Vegyszermentesen, biofegyverekkel: illóolajokkal a bogarak ellen

Nyáron nemcsak a meleggel, a napszúrással, az éjszakai álmatlansággal kell megküzdenünk, hanem pár váratlan látogatóval is: a rovarokkal és a bogarakkal.

Sokan nemcsak azért nem szeretik elpusztítani ezeket a sokszor idegesítő jószágokat, mert buddhista életszemléletet vallanak, ami szerint minden élet szent, hanem egész egyszerűen azért, mert nem szeretnék még több vegyszerrel terhelni a környezetüket és inkább távol szeretnék tartani maguktól ezeket a jószágokat, mintsem egyből lecsapni. Szerencsére a természetes alapú illóolajak ezen a területen is sikerrel bevethetőek, lássuk, mivel tudjuk más útvonalra terelni nem éppen kedvenc házi jószágainkat.

Borsmenta

Téged is idegesít a lakásodban masírozó hangyasereg? Ha egy vattadarabra borsmenta olajat cseppentesz és olyan helyre rakod, ahol könnyen bejuthatnak a lakásba, vagy vízzel kicsit hígítva szórófejes flakonnal befújod a vonulási területüket, könnyen elriaszthatod őket. De érdemes befújni a teraszt, az erkélyt és az ablakkereteket, ajtófélfákat is, azon felül, hogy eltereli őket, kellemes illat is lesz a lakásban. Ugyanilyen hatásos a pókok, bogarak, bolhák, molylepke ellen is, és a csigák sem szeretik.

Fenyőfélék

Kerted idegesítő és bizony sokszor kártékony látogatója lehet a levéltetű és a meztelen csiga. Azon kívül, hogy nem éppen gusztusos jószágok, csúnya dúlást csinálhatnak növényeink között és nagyon nehéz őket kiirtani. Ha az öntözővízbe kevered a fenyőolajat, a talajt is meg tudod védeni. De készíthetsz egy permetezőszert is belőle, amivel a növények levelét is lefújhatod – egyre figyelj: ne akkor tedd, amikor tűz a nap, mert megéghetnek a növényeik. Legjobb ezt a módszert estefelé alkalmazni.

Levendula

Amennyire mi szeretjük a levendulát relaxáló, kellemes illata miatt, pont annyira utálják a szúnyogok, a pókok, a kullancsok és nem utolsó sorban a molylepkék is, nem véletlenül szokták betenni a szekrénybe a ruhák közé. Ha szárított levendulazsákot használsz, jó ideig távol tartja a ruhazabáló kis rémeket, de egy idő után, ha már elmegy az illata, csepegtethetsz a zacskóra pár csepp olajat. Ezzel felfrissül, visszatér az illata, ráadásul ugyanazt a hatást éred el, mint a szárított növénnyel.

Teafa olaj

Szintén érdemes pár cseppet egy vattapamacsra vagy sminkkorongra cseppenteni és betömni azokba a résekbe, amin feltételezhetően bejuthatnak a hívatlan vendégek otthonodba. A szúnyogok, hangyák, pókok kifejezetten utálják, de képes a kullancsokat és bolhákat is távol tartani. A szórófejes flakon itt is segítségedre siethet, ha vízbe csepegtetsz teafa olajat és az oldattal bepermetezed a kritikus helyeket, egy idő után el fogják kerülni otthonodat.

Ha tuti biztosra akarsz menni…

Végül ajánlunk neked egy illóolaj-keveréket, amit szúnyogok, bogarak és rovarok távoltartására is bevethetsz. Keverj össze körülbelül tíz-tíz csepp levendula, citromfű, eukaliptusz, rozmaring, borsmenta és kakukkfű illóolajat egy deciliter tiszta vízbe, és jól rázd össze. A vizet érdemes előtte felforralni és kihűteni, de tiszta forrásvizet használhatsz, akkor még hatékonyabb lesz. Ha valamelyik összetevőre allergiás vagy, nyugodtan kihagyhatod, így a keveréket akár magadra is permetezheted, mielőtt kimész a szabadba. De teheted aromadiffúzorba is, ezáltal az egész lakásban élvezheted hatását.

Mielőtt nyaralni mész, érdemes ezeket a praktikákat bevetni otthonodban, hogy ne arra kelljen hazatérned, hogy távolléted alatt bulit tartottak a betolakodók és esetleg családalapítási terveiket is nálad váltották be. Ha pedig nyaralás alatt szeretnéd magadtól távol tartani ezeket a kellemetlen kis lényeket, magaddal is viheted ezeket a szuper keverékeket.

Fotó: Anatoliy Sizov/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)