.
Felemás fogadtatás
A reklám megjelenése után többen nemtetszésüket fejezték ki annak üzenetével kapcsolatban. A kritikák leginkább arról szólnak, hogy a Marks & Spencer formabontó megközelítése elveszi a karácsony lényegét. Hiszen a kommentszekcióban véleményének hangot adók többsége pont a brand által „kifigurázott” hagyományokban találja meg az ünnep varázsát. Mellettük természetesen szép számmal akadtak olyanok is, akik teljes egészében azonosulni tudtak a szereplők érzéseivel és tetteivel.
Mit üzen nekünk a Marks & Spencer karácsonyra?
Sokszor halljuk, hogy az ünnep közeledtével lassuljunk le egy kicsit és koncentráljunk magunkra. De mégis, hogy tegyük meg ezt? Miközben egy olyan menüsort kell az asztalra tennünk, amely mindenkinek megfelel, olyan ajándékot kell vennünk, amire biztosan vágyik, akinek adjuk, karácsonyi programokat kell szerveznünk, helyt kell állnunk a munkahelyünkön és mellé még ott vannak a mindennapi teendőink is. Nos, ennyi dolog mellett nem könnyű csak úgy megállni és gondolkodni. De van nekünk kedvünk egyáltalán adventi vásározni, vagy minden barátunkat vendégül látni, esetleg mézeskalács házikót készíteni, amit sosem eszünk meg és csak pakolgatjuk jobbra-balra? Nem mindenki vágyik ugyanarra, a tökéletes karácsony pedig mindenkinek mást jelent. Találjuk meg azt, ami nekünk szebbé teszi az ünnepet és ne az elvárások bűvöletében éljük meg az év hátralévő heteit. Tegyük azt, amihez kedvünk van és ne érdekeljen minket, hogy mi az ilyenkor „kötelező”. #LoveThismasNotThatmas – áll a márka szövegében is, vagyis szeresd ezt, ne „azt” a karácsonyt.
Nyitókép: Marks & Spencer YouTube