Az egyik legnagyobb jelentőségű, ugyanakkor kevéssé megbecsült szakma a pedagógusoké. A hétvégi pedagógusnap alkalmából tanárokkal beszélgettünk munkájuk szépségeiről és nehézségeiről.
Hazánkban 1952 óta ünnepeljük június első vasárnapján életünk meghatározó szereplőit: a dadusokat, óvónőket, tanítókat, tanárokat. A hivatalos értelmezés szerint a pedagógus neveléssel és tanítással foglalkozó személy. Hazánkban sajnos nem tartozik a legmegbecsültebb szakmák közé, pedig mindannyian, akik gyereket nevelünk tudjuk, hogy milyen sok múlik azon, és mennyire meghatározó, hogy kik veszik körül gyermekeinket kicsi koruktól fogva.
Nehéz, de szép pálya a pedagógusoké
Nem könnyű pálya a pedagógusoké. Amíg sok szülőnek se ideje, se türelme nincsen a saját gyermekéhez, addig magától értetődő, hogy a pedagógusok minden oktatási, tanítási napon kedvesek, megértőek, türelmesek a csemetéinkkel. Természetesen amellett, hogy megtanítják az éppen aktuális versre, számolásra, képletre… stb. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a pedagógus is ember, lehetnek rossz napjai, fájhat a feje, tönkremehet a mosógépe, araszolhat órákon át a dugóban, uram bocsá’, felidegesítheti a saját gyereke. Ha ezek velünk történnek, akkor természetes, hogy valahol, valakin levezetjük a dühünket, mérgünket. De mit tehet egy óvónő vagy egy tanár ilyenkor? Büntesse a gyereket? Legyünk őszinték, hányszor szidtuk és hibáztattuk őket a legapróbb dolgokért is, könnyítve ezáltal a saját lelkünkön? Pontosan tudjuk, hogy nem mindig egyszerű egy gyerek érdeklődését és figyelmét folyamatosan fenntartani, ráadásul – és ezt is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni – a pedagógusok nemcsak a mi tündéri kislányunkkal, kisfiúnkkal, hanem 25-30 különböző gyerekkel teszik ezt, akik mind személyiségükben, mind haladási tempójukban különbözőek. A tanév végéhez közeledve a pedagógusokat ünnepeljük, akik az oktatás, tanítás mellett biztos támaszt is nyújtanak, hiszen sokszor a gyerekek, diákok lelkét is ápolják.
A pedagógusnap alkalmából két tanárt kérdeztünk, akik a pálya nehézségei mellett a szépségeiről is szót ejtettek.
„Kifejezetten pozitív visszajelzés, ha a régi diákok sok év után is kíváncsiak ránk”
Virágh Lívia, a VI. kerületi Bajza utcai Általános Iskola testnevelő tanára. Kiskorától fogva sportolt, így nem véletlen, hogy a tanári pályát is egykori testnevelő tanára és edzője miatt választotta, aki óriási hatással volt rá. A szombathelyi tanárképzőre járt, testnevelés-népművelés szakra. Második szaknak azért a népművelést választotta, mert az nem annyira iskolához kötött, többféle kulturális területen is hasznát lehet venni. De ezt is főleg az iskolában kamatoztatja, rengeteg programot, rendezvényt szervez. „Annyira meghatározó tanár volt számomra Enikő néni, hogy nem is gondolkodtam soha más foglalkozáson” – mondja Lívia, aki Siófokon kézilabdázott, majd miután befejezte a versenysportot a fővárosba költözött, és helyettesítőként ugrott be egy iskolába. Ez már 34 éve volt, de ebből is jól látszik, hogy a rugalmasság már akkor is fontos tényező volt a pályán. Fél év után került a Bajzába, a mai napig ott tanít. „Amikor a gyerekeim születtek, akkor megfordult a fejemben a váltás, de mindig az iskola győzött. Bár nálunk alapvetően stabil a tanári gárda, mindig jöttek új kollégák, ami elég motivációt adott a maradáshoz. És hát a gyerekek! Akikkel öröm együtt lenni, mert rengeteg élményt adnak. Nagyon sok volt diákommal tartom a mai napig a kapcsolatot, kifejezetten pozitív visszajelzés, ha sok év után is kíváncsiak ránk”.
A gyerekek egészségére is figyel
Lívia a testnevelés órákon szúrta ki, hogy mennyire rossz a diákok tartása, ezért az iskolaorvossal együttműködve, egy speciális tartásjavító gerinctornát is tartott közel 15 évig. Az ortopédiai vizsgálatok sok esetben mutatták a javulást, ezért ennek a feladatnak is mindig látta értelmét. A sportot különösen fontosnak tartja a diákok életében, mert rendszerességre nevel, segít a motivációban, és összetartó, közösségformáló ereje is van.
Bár a pedagógus pályának rengeteget köszönhet, ha valaki most tőle kérne tanácsot, akkor azt javasolná, hogy alaposan gondolja meg a döntését. „Szerencsére még akadnak elhivatott fiatalok, akik elvégzik az egyetemet, lelkesek, és nem feltétlenül azt látják, hogy mennyire nem becsülik meg a szakmát, hanem adnak neki egy esélyt. De az már nagyon változó, hogy hányan maradnak a pályán. Aki egy kicsit agilisabb, kreatívabb az nagyon hamar vált. A mi iskolánk gyakorló iskola, több tanárképzőről járnak hozzánk vizsgatanításra. Akik ügyesek, azokat próbáljuk itt tartani, de sajnos többnyire rövid időn belül elmennek. Sokszor nem csak kollegiálisan, emberileg is szoros kapcsolatok alakulnak ki, ezért elég nagy kudarc, amikor bejelentik, hogy köszönjük ennyi volt. Érdekes, hogy a pedagógiai asszisztens állásra volt, hogy 13-an jelentkeztek, tehát vannak biztató jelek, de szaktanárhiánnyal évek óta küzdünk”. Líviát nehezen lehetne elcsábítani máshova, végigjárta a lépcsőfokokat, minden területét ismeri a tanári pályának, az iskolai életnek, és a nehézségek ellenére sem látja reálisnak, hogy váltson.
„Igyekszem a gyerekek szemszögéből is nézni a világot”
Márky Vilmos, a II. kerületi Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium informatikatanára, a 11-esek osztályfőnöke. Egerben kezdte tanítóként a pályafutását, a Commodore gépek térhódításakor végezte el az informatika szakot. 27 évig tanított Egerben, és amikor a fővárosi Gyermekek Háza Általános Iskola gimnáziumi tagozattal is bővült, akkor tette át a székhelyét Budapestre. Az első két évben még az ingázást is vállalta a két város között, de amikor választás elé állították, a gimnázium mellett döntött. „Nincsen különösebb ars poeticám, egyszerűen szeretek gyerekek között lenni. Próbálom őket megérteni, és igyekszem az ő szemszögükből is nézni a világot. Hálás feladat a miénk, mert jó érzés a tudást átadni”. A pedagógusi pályára jellemző mostoha körülmények ellenére sem fordult meg a fejében a pálya elhagyása, nem érezné tisztességesnek, ha cserbenhagyná a diákokat. „Nem szeretek panaszkodni, persze elismerem, hogy a körülmények lehetnének ideálisabbak. De nagyobb súllyal nyom a latba, hogy szeretem az osztályomat, és szeretek tanítani. Izgalmas kaland és kihívás az egész, de rengeteget ad emberileg, ami hihetetlenül fontos”.
Nyitókép: Sneksy/GettyImages
