2021 novemberében jelent meg az Illemkalauz – Protokolltanácsok mindennapi és kevésbé mindennapi helyzetekre a Libri Kiadó gondozásában, Czikkely Panni szívmelengetően bájos grafikáival.
Össze se tudnánk számolni, hányszor szóltak ránk gyermekként a rokonaink vagy a tanáraink, hogy legyünk udvariasak, illedelmesek. Ám ez a két aprócska szó jóval többet jelent annál, mintsem hogy hangosan és érthetően köszönjünk mindenkinek, vagy adjuk át a helyünket a villamoson egy nálunk idősebb személynek, illetve egy kismamának. Udvariasnak lenni egy életen át tartó tanulási folyamat, hiszen a protokoll a világgal és velünk együtt folyamatosan változik – elég, ha csak a netikett megjelenésére gondolunk. Ideje leszámolni azzal a tévhittel, miszerint az illemszabályokat tekintve nincs szükségünk állandó továbbképzésre! Én ugyan hiszem, hogy a szüleim nevelésének hála udvarias emberként aposztrofálhatom magamat, Dr. Veszelszki Ágnes „Illemkalauz – Protokolltanácsok mindennapi és kevésbé mindennapi helyzetekre” című kötete mégis azonnal felkeltette a figyelmemet. Vajon tényleg joggal állítom magamról mindezt olyan magabiztosan?
A nyelvész, kommunikációkutató, protokollszakértő, egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanszékvezetője két éve indította el Protokollkommunikáció elnevezésű oldalát a közösségi médiában. Ezen a felületen nap mint nap egy-egy apró „illembonbonban” osztja meg a követőivel azokat a tanácsokat, amelyek a mindennapokban segíthetik őket abban, hogy a lehető legjobb benyomást keltsék másokban. Dr. Veszelszki Ágnes megkönnyíti a felkészülést egy állásinterjúra, elmondja, hogyan illik viselkedni vendégségben, de azt is, hogy mire érdemes odafigyelnünk egy randevún vagy egy videókonferencia alkalmából. Egy idő után úgy döntött, hogy a posztokon túl egy humoros, könnyedén fogyasztható könyv formájában is megosztja velünk a tudását. Az Illemkalauz 2021 novemberében került a boltokba, mi pedig kifaggattuk egy kicsit arról, mire kell odafigyelnünk akkor, ha először találkozunk valakivel és arról, hogyan mondhatunk nemet anélkül, hogy megsértenénk másokat. Hiszen annyi kellemetlen helyzettől és nézeteltéréstől megkímélhetnénk magunkat, ha időről időre mindannyian elfogyasztanánk egy-egy illembonbont.
– A munkám fontos része, hogy különféle emberekkel beszélgetek, ezért meg kell kérdeznem: Hogyan, milyen kérdéssel nem illik elkezdeni egy interjút?
– Az illemtan kevésbé foglalkozik az újságírás szakmai oldalával, ám azt szokták javasolni a (kezdő) cikkíróknak, riportereknek, hogy az interjú sikere érdekében ne kezdjék olyan kérdéssel, amely a válaszadó számára kellemetlen, unalmas, sablonos vagy semmitmondó.
– A pontos időintervallumról ugyan megoszlanak a vélemények, de körülbelül 3-30 másodpercünk van arra, hogy jó első benyomást tegyünk valakire. Márpedig ez kimondottan fontos. Mi a legnagyobb hiba, amelyet ejthetünk ilyenkor?
– A magyar kultúrában (is) nagyon hangsúlyos a szemkontaktus szerepe. Nézzünk a másik személy szemébe – természetesen ne túl hosszan, kémlelve nézzük őt. Aki kerüli az ilyen kapcsolatot, arról sokan azt gondolják, titkol, rejteget, szégyell valamit. A találkozásnak fontos része egyfelől a köszönés, másrészt a kézfogás. A napszakhoz és a másik személyhez fűződő viszonyunkhoz illő (tegeződő vagy magázódó) üdvözlés ne maradjon el ilyenkor. Az köszön előre, aki belép egy helyiségbe – továbbá, aki a másiknál fiatalabb (esetleg, az alacsonyabb beosztásban dolgozó), illetve férfi és nő találkozásakor a férfi. Itt azonban csak töredék másodpercekről van szó, nem kell várakozni a másik üdvözlésére. A köszönés nem fogadása és nem viszonzása viszont egyértelmű sértésnek számít. Kezet először a nő, az idősebb, illetve a magasabb „rangú” személy nyújt, ezzel kezdeményezve a gesztust. Kezet nem illik hosszan rázogatni, sem a másik könyökét-vállát megfogni (ez túlságosan bizalmaskodó gesztusnak tűnik). A kézfogás legyen határozott, nem túl lanyha, de nem is csontropogtatóan erős. Bemutatkozáskor érthetően mondjuk el a (teljes) nevünket, ne csak a keresztnevünket, és figyeljünk a másikéra is. Ha véletlenül egyszerre mondtuk volna a nevünket a másikkal, azonnal vissza lehet kérdezni (később sokkal kellemetlenebb lesz, ha nem tudjuk, hogyan hívják a partnerünket). Ha mindezeket sikerül kifogástalanul megtennünk, az már egyértelműen hozzájárul a jó első benyomáshoz.
– A 2021 novemberében kiadott Illemkalauz olyan útmutató, amely Czikkely Panni grafikus csodaszép illusztrációival igyekszik cáfolni azt a közhiedelmet, miszerint a protokoll száraz tanulnivaló lenne. Mit tapasztal, segít-e a kötetlenebb, színesebb forma, hogy többen érdeklődjenek az illemszabályok elsajátítása iránt?
– Az Illemkalauz kötetünk sokkal szélesebb témakört ölel föl, mintha „csupán” protokollszabály-gyűjtemény lenne. Változatos kérdésekben (öltözködés, smink, találkozás, bemutatkozás, étkezés, utazás, munka és home office, netikett, ajándék) igyekszik tanácsokat adni az olvasónak abban, hogyan tud eligazodni a társas helyzetekben úgy, hogy a környezete és ő maga is kényelmesen, magabiztosan érezze magát. Természetesen protokollról, azaz a hivatalos (diplomáciai és üzleti) kapcsolattartás szabályairól is szó esik a könyvben, de arról is, hogyan illik étteremben, vendégségben viselkedni, mire figyeljünk egy esküvő szervezésekor vagy az ottlétünkkor, milyen alapszabályai vannak a tegezés-magázásnak is. Mindezek mellett fontosnak tartottam, hogy a jómodor alapvetései is szerepeljenek: az odafigyelés, az empátia, a türelem, a tapintat, a tisztelet, a pontosság. A kötet szövegei szándékoltan könnyedek, szinte beszélgetős jellegűek, s ezt az oldottságot hangsúlyozzák Czikkely Panni csodaszép grafikái is.
– Ön két évvel ezelőtt el akart indítani egy Protokollkommunikáció elnevezésű szabadon választható kurzust a Budapesti Corvinus Egyetemen. Ám időközben tanszékvezetői kinevezést kapott, így végül időhiány miatt nem tudta megtartani az órákat. Mivel azonban a hallgatók számítottak Önre, más platformokat keresett, hogy megoszthassa velük a témában összegyűjtött tudását. Ezzel kezdődött tulajdonképpen könyvének és közösségi oldalainak története. A visszajelzések alapján hogyan látja, mennyire érzik magukat elveszettnek az Y és a Z generáció tagjai, ha illemről van szó?
– Jó hír, hogy a Protokollkommunikáció kurzus 2022 februárjában végül elindult a Budapesti Corvinus Egyetemen: az alapszakos hallgatóink vehetnek részt ezen a szabadon választható órán. Természetesen a Protokollkommunikáció Facebook- és Instagram-oldalon továbbra is érkeznek minden nap a rövid tanácsok. A követők különösképpen szeretik az öltözködéssel (az úgynevezett dresscode-dal), a randevúzással és a nemzetközi protokollal kapcsolatos tanácsokat. Nem csak a legfiatalabb generációk tagjai követnek a közösségi médiában: azok, akik járatosabbak az illemszabályokban, ugyancsak örömmel veszik a megerősítést, visszaigazolást egy-egy tanács kapcsán. Egyáltalán nem gondolom, hogy a fiatalabbak „neveletlenebbek” lennének (mint ahogy ez sajnos sokszor elhangzik), csupán más utakon kell hozzájuk eljutni. Egyelőre az instagramos felület erre alkalmasnak bizonyul – és remélem, hogy az Illemkalauz kötetet is minél többen fellapozzák majd.
– „Az etikett első számú alapelve az empátia. Az illem elsősorban mások érzéseire való tudatos odafigyelést jelent” – olvasható a kötetben. Mit gondol, működhet ez fordítva is? Tehát fejleszthető-e az együttérzés a társasági szabályok betartásával?
– A kettő csak együtt működik: a viselkedési szabályok betartása empátia, a másikra való tényleges odafigyelés nélkül csupán üres formalitássá válik.
Alapvetően a belső értékek (tapintat, tisztelet, empátia) fejlesztésére érdemes gondot fordítani.
– A mások érzéseire való tudatos odafigyelésnek, a kedvességnek, a tapintatnak azonban egy ponton határt kell szabnunk, hiszen a segítőkészségünkkel, az udvariasságunkkal visszaélhetnek. Ön is kiemeli a könyvében: „Mondhatunk bűntudat nélkül nemet. Az egyik legértékesebb vagyonunk az idő. Nem kell hagynunk, hogy mások átvegyék az irányítást a saját időnk felett.” Na de hogyan utasíthatunk el illedelmesen valakit?
– A visszautasítás mikéntje attól függ, milyen viszonyban vagyunk a másikkal (családi, baráti, munkatársi kapcsolatban – vagy teljesen idegenről van-e szó), miféle kérés áll a hátterében (szívesség, munka, kölcsön stb.), és annak a teljesítése számunkra mekkora nehézséggel járna. Például meghívnak egy eseményre, amelyre valamilyen oknál fogva (más elfoglaltság, de akár fáradtság miatt) nem tudunk elmenni: ekkor elegendő megköszönni az invitálást, és jelezni, hogy nem tudjuk elfogadni. Nem kell magyarázkodni, és a másiknak sem illik az okra rákérdezni. A másik példa szerint szakmai partnereink felkérnek egy (akár ingyenes, úgynevezett pro bono) munkára, amelyet idő hiányában nem tudunk vállalni: ekkor is egyértelműen meg kell mondani, hogy az adott helyzetben nem tudjuk azt elvégezni. Ebben az esetben érdemes valaki mást ajánlani magunk helyett, ezzel segítünk is a másiknak, és tompítjuk az elutasítás élét.
– Van valami, amire mi, nők, elképesztően könnyen és gyorsan mondunk nemet: a bókok. A legtöbben képtelenek vagyunk elegánsan elfogadni őket. Ennek többek között talán éppen az az oka, hogy azt hisszük, udvariatlan, esetleg öntelt dolog lenne helyeselni azt, ha dicsérnek minket… Hogyan kezelhetjük jól ezt a káros berögződést?
– Ez a bóktól is függ: a hatásos dicséret rövid és személyre szóló. Minél hosszabban, körülményesebben méltatnak valakit, annál kevésbé hihető lesz számára a másik mondandója. Egyébként a tapasztalat azt mutatja, valóban nem tanuljuk meg nőként a dicséretet fogadni. Jön az ellenkezés („Jaj, nem is!”), a hárítás („Te vagy a szép!”), a szerénykedés („Jó volt a fotósom; a sminkes/fodrász tehet róla; éppen csak felkaptam valamit!”), a tagadás és önbecsmérlés („Szerintem pedig elég rosszul nézek ki!”) stb. A legjobb reakció: vegyük jólesően tudomásul, és köszönjük meg a bókot!
– A nőknek azzal is gyakran meggyűlik a bajuk, miként szerelhetnék le illedelmesen a családi állapotukat vagy a gyermekvállalást faggató rokonokat, barátokat, ismerősöket. Van egyáltalán erre udvarias, mégis határozott válasz, reakció?
– Ez ugyancsak a beszélgetőpartnerhez fűződő viszonytól függ. Nyilvánvalóan másképpen illik reagálni, ha nagymama vagy nagynéni kérdezi, mikor megy már a nő férjhez, vagy szül gyereket (vagy éppen a következőt), és másképpen, ha ezt a munkahelyi felettes teszi, értelemszerűen eltérő célzattal. Ez utóbbival munkaadóként munkajogi szempontból is érdemes óvatosan bánni.
– Ahogyan a világ, úgy vele együtt az etikett és az illemszabályok is folyamatosan változnak – elég csak a telefon és a netikett megjelenésére gondolunk. Napjainkban pedig egy szomorú esemény alakítja az életünket. Körvonalazódtak már az általános érvényű javaslatok a pandémiával kapcsolatos helyzeteket illetően? Mit kell tudnunk a covid- vagy a vakcinaetikettről? Elképzelhető, hogy a Karanténszótár után Korona-illemkalauzt is ír majd?
– Őszintén remélem, erre nem lesz szükség. A 2020 júliusában kiadott Karanténszótár 400 kifejezést tartalmaz, amelyek a pandémiával együtt jelentek meg a nyelvünkben – csak jelzem, hogy a szógyűjteményem azóta már több mint 2000 szavasra duzzadt! Önálló covid-illemtanácsadót nem tervezek megjelentetni, de az Illemkalauz óhatatlanul is reflektál a vírushelyzetre, elsősorban a videókonferenciák és a netikett kapcsán. Külön fejezetet szenteltem a home office-nak és virtuális megbeszéléseknek a könyvben: a home office-beli öltözéknek, a videómeeting-háttereknek, a kamera és mikrofon be- és kikapcsolásának. Ne feledjük: videókonferencián is illik köszönni!
– A könyvében 175 oldalon keresztül taglalja a legfontosabb illemszabályokat. A két éve, 2020 februárjában indított Protokollkommunikáció elnevezésű Instagram-oldalán pedig mára több mint 700 poszt olvasható. Ez első pillantásra talán soknak, riasztónak tűnhet annak, aki most szeretné belevetni magát az etikett világába. Hogyan kezdhetünk hozzá tudatosan a tanuláshoz, ha nem szeretnénk hirtelen belefulladni az „információtengerbe”…
– A Protokollkommunikáció oldalon naponta érkeznek új tanácsok: ezek mindig valamely kisebb kérdést taglalnak a nagy (udvariasság és etikett) témakörön belül. Naponta lehet fogyasztani ezeket az illembonbonokat, és storykban rendszeresen felidézek régebbi posztokat is. Az Illemkalauzt hasonlóképpen ajánlom olvasni: fel-fellapozva, egy-egy oldalba beleolvasva. Ezt a tartalombefogadást segíti, hogy nagyon rövid bekezdések szerepelnek a könyvben (Panni már emlegetett szemgyönyörködtető rajzai mellett). Egy kedves fiatal olvasóm jegyezte meg, hogy éppen az ő, Z generációs informálódási szokásaihoz illeszkedik a könyv: semelyik szövegrész sem túl hosszú, nem kell folyamatosan olvasni a 175 oldalt, mert az Illemkalauzt bárhol felütve hasznos információkat kap.
– Tudom, nehéz a választás, de ha egyetlen javaslatot kellene kiemelnie, amit jó lenne, ha 2022-ben minél többen megfogadnának, mit mondana?
– „A tisztelet kétirányú utca. Ha elvárjuk, adjuk is meg a másiknak.” Ezt különösen fontosnak tartom.
– Borkommunikáció, Karanténszótár, Illemkalauz: csak néhány műve az elmúlt évekből, amiből láthatjuk, milyen sokszínű a munkássága. Milyen új célokat tűzött ki maga elé az idei évre?
– Egyrészt a Protokollkommunikáció kurzusommal foglalkozom most sokat a Corvinuson: nagy izgalommal vártam a közös munkát szeretett hallgatóimmal.
Másfelől szeretném idén elérni, hogy az Illemkalauz fő üzenete minél többekhez eljusson: bánjunk figyelemmel, tisztelettel egymással, ezzel a saját életünket is jobbá tehetjük!
– Az interjúnk végéhez közeledve eszembe jutott, hogy a szabályok mellett illembonbonokat is megosztott a könyvében, amelyek inkább csak érdekességek, mintsem a mindennapjaink „mankói”. Az elköszönéssel kapcsolatban milyen izgalmas információt osztana meg velünk?
– A „Na csá!” hivatalos közegben nem udvarias elköszönés. (nevet)
Nyitókép: Mészáros Eszter
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- „Ha azt mondod, hogy nem alakíthatod a sorsodat, akkor nem is fog jobbra fordulni.” – Lily Ebertet és Dov Formant, a Lily fogadalma szerzőit kérdeztük
- „Terápiás foglalkozásnak fogom fel, ha valamit újra rendszereznem kell”– Viszkok Fruzsit, a Tedd rendbe az életed! szerzőjét kérdeztük
- „A lemondás nem vesz el tőlünk, csak egy másik vágányra terel minket” – Pokorny Liát, a Holnapra is marad szerzőjét kérdeztük
