Gyógyteázol, léböjtölsz? Akkor gyorsan tölts egy kis vizet magadnak!

Tudjuk, hogy már a füleden folyik ki, hogy inni kell, de most eláruljuk azt is, mit és hogyan. Korántsem mindegy például, hogy vízzel vagy gyógyteával oltod-e a szomjad, illetve mennyi vizet iszol a gyógyteák mellé (ha iszol egyáltalán).

Bár sok tanulmány szerint a tea nem vízhajtó hatású, a gyógyteákkal már teljesen más a helyzet. Míg néhány csésze fekete vagy zöld tea pótolhatja a folyadékot csakúgy, mint egy-egy pohár víz, addig a gyógyteákkal már csínján kell bánni. Ezek a teák ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy pótolják a folyadékbevitelt. Sőt!

Léböjt okosan

Hamarosan itt a tavasz, és sokan kezdenek különböző léböjt-, vagy gyógyteakúrába. Néhány nap elteltével pedig azon kapják magukat, hogy sokkal fáradtabbnak, lehangoltabbnak érzik magukat, esetleg arcukon megjelennek a nem kívánt pattanások. Rendszerint itt van az a pont, amikor vagy abbahagyják a kúrát, vagy ráfogják a tavaszi fáradtságra a dolgot. Pedig a megoldás egy egyszerű kis összetevőn múlik, ez pedig nem más, mint a víz.

Tiszta vizet a pohárba

Joggal gondoljuk, hogy 1-2 liter vízből készített gyógytea elfogyasztása után már csak kevesebb vízbevitelre van szükségük, de ez nagy tévedés. A különböző gyógyteák a méregtelenítő szerveket, a májat és a vesét segítik megszabadítani a toxinoktól, illetve lugosítanak és tisztítják a véráramot. Ahhoz pedig hogy ezeket a felszabaduló méreganyagokat a szervezet megfelelően ki tudja vezetni a nyirokmirigyek és a véráram segítségével, megfelelő folyadékbevitelre, azaz vízre van szükség. A különböző gyógyteákban lévő magas ásványianyag tartalom, illetve a hatásukra kiváló toxinok ráadásul megterhelhetik a hólyagot is.

Tény, hogy ez a népszerű ötórai ital számtalan egészségre jótékony hatással bír, azonban nem helyettesítheti az éltető vizet. A tea antioxidáns hatása mellett fertőtlenít, és a bennük lévő katekinek segítségével a baktériumokkal is elbánik.

Csakhogy ezek az elpusztult baktériumok szintén a véráramba kerülnek, így ha a szervezet nem kap mellé elegendő folyadékot, ott fognak tovább pangani, és szélsőséges esetben még allergiás tüneteket is produkálhatnak.

Csak a víz!

A víz jelentőségét számtalan kutatás támasztja alá, és tudjuk, hogy rendkívül sok feladatot lát el szervezetünkben.  Léböjtkúrák, gyógynövényes teák fogyasztásakor tudatában kell lennünk annak, hogy a víz az a szállítóeszköz, amelynek segítségével a szervezet ki tudja juttatni magából a méreganyagokat.

Mivel számos gyógyteában találhatóak olyan vegyületek, amelyek dehidratáló hatással bírnak, vagyis elvonnak szervezetünk víztartalékaiból, rendkívül fontos, hogy a napi 2-3 literes folyadékbevitelt fenntartsuk.

Ne sűrűsítsd be

Ráadásul a víznek van még egy fontos tulajdonsága: csak bizonyos mennyiségű oldott anyagot képes felvenni és elszállítani. Így ha szervezetünket cukorral vagy léböjtkúrával terheljük, előfordulhat, hogy a szervezet megfelelő mennyiségű és sűrűségű szállítóanyag nélkül sejtszinten szomjazni fog. Ugyanis egy toxinokkal vagy cukrokkal összesűrűsödött véráram nem képes ellátni megfelelően a funkcióját.

Szervezetünknek napi 2-3 liter tiszta vízre van szüksége ahhoz, hogy egészségesen tudjon funkcionálni. Azonban az üditőitalok, a kávé, a kóla , de még a gyógytea sem számít tiszta víznek. Egyébként is törekedjünk az optimális folyadékbevitelre, de olyan megterhelő folyamatok során, mint a léböjt, méginkább támogassuk szervezetünket az éltető vízzel.

Nyitókép: Guido Mieth/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: