A 2000-es évek egyik legnagyobb lánybandája 2021-ben egy turnéval térhet vissza. A menedzserük elmondása szerint már folynak a megbeszélések.
2019-ben a Spice Girls visszatérésének örülhettünk (amit lehet, hogy újra megismételnek), amíg a fiatalabb generációkat a Jonas Brothers újraegyesülése lepte meg. Idén sem maradunk hasonló élmény nélkül, hiszen már biztos, hogy a világ egyik legsikeresebb tévésorozata, a Jóbarátok szereplőgárdája tizenhat év várakozás után beteljesíti a rajongók álmát és újra egy produkcióban szerepelnek. Úgy tűnik, nem ez az utolsó reunion, amire a jövőben számíthatunk. Először az ABBA erősítette meg a híreket, a legújabb pletykák pedig arról szólnak, hogy a 2000-es évek meghatározó lánybandája, a Destiny’s Child is hasonló lépésre készül. Az együttes menedzsere szerint Beyoncé Knowles, Kelly Rowland és Michelle Williams már tárgyalnak a lehetséges turnéról.
A Girl’s Tyme (eredetileg így hívták az ekkor még négytagú lánybandát) pontosan 30 évvel ezelőtt alakult meg – a legtöbb rajongó abban reménykedik, hogy ezt az évfordulót szeretnék a visszatéréssel megünnepelni. A Destiny’s Child-ot Beyoncé apja menedzselte, fellépő ruháikat édesanyja készítette nekik. A nagy áttörést végül az 1997-ben bemutatott Killing Time című dal hozta el nekik, amely a Men in Black filmben is felcsendült. Azóta pedig olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Say My Name, a Survivor és Bootylicious. A trió végül 2006-ban döntött a visszavonulás mellett, hogy szólókarrierjükre koncentrálhassanak.

2006 óta kétszer is láthattuk őket közösen a színpadon, igaz csak egy-egy fellépés erejéig. Először a 2013-as Super Bowl félidejében, amikor Beyoncé fellépéséhez csatlakozott Kelly és Michelle. Öt évvel később ezt megismételték, és az egyik legnagyobb zenei fesztiválon, a Coachellán adtak elő néhány Destiny’s Child dalt.
A három énekesnő a feloszlást követően is közeli kapcsolatban maradt, Beyoncé szülei például Kelly-re a saját lányukként tekintenek. Rowland tavaly azt nyilatkozta a visszatérésről: ‚‚Nem tudok róla semmit. Folyamatosan tartom a kapcsolatot a lányokkal. A gyerekről beszélgetünk vagy arról, jó lenne valamikor összefutni. A visszatérés még nem merült fel a témáink között.’’
Beyoncé apja, Mathew Knowles szerint azóta ez az állítás már nem állja meg a helyét. Ugyanis a Time magazin interjújában bevallotta, hogy a trió nem zárja ki a reunion lehetőségét. ‚‚Nagyon remélem, hogy a visszatérés mellett döntenek. De megértem, hogy nem könnyű a döntés, hiszen Kelly és Beyoncé is anya lett, a család teljesen megváltoztatja a dinamikát. Ráadásul mindhárman sikeres szólóénekesek – a karrier és a magánélet összehangolása nem könnyű. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan kiderül, hogyan döntöttek a hölgyek. Én, mint menedzser minden helyzetben támogatom őket.’’
Nyitókép: Kevin Mazur/Getty Images