A mai nap nem csak a kényelemről szól. Október 13-a megemlékezés a feminizmus élharcosairól és a mellrák elleni küzdelem fontosságáról. Ráadásul egy személyes és sok szempontból erőt adó ügy is a melltartómentes világnap.
Későn érő típus voltam mindig. Nemcsak testileg, de lelkileg is. Amíg felső tagozatban a lány osztálytársaim fiúkról és a Bravo magazin Szex, szerelem, gyengédség rovatáról pusmogtak, én odahaza titokban még babáztam. A gyerekkor felhőtlensége nálam kitolódott egészen 16 éves koromig. Nem foglalkoztam azzal, ki hogy néz ki, vagy milyen ruhát hord, sokkal inkább érdekelt az, hogy kinek jó a társaságában lenni és kinek nem. Ezekben az években sokat változott a testem. Megjött az első menstruációm, elkezdtek kerekedni a melleim, és én mindezt a legnagyobb természetességgel üdvözöltem. Ezt hoztam otthonról. Hogy a felnőtté válás az emberi élet szép és fontos része, nincs benne semmi takargatnivaló.
Megsebzett önbecsülés
A felhőtlenség és a feltétel nélküli önelfogadás azonban egy pillanat alatt elmúlt, amikor az egyik gyerekkori barátom, Viktor a fejemhez vágta a nyári szünetben: azért felvehettél volna egy melltartót! Ez a mondat megbénított és megsebzett közel két évtizedre. Onnantól kezdve szégyellni kezdtem a testem, folyamatosan a hibákat kerestem magamon, a ruhákra pedig egyfajta burokként tekintettem, ami nemcsak a nőiesedő alkatomat, de a csorbát szenvedett önbecsülésemet is elfedi. Attól a naptól kezdve a lábamat sem tettem ki az utcára melltartó nélkül. Úgy éreztem magam, mint akit megbélyegeztek, és a büntetésem egy középkori kínzóeszközzel is felérő fehérnemű volt. Pedig nem lenne szabad panaszkodnom. Főleg azután, hogy nemrég elolvastam egy könyvet, ami a nők 18-19. századi öltözködési szokásairól szól. Igazából boldog vagyok, hogy nem kell hosszú órákat a reggeli tollászkodással töltenem, és hogy nem szorítja ájulásig a bordáimat valami rettenetes fűző. Mégis miért érzem magam úgy, mint egy ketrecbe zárt vad, ha melltartót kell felvennem? A helyzet akkor változott meg igazán, amikor megismerkedtem a mostani férjemmel. „Minek neked melltartó? Olyan szépek a melleid!” Van férfi, akinek nem evidencia ez ruhadarab? Attól kezdve az ő szemén keresztül kezdtem el nézni magam. Ő lett az én megmentőm, aki hosszú évekig tartó béklyóm alól feloldott, és apránként visszakaptam a saját testem iránt érzett szeretetet.
Melltartómentes életérzés
Hála a bodypositive mozgalmaknak, egyre több nő vállalja büszkén a saját testét, és szabadul meg a kényelmetlen ruhadaraboktól. A pandémiának hála sosem volt annyira népszerű a melltartó nélküli élet, mint mostanság. De a melltartó hiánya még mindig téma. Az elmúlt évben Julia Barretto filippínó színésznő például nem a szerepei miatt került be a hírekbe, hanem azért, mert nem viselt melltartót. Sőt, a még a közösségi médiában is a melltartómentesség fogattatása meglehetősen vegyes, de egy biztos, sok nő könnyedén tud azonosulni ezzel az életérzéssel. Október 13-án világszerte nők milliói ünneplik, hogy megszabadulhatnak a korlátozó fehérnemű okozta kényelmetlenségektől és kellemetlenségektől. A melltartóellenes mozgalom a női normák elleni megtorlásaként indult, egybeesett a feminizmus második hullámával az 1960-as években. Az 1968-as Miss America szépségverseny tiltakozókat vonzott, akik bírálták a versenyt, amiért a nők testét az eszükkel szemben részesítik előnyben. Bár a tüntetésen nem égettek melltartókat, a női fehérneműket egy „szabadság szemetesbe” dobták, hogy elutasítsák a szépségre jellemző konvenciókat. A ma ismert No Bra Day (melltartómentes nap) egy kanadai orvos nevéhez fűződik. Mitchell Brown 2011-es kezdeményezése többek között a mellrák elleni küzdelemre és a betegséggel kapcsolatos ismeretekre, a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet, ami szintén ehhez a hónaphoz kapcsolódik.
Sajnos nem sok kutatás készült eddig a melltartó mellőzésének hatásairól, de egy 2013-as tanulmány szerint azok a nők, akik nem hordtak melltartót, több izomszövetet fejlesztettek ki a természetes tartás biztosítására. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy most azonnal és végérvényesen meg kell szabadulni a melltartóktól, hanem azt, hogy nekünk nőknek, van választásunk. És akár egy nemes cél érdekében nem viseljük ezt az alsóneműt, akár a kötöttségektől vagy fizikai fájdalomtól szeretnénk megszabadulni, ez minden esetben egy személyes, és sok szempontból erőt adó ügy. És ez már önmagában megérdemli az ünneplést.
Nyitókép: Pablo Heimplatz/Unsplash
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Szeresd, amiért működik! A testpozitív mozgalom helyett itt a testsemlegesség kultusza
- Miről is szól az egész? Gyakori tévhitek a testpozitív mozgalomról
- Rihanna a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet legújabb kollekciójával
