Van élet a szakítás után: így kezeld a bizalmi problémádat, ha megcsalt a párod

Bár a szívfájdalom miatt úgy tűnhet, hogy többé képtelen lennél hinni egy egészséges párkapcsolatban, igenis van gyógyír a csalódásra!

Ma már szinte nap mint nap szembejönnek velünk olyan történetek, amelyek a hűtlenségről szólnak: a filmekben, a sorozatokban, a baráti körünkben és a sztárokról szóló portálokon is találkozhatunk ezekkel. A megcsalás ténye teljesen beépült a mindennapjainkba és szinte már meg sem lepődünk rajta: pedig annak, akivel szemben elkövetik, hosszú távon befolyásolja az önértékelését és a bizalomba vetett hitét is.

Természetesen mindenki másképpen reagál arra, ha a párja hűtlen volt hozzá, de a legtöbben mégis úgy élik meg, mintha egyfajta trauma érte volna őket. Olyan, mintha autóbalesetet szenvednének, ami után nem tudnak aludni és sehol sem érzik magukat biztonságban többé. A bizalom lerombolása szakemberek szerint tulajdonképpen a bántalmazás egyik formájának is nevezhető – annak ellenére, hogy a hűtlen fél gyakran azzal védekezik, semmit sem jelentett számára ez a „kis kitérő”. Emlékszel arra a részre a Jóbarátokban, mikor Ross és Rachel csúnyán összevesztek, a paleontológus srác pedig még aznap este lefeküdt egy másik nővel? Innen származik a sorozat egyik elhíresült szállóigéje Rosstól: „szakításban voltunk!”. És persze mindannyian ezerrel szurkoltunk, hogy Rachel megbocsájtson neki és elfogadja, hogy Ross nem csalta meg őt – szimplán azt hitte, már nincsenek együtt, ezért bújt össze mással. Pedig a hűtlenség nem konkrétan a szexről szól (egy harmadik személlyel), hanem annak szimbolikus bizalmi fonálnak az elszakadásáról, amire szükség van egy egészséges párkapcsolatban.

Ennek ellenére akár külön, akár közös erővel is tovább lehet lépni ezen a törésen, azonban a gyógyulási folyamatot egyáltalán nem szabad félvállról venni. Ha rájöttél, hogy a párod hűtlen volt hozzád, akkor a legelső kérdés, amit fel kell tenned magadnak, nem az, hogy szakíts-e vele vagy sem: arra kell rájönnöd, miként tudsz ebből a helyzetből felállni? Összegyűjtöttünk neked néhány hasznos tanácsot, ami segíthet megoldani a bizalmi problémádat, miután megcsaltak:

A múlt tényleg elmúlt már?

Ha tudomást szerzel a párod hűtlenségéről, azzal akaratlanul is kinyithatsz egy képzeletbeli dobozt, amibe a korábbi traumáidat jó mélyre pakoltad: azt, hogy régebben is megcsaltak már, esetleg hosszútávon bántalmazó kapcsolatban éltél a múltban – ezek pedig hatással lehetnek arra, ahogyan az aktuális szituációt megéled. Felül kell vizsgálnod a bizalommal, az elhagyással és az árulással való viszonyodat, hogy jobban megértsd, milyen szerepet játszanak a jelenlegi gyógyulási folyamatodban. A fájdalom igazi forrását nem mindig könnyű megtalálni, mivel a megcsalás egyfajta érzelmi lavinát indít el és a bizalom mellett az önértékelésedet is támadásba veszi. Éppen ezért fontos, hogy megtaláld mögöttük a lelki sérülésed valódi gyökerét.

Mondd el, mit érzel!

Akármilyen érzelemáradatot is indított el benned a párod hűtlensége, a szakemberek szerint mindegyikkel külön-külön meg kell birkóznod. Nevezd nevén azt, amin épp keresztülmész és adj időt magadnak arra, hogy megéld! Mondd ki például, hogy: „Szomorú vagyok amiatt, hogy megcsaltak.” vagy „Nehezen bízom meg az emberekben, mióta a párom hűtlen volt hozzám.” Kicsit olyan ez, mintha éppen gyászolnál: ezekkel az érzésekkel is meg kell békélned és el kell őket engedned.

Ne mutogass magadra!

Van egy mondat, amit feltétlenül szem előtt kell tartanod, ha megcsaltak: ez nem a te hibád! Sokan hajlamosak ilyenkor kizárólag önmagukat okolni, pedig a felelősség ebben az esetben mindenképpen a hűtlen félé, még akkor is, ha mindketten tehettek arról, hogy gondok voltak közöttetek. Minél tovább hibáztatod magadat azért, amit a partnered tett, annál később találod meg a fájdalom gyökerét és ezzel is csak elodázod azt, hogy a gyógyulás útjára léphess. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne kellene átgondolnod, milyen szerepet töltöttél be eddig a kapcsolataidban és fel kell ismerned a kialakult sémákat abban, hogy kikbe szerettél bele a múltban.

Törd össze a torz tükröt, amit magad elé tartasz!

Ha az önvizsgálódás során rájöttél, hogy általában olyan emberek mellett kötsz ki, akik nem bánnak veled jól (akár meg is csaltak), akkor ideje elkezdened az önértékeléseden dolgozni, hogy elhidd, igenis megérdemelsz egy partnert, aki tisztel téged. Ha nem tanulod meg szeretni magad, újra és újra bántalmazó személy oldalán találod majd magad, mert tudat alatt így igazolod magadnak azt, hogy nem érdemelsz ennél többet – azaz nem vagy méltó egy egészséges párkapcsolatra.

Azért vannak a jó barátok…

Ha úgy érzed, képtelen lennél újra hinni annak, aki megcsalt téged (vagy bárkinek, ami a romantikus kapcsolatokat illeti), érdemes a barátaid felé fordulnod: a támogatásukkal visszaépítheted az elveszített bizalmadat. Nyílj meg nekik, oszd meg velük az érzéseidet és kérj tőlük segítséget – ez az ideális lépés az új kezdethez!

Forrás: Hello Giggles
Nyitókép: Boy_Anupong/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: