Utazást tervezel? Így spórolj a repülőjegyen!

Egy friss tanulmányból kiderült, mennyivel hamarabb érdemes megvásárolni a repülőjegyet egy tervezett utazás időpontja előtt. Ha pedig megfogadjuk a tanácsot, akár már az idei nyaralásunkon is sokat spórolhatunk.

Egy nyaralás megtervezése rengeteg stresszel jár, főleg akkor, ha nem szeretnénk az arra szánt büdzsé nagy részét repülőjegyre elkölteni. Örök kérdés tehát, hogy mikor érdemes azt megvásárolni, erre pedig nemcsak mi, hanem a CheapAir.com is is sokáig kereste a választ. Az utazásra szakosodott platform így el is készítette legfrissebb tanulmányát, melyből fény derült a „titokra”.

A legjobb megoldás

A booking rendszer szerint 2024-ben a lehető legjobb döntést akkor hozzuk, ha a tervezett indulás előtt legalább három héttel, de legfeljebb 2,5 hónappal korábban foglaljuk le jegyeinket. A statisztika az Egyesült Államokban, több mint 917 millió repülőjegy elemzésének eredményeként jött létre, tehát nem egy légből kapott számot prezentáltak. Viszont arra is figyelmeztetnek minket, hogyha nem az általuk is meghatározott időintervallumban vásárolunk, egy-egy extrém kivétel esetében akár ötvenkilenc százalékkal is többe kerülhet az utazásunk. De nemcsak a késlekedéssel lehet pluszköltségünk, hanem azzal is extra kiadást generálhatunk saját magunknak, ha izgatottságunkban hónapokkal hamarabb vesszük meg a repülőjegyet. Például ha 280 nappal korábban mindent lefoglalunk, csak maga az oda- és visszaút is többe kerülhet, mintha az utolsó pillanatban szánjuk rá magunkat egy nyaralásra.

Leszámoltak egy tévhittel

A platform egy sokak által kész tényként kezelt tévhittel is leszámolt friss kutatásával, ugyanis máig sokan gondolják úgy, hogy bizonyos napokon olcsóbbak a repülőjegyek. Tanulmányuk szerint ugyanis szinte teljesen mindegy, hogy a hét melyik napján vásároljuk meg azt, hiszen átlagosan körülbelül egy dollár eltérést tudtak megállapítani az ezirányú adatokat vizsgálva. Azonban úgy találják, hogy a hét közepi járatok átlagosan mégis olcsóbbak, így talán egy szerdára időzített indulással méginkább költséghatékonyabb lehet a kiruccanásunk. De arra is érdemes odafigyelnünk, hogy az általunk választott légitársaság mennyire kezeli rugalmasan az esetleges átfoglalásokat vagy lemondásokat. Hiszen az árak átlagosan negyvenkilenc alkalommal változhatnak és esetenként száz dollár, vagy körülbelül 35.000 Ft különbség is lehet a legjobb és legrosszabb időpontban váltott jegy között.

Nyitókép: anyaberkut/Getty Images
Forrás: Travel + Leisure

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: