Új év, újszerű, sokoldalú évad? Kovács Patrícia a streaming-előadásokról és a színházak helyzetéről mesélt

A színésznőt a magyar kultúra napja alkalmából kérdeztük!

A SzínházTV háziasszonya arról mesélt nekünk, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az online közvetítések megvalósításakor, és azt is elárulta, hogyan látja az intézmények jövőjét 2021-ben.

A koronavírus-járvány kirobbanásakor bevezetett korlátozások miatt egy időre búcsút kellett vennünk a tömegrendezvényektől, többek között a koncertektől, a mozivetítésektől vagy a színházi előadásoktól is – ám a kultúráról szerencsére a négy fal között sem kellett lemondanunk. A technikának és az internetnek hála számos esemény átköltözött az online térbe: FILMIO néven elindult például a magyar Netflixként emlegetett filmtár és a színházi előadások is beköltözhettek a nappalinkba. „Én azon az állásponton vagyok, hogy a 2020-as év nemcsak elvett tőlünk, hanem rengeteget adott is nekünk” – mondja a SzínházTV háziasszonya, Kovács Patrícia. „Nem cserélném el ezeket a hónapokat semmire, mert felnőtt életem során még nem volt ennyi lehetőségem pihenni, elcsendesülni, gondolkodni, inspirálódni. Számomra éppen jókor jött el ez a lezárás, mert ilyen tisztán még sosem láttam a karrieremet vagy a magánéletemet. Azt kell mondjam, hogy jól jöttem ki a dologból.” És bár a tavasz inkább az elvonulás időszaka volt a színésznőnek, a nyár és az ősz már a SzínházTV fejlesztésével telt. „Másfajta módon kezdtem el létezni a szakmámban, amit hihetetlenül élvezek.”

Patrícia azt meséli, kezdetben többen is kételkedtek a színházi előadások streamingelésében, voltak intézményvezetők, akiket nehezebb volt meggyőzni arról, hogy belevágjanak. „Féltek attól, hogy ezáltal a nézők már akkor sem térnek vissza hozzájuk személyesen, amikor a járványhelyzet lehetővé teszi” – árulta el nekünk a SzínházTV háziasszonya. „De idővel belátták, hogy ez nem ellehetetleníti, hanem kiegészíti az élő színházat és így legalább a pandémia alatt is jelen tudnak lenni az intézmények a kulturális életben. Sőt, azóta már nagy lett a versenyhelyzet ezen a téren is, egyre többen kezdenek bele az online közvetítések szervezésébe, mert nincs más megoldás.” Patrícia szerint ezek a stremingelt programok azért is hiánypótlóak, mert sokan vannak, akik egyébként sem jutnak el egy-egy ilyen eseményre, például azok, akik külföldön élnek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

SzínházTV (@szinhaztv) által megosztott bejegyzés

Patrícia elégedett az eddigi visszajelzéseikkel és kifejezetten arra kéri a közönséget, írják meg javaslataikat, hiszen ez a szolgáltatás értük van. „Akkor működhet egy ilyen platform, ha az emberek elmondják, mit szeretnének. Ez egy közös dolog kell, hogy legyen, mindig jó látni, ha egy közösség úgy tud működni, hogy kulturáltan, építő jelleggel véleményt nyilvánít.” A színésznő egyáltalán nem tart attól, hogy ezáltal majd kevesebb néző látogatna el személyesen az előadásokra. „Többen is mondták, hogy megnéznek majd élőben is egy darabot, amit online ismertek meg. Nem gondolom, hogy a streaming annyira rászabadulna a magyar színházi életre, hogy ezentúl mindenki a nappalijából nézné majd az előadásokat pizsamában. Azt a közösségi élmény mi sosem tudjuk megmutatni az interneten, ami a színházban létre tud jönni, de adhatunk mást, egy lehetőséget. De a személyes jelenlét felülmúlhatatlan, így a kettő nem zárja ki egymást” – tudjuk meg Patríciától, aki már nagyon várja, hogy úgy tudják közvetíteni a darabokat, ahogy eredetileg tervezték: nézőkkel. „Hiányzik, hogy nincsenek velünk” – vallja be, és azt is hozzáteszi, a vígjátékok ritmusát korábban jelentős részben a közönség nevetése adta. „De azt szoktam mondani a kollégáimnak, hogy ebben a helyzetben nem az a lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat és komfortos legyen számunkra minden, hanem hogy fel tudjuk venni az adott előadást és minél több emberhez eljuttathassuk.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

SzínházTV (@szinhaztv) által megosztott bejegyzés

Háziasszonyként a kulisszák mögé is bevezeti a nézőket, oda, ahova eddig nem volt bejárásuk, beszélget a kollégáival, megmutatja a díszletet. „Bármilyen furcsán is hangzik, a színészek nagyon szemérmes emberek, vannak, akik nehezebben nyílnak meg, ha magukról kell mesélniük, de igyekszem segíteni nekik, hogy ne féljenek ettől.” A SzínházTV csapatának egyébként számos terve van még a jövőt illetően, de a legfontosabb, hogy a pandémia végével is teljeskörű szolgáltatást tudjanak nyújtani azoknak, akik nem csak a járvány miatt nem jutottak el ezekbe a kulturális intézményekbe. „Amikor egy erdélyi újságírólánynak adtam interjút, könnyes szemmel köszönte meg, hogy megszületett ez a platform. Azt mondta, el sem tudjuk képzelni, mit jelent ez a határon túl élő magyaroknak.”

Fotó: Kovács Patrícia

Bár egyelőre nehéz bármit is biztosan kijelenteni a jövőt illetően, Patrícia elárulta, hogy a színházakban újra elkezdtek dolgozni – természetesen a legnagyobb óvintézkedések mellett. „Kitűzünk egy premier dátumot, arra készülünk. Ha akkora már fogadhatunk nézőket, bemutatjuk, ha pedig nem, félretesszük, vagy streameljük. Egyre több intézmény elkezd próbálni, ha más nem, online bemutatóra. Azért elég volt a pihenésből is!” – tette hozzá nevetve. A színésznő 2021-ben vendégként visszatér a Pesti Színházba, és Yasmina Reza „Bella Figura” című darabjában játszik majd Stohl András, Petrik Andrea, Wunderlich József és Halász Judit oldalán, Török Ferenc rendezésében.

Nyitókép: Kovács Patrícia a Bella Figura olvasópróbáján (Fotó: Dömölky Dániel)

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: