7 jel, hogy képtelen vagy távol tartani magad a mérgező kapcsolatoktól

A mérgező kapcsolatok, ahogy a nevük is mutatja, megkeserítik az életedet. Ideje hát felismerni, ha ezeket vonzod be és leszámolni velük egyszer és mindenkorra.

Ha a mérgező kapcsolatok és az érzelmileg mazochista emberek kerülnek szóba, mindig az egyik régi barátnőm jut eszembe. Ő korábban valami egészen elképesztő módon vonzotta a toxikus viszonyokat: az olyan pasikat, akik csak bántották a lelkét, és az olyan baráti köröket, ahol vagy a dráma volt állandóan terítéken, vagy nem becsülték semmire, nem támogatták, tulajdonképpen nem is szerették igazán. Felületesen ott voltak neki, de végső soron ő mindig egyedül volt.

Sokáig képtelen volt belátni, hogy az érzelmi mazochizmusán csak ő segíthet. Csak ő veheti észre, hogy egyik mérgező párkapcsolatát két pillanat alatt váltja le a következő, az egyik drámát követi a másik, és bár szerette magát úgy feltüntetni, hogy ő csak elszenvedi ezeket a dolgokat, idővel olyan élethelyzetbe került, hogy lépnie kellett. Felismerni, szakemberhez fordulni, hosszú terápiás folyamaton átmenni.

Ma már jól van, de szerintem ha előbb rájött volna, hogy vonzza a mérgező a kapcsolatokat, és elkezd azon gondolkodni, mit tehetne ez ellen, évekkel rövidíthette volna le az öngyógyítási folyamatot. Ha a most következőket már akkor ismertem volna, és meg tudtam volna osztani vele, talán előbb észbe kap, ki tudja… de másoknak segíthetnek a felismerésben és a cselekvésben az alábbiak.

Mérgező kapcsolatok: ezek a biztos jelei, hogy toxikus kötődéseket keresel:

1. Érzelmileg elérhetetlen embereket hajkurászol

Olyanok után loholsz, akik nem tudnak megnyílni, és nem képesek viszonozni a mély szeretetet. Ez a legjobb esetben is bosszúsággal jár, rosszabb esetben viszont hihetetlenül fájdalmas, megbántja, megsebzi a lelket. Ha pedig tartósan fennáll, az érzelmi elérhetetlenség mérgező kapcsolatot eredményezhet.

2. Vele maradsz akkor is, ha megbántott, vagy már ezerszer szakítottatok

Fotó: miniseries / Getty Images

Akkor sem tudod elhagyni, ha több fájdalmat okoz a kapcsolat, mint örömöt? Vagy ha ugyanazokat a köröket futjátok hónapok, vagy épp évek óta: összejöttök, veszekedtek és szakítotok, hogy aztán újra és újra megismételjétek. Pedig mélyen, legbelül te is tudod, hogy tovább kellene lépned.

Az érzelmileg mazochista egyének hajlamosak ragaszkodni a bántó kapcsolatokhoz, mert azok ismerős terepet jelentenek nekik. De gyakran megerősítik az egyén negatív hiedelmeit is önmagáról. Ha olyan partnerrel maradsz, aki folyamatosan bánt, piszkál vagy lealacsonyít, az megerősítheti a saját meggyőződésedet arról, hogy nem vagy szerethető, hogy nem érdemled meg a szeretetet, vagy bármilyen más negatív meggyőződésedet magadról” – foglalja össze a Glam.com.

3. Nincsenek határok a kapcsolatodban

Márpedig a határok megszabása és betartása nagyon fontos, hogy egészséges és boldog pár maradjatok. Ha úgy érzed, mindig a partnered rendelkezésére kell állnod, egyszerűen nem mondhatsz nemet, vagy nem számít, mit mondasz, az mind óriási vörös zászló: érzelmi mazochizmust és mérgező viselkedést sejttet. Egyszerűen mondd ki, mi az, ami tetszik, és mi nem. Mit szeretnél, és mit nem tűrsz el. Kezdd kisebb, egyszerűbb dolgokkal és haladj a mélyebbek felé. Ha egyedül nem megy, kérd pszichológus segítségét. Ő segíthet az önismereti fejlődésben is, ami a határhúzás egyik alapja.

4. Dráma, dráma, dráma

Ha folyamatosan drámai helyzetekben találod magad a kapcsolataidban, még akkor is, ha az adott szituáció nem rólad szól, talán egyszerűen vonzódsz a drámához. Ez valamilyen szinten érthető, mert hát a dráma eléggé magával ragadó tud lenni. De ha a bolhából is elefántot csinálsz, például napokig nem szólsz a párodhoz, ha nem úgy pakolta be a mosógépet, ahogy mondtad neki… na, az már kétségkívül túl sok és egészségtelen.

5. Mérgező barátságokba is beleragadsz

A mérgező kapcsolatok nem csak a romantikus kapcsolatokra vonatkoznak. A családodban és a barátságokban is megjelenhet a toxikusság, például, ha a barátaid sértegetik egymást, sok a vita, a dráma, és inkább lehúzzák egymást, mint támogatják. Ha úgy érzed, a barátaidat nem érdekli, hogy a vicceik megbántanak téged, vagy úgy gonoszkodnak, hogy az abszolút nem is humoros, akkor valószínűleg mérgező barátságokba ragadtál bele. Úgy érzed, nem érdemelsz jobbat, vagy nem találhatsz más barátokat? Ez nem igaz, ők ugyanis nem a barátaid. Gondolj arra, hogy aki folyamatosan bánt, az nem szeret. Inkább lógj azokkal a kollégáiddal, akikkel tényleg jól érzed magad, vagy keresd fel újra azokat a régi barátaidat, akikkel tudod, hogy bármilyen régen beszéltél is, mindig feltétel nélkül szerettek és támogattak.

6. A családodban is mérgező körforgásba kerültél

toxikus anya-lánya kapcsolat
Fotó: fizkes/Getty Images

Ez történhet például, ha mindig mások igényeit helyezed a sajátjaid elé. Persze, lehet olyan élethelyzet, hogy ezt egy időre egyszerűen meg kell tenni, például egy betegség vagy költözés miatt. De ha azon kapod magad, hogy tulajdonképpen mindig úgy kell ugrálnod, ahogy a családod fütyül, és szinte sosem lehettek önálló döntéseid, akkor ideje meghúzni a határokat.

7. Úgy érzed, mindenről te tehetsz

Előfordult már, hogy akkor is úgy érezted, valami a te felelősséged, ha igazából nem is feltétlen volt úgy? A te hibád, hogy elfogytak a szemeteszsákok, mert már napokkal ezelőtt be kellett volna ugranod a boltba. Vagy magadra vállalod, amiért nem készült uzsonna az öcsédnek, holott még három másik ember gondoskodhatott volna róla (köztük ő maga). Nem lett lemosva a kocsi, nincs megrendelve a virág egy közelgő születésnapra, és a hétvégi grillparti előkészületei sem haladnak. A te hibád? Aligha. Ne vállald magadra önként a felelősséget, csak hogy hatástalanítsd valakiben a robbanni készülő bombát, vagy mert úgy érzed, megérdemled, hogy téged morogjanak le miatta. Kérd meg a többieket, hogy legközelebb pontosan beszéljétek meg, ki mit csináljon.

Az érzelmi mazochizmus, az önhibáztatás, önmagunk leértékelése egy elég nehéz és fájdalmas téma. Sokunk reakcióiban felfedezhető néha (gondolj csak a drámára vagy arra, hogy néha inkább elviszed a balhét, mint hogy valaki nagyon kiakadjon). Ha viszont már úgy érzed, az életedet, az alapvető döntéseidet is meghatározza, hogy alárendeled magad, és a mérgező kapcsolatoktól sem tudod távol tartani magad, akkor első körben gondold végig, hogy miként tudnál ezen változtatni? Képes vagy egyedül megbirkózni ezekkel a dolgokkal, vagy segítségre lenne szükséged? Szeretnéd egy szakember tanácsait is meghallgatni, nyitott vagy esetleg egy terápiára? A döntés a tied, egy biztos: képes vagy felülkerekedni az érzelmi mazochizmuson, és a mérgező kapcsolatok is véget érnek.

Forrás: Glam.com
Nyitókép: fizkes / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

 

Legnépszerűbb cikkek: