Véget érhet egy korszak: Britney Spears nem lép fel többet. Nem ő az egyetlen híresség, aki hátat fordított a hírnévnek

Az énekesnő magánélete évek óta romokban hever, így nem tervezi, hogy újra színpadra álljon, hiszen lefoglalja az, hogy ismét önállóvá váljon. A döntése nem túl meglepő, hiszen a sztárvilágban elég gyakori, hogy valaki teljesen feladja a munkáját.

Bár Britney Spears az utóbbi időben főleg a magánéleti válsága miatt került címlapokra, tagadhatatlan, hogy még mindig ő a popzene egyik legkiemelkedőbb női előadója, a rajongói pedig szurkolnak azért, hogy egyenesbe jöjjön az élete, és mielőbb újra színpadra állhasson. Azonban a legújabb információk szerint az énekesnő követőinek vágya sosem fog valóra válni, mert Brit valószínűleg örökre letette a mikrofont. Mindez egy friss bírósági dokumentumból derült ki: az énekesnő ugyanis bíróságra ment augusztusban azért, hogy ne teljesítsék apja, James Spears kérését és Andrew Wallet ne lehessen újra a társgyámja.

Britney egyébként hosszú évek óta gondnokság alatt áll, méghozzá azért, mert 2007-ben idegösszeomlása volt: ekkor került Jameshez, valamint ügyvédjéhez, Andrew-hoz a felügyeleti joga. És bár utána a pályafutása évekig szárnyalt, sosem irányíthatta a saját életét. Ráadásul 2021-ig még biztosan nem szabadulhat édesapja ellenőrzése alól, aki miatt a fiaival is kevesebbszer találkozhat. Mégpedig azért, mert exférje, Kevin Federline szerint a nagypapa, James fizikailag bántalmazta a gyerekeket, ezért szeretné távol tartani a őket a Spears családtól.

Britney Spears és a fiai, Sean Federline és Jayden James Federline (Fotó: Steve Granitz/WireImage/Getty Images)

Nem meglepő, hogy Britney nem tervezi a visszatérését. A visszavonulással magyarázza azt is, miért nem szeretné, ha Andrew Wallet újra a gyámja lenne: nem tudja megfizetni a munkáját, hiszen nem lesznek fellépései, amiből finanszírozhatná azt. Sőt, Brit egy másik gyám helyett inkább nagyobb autonómiát szeretne az ügyvédei által benyújtott dokumentumok alapján. Az énekesnő viszontagságos élete kapcsán #FreeBritney néven mozgalom is indult a neten: a fanok szerint kedvencüket gyakorlatilag fogva tartja James, és ki kellene őt szabadítani.

Sőt, olyan teóriák is szárnyra kaptak, miszerint Britney igazából meghalt. Az összeesküvés-elméleteknek nem kedvez a sztár Insagram-oldala sem, mivel az oda posztolt képek és videók egyértelműen azt sugallják, hogy valami nincs rendben vele. Ráadásul, ha pár hónapot visszagörgetünk az üzenőfalán, akkor láthatjuk, hogy ugyanazok a felvételek kerülnek ki többször is. A teljes igazságot valószínűleg sosem tudhatjuk meg arról, mi is történt igazából a pop hercegnőjével, miután 2007-ben mentálisan összeomlott, az viszont egyáltalán nem szokatlan a sztárvilágban, hogy a hírességekre nehezedő nyomás és a folyamatos figyelem miatt sokan idő előtt hátat fordítanak a karrierjüknek. Íme néhány ismert ember, aki már benyújtotta a képzeletbeli felmondólevelét.

Cameron Diaz

Fotó: Elisabetta Villa/Getty Images

Egészen hasonló okok miatt mondott végleg búcsút Hollywoodnak Cameron Diaz: ma már nyíltan is beszél arról, hogy a filmipar gyakorlatilag birtokolta őt, és amikor kilépett ebből a világból, meg kellett tanulnia önállóvá válnia. „Belekerülünk egy olyan helyzetbe, ahol mindent elintéznek helyettünk. Amikor elmész egy forgatásra, mindenki vinni akarja a táskádat – nem csinálhatsz semmit. Isten ments, hogy bajod essen, mert akkor nem tudják befejezni a filmet… Így az életed végül nagyon szűkké válik. Mindent más végez el helyetted, körbeugrálnak. Ez sosem volt kényelmes számomra. A komfortzónámon kívül esett, de megértettem, hogy a munkám része(…). Tudni akartam, hogy képes vagyok-e gondoskodni magamról, felnőttként viselkedni és arra is, hogy elboldogulok-e a felnőtt lét komplex világában. Felelősséget szerettem volna vállalni és összerakni az életem kirakósát úgy, ahogy én gondolom, nem ahogy mások szerint kellene.” Cameron azóta Benji Madden felesége lett, 2020 januárjában pedig bejelentették, hogy megszületett kislányuk, Raddix – az exszínésznő pedig boldogabb mint valaha és éppen saját vegán borkollekcióját, az Avaline-t promózza barátnőjével, Katherine Powerrel.

Meghan Markle

Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Az egyik legismertebb pályaelhagyó színésznő nem más, mint Harry herceg felesége, Meghan Markle, aki férje (na, meg persze a royal család) kedvért kilépett az őt népszerűvé tevő Briliáns elmék című sorozatból és jelenleg legfeljebb Zoomon keresztül lehet látni őt 1-1 rövid, inspiráló beszéd erejéig. „Nem érzem úgy, hogy feladtam volna bármit is. Egyszerűen csak változásként tekintek rá. Ez egy új fejezet. És nem szabad elfelejteni, hogy 7 évig dolgoztam a sorozaton. Amikor elértünk a 100. részhez, azt gondoltam, kipipáltam ezt a rubrikát és nagyon büszke vagyok arra, amit letettünk az asztalra, de most itt az ideje, hogy egy csapatként dolgozhassak Harryvel” – mondta az eljegyzésük után készült interjúban, és azt is kiemelte, izgatott amiatt, hogy lehetősége van minél több embert elérnie azokkal az ügyekkel, amelyek nagyon közel állnak a szívéhez.

Hayden Christensen

Fotó: VCG/Getty Images

Nem csak nők tűntek már el hirtelen Hollywood térképéről: a Star Wars-filmek sztárja, Hayden Christensen sem akart tovább szerepelni a mozivásznon, hiába tett szert hatalmas népszerűségre Anakin Skywalker és az ifjú Darth Vader megformálásával. Inkább vett magának egy földet Kanadában. „Elképesztően jó dolog az, hogy a Star Wars annyi lehetőséget biztosított nekem és szép karriert futhattam be, de azt éreztem, szinte az ölembe hullott a siker. Nem akarok úgy végigmenni az életemen, mintha csak meglovagolnék egy hullámot(…). Nem lehet szabadságra menni évekig úgy, hogy ne legyen hatással a munkásságodra. De valamilyen furcsa, önromboló módon én vonzónak találtam ezt. Az motoszkált az agyam hátsó részében, ha a távollétem megakadályozná, hogy egyszer visszatérjek, hát legyen. Ha utána mégis sikerülne kijárnom az utam, akkor legalább azt érezhetem majd, hogy na, ezt most megérdemeltem” – nyilatkozta.

Forrás: Bustle/Harper’s BAZAAR/Independent
Nyitótókép: Allen Berezovsky/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: