Újabb miniatűr alkotások jelentek meg Budapest utcáin

Kolodko Mihály szobrászművész miniszobrai ezúttal Kőbányát és a Dreher sörgyárat hódították meg.

Ki ne botlott volna már bele a budai Bem rakpartot pásztázó Főkukacba, az aprócska és nagyon szerethető kis szoborba, ami a Nagy Ho-ho-ho horgász című mesének állít emléket? Vagy Bodrogi Gyula néhány centiméter magas másába, amint épp leveszi magáról Süsü jelmezét?

Fotó: Kolodko Art/Facebook
Fotó: Kolodko Art/Facebook

Kolodko Mihály néhány éve kezdte el kihelyezni tenyérnyi nagyságú szobrait a fővárosban, sőt, idén tavasztól már azt mondhatjuk, hogy az ország területén. Májustól már a Balatonnál is találkozhatunk Kolodko művel, méghozzá Gombóc Artúr kicsinyített másával. A tihanyi apátság szomszédságában elhelyezett csokiimádó madárka – akit még sok évtizeddel ezelőtt Csukás István keltett életre- , karmai között stílusosan egy Balaton szeletet tart, és bátran ki lehet jelenteni, hogy a környék egyik legnagyobb nevezetességévé vált. 

A szobrász ezúttal újra a fővárost szemelte ki magának. A 165 éves kőbányai Dreher Sörgyárak története hozta meg számára a kellő ihletettséget, és az elkészült alkotások ehhez kapcsolódóan két ikonikus jelenetet szimbolizálnak. Az egyik alkotás Dreher Antalt, a cég alapítóját ábrázolja egy régi söröshordón állva, kezében ikonikussá vált sétapálcájával, a másik pedig egy söröshordókat szállító kocsit, ami előtt két mesébe illő, mosolygó szemű ló áll. Utóbbit egy hófehér, mészkőből készült hídon helyezték el.

Fotó: Kolodko Art/Facebook
Fotó: Kolodko Art/Facebook

A Dreher az utóbbi években több, jelentős fejlesztést is végzett a sörgyáron belül, hogy a lehető legjobb élményt tudják nyújtani a látogatóknak, akiket egy-egy sörtúra során végigvezetnek az épület legszebb helyiségein, felidézve az elmúlt századok történelmét. A túrákat hamarosan bővítik majd az újranyíló sörmúzeum és a két Kolodko-szobrocska bemutatásával. 

Fotók és nyitókép: Kolodko Art/Facebook

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: