World Press Photo 2021 – Döbbenetes sajtófotókon köszönnek vissza 2020 drámai eseményei

Nyilvánosságra hozták a World Press Photo 2021 győzteseinek nevét. A világ legrangosabb sajtófotó-versenyén idén is lélegzetelállító képek szálltak csatába a fődíjakért.

2020-ban a koronavírus-járvány teljesen felforgatta az életünket, de a pandémia mellett sok más drámai eseménynek is tanúi lehettünk. A híroldalak és képügynökségek fotóriporterei szerencsére ott voltak a helyszíneken, és megörökítették a történéseket. A legjobb képek idén is versenybe szálltak a Word Press Photo díjaiért, idén 130 ország 4315 fotóriportere nevezett 74 470 pályaművel. Ezek közül kerültek ki 2021 győztesei. A 28 tagú szakmai zsűri összesen nyolc kategóriában (kortárs kérdések, környezet, természet, hosszútávú projektek, portré, hír, és sport) osztotta ki a rangos díjakat, illetve az „Év fotóriportja” és az „Év képe” cím is gazdára talált. 

„Az elmúlt 66 évben támogattuk, ünnepeltük és reflektorfénybe helyeztük a fontos történeteket, és azokat az embereket, akik ezeket a pillanatokat megörökítették. Ma 28 ország 45 fotográfusát díjaztuk, akik mindegyike egy-egy fontos történetet mutatott be nekünk. Ezeknek a történeteknek a megismerésével átérezhetjük egy másik ember valóságát. Ezt jelenti számunkra a vizuális történetmesélés ereje” – mondta Joumana El Zein Khoury, a World Press Photo Foundation ügyvezető igazgatója.

Az első ölelés – Mads Nissen (Az év fotóriportja)

Mads Nissen/WPP

A zsűri döntése alapján a World Press Photo of the Year 2021-díjat idén Mads Nissen, dán fotóriporter nyerte Az első ölelés című képével, amelyet augusztus elején készített egy brazil idősotthonban. A képen az látható, ahogyan a 85 éves Rosa Luzia Lunardit egy „függönyön” keresztül öleli át Adriana Silva da Costa Souza nővér. Mivel 2020 márciusában a koronavírus-járvány kirobbanása miatt Brazília-szerte látogatási tilalmat rendeltek el az idősotthonokban, ezért ez volt az első ölelés, amelyet Rosa az elmúlt öt hónapban kapott. A Viva Bem otthonban az „ölelő függöny” nevű egyszerű találmánnyal kompenzálták, hogy több millió brazil lakos nem tudta meglátogatni idős rokonait.

Jemen: éhezés, újabb háborús seb – Pablo Tosco (Kortárs kérdések kategória, 1. helyezett)

Fotó: Pablo Tosco/WPP

Fatimának kilenc gyermeke van. Annak érdekében, hogy gondoskodhasson róluk, a halászatból próbál megélni. Jemeni szülőfaluja a fegyveres összecsapások miatt teljesen lepusztult, ő mégis visszatért és vett egy csónakot, hogy folytathassa a munkát és ne maradjon pénz nélkül a család. A zaidita hútik (síita szeparatista felkelők) és a Szaúd-Arábia vezette szunnita arab koalíció között 2014-ben kirobbant konfliktust az UNICEF a világ legnagyobb humanitárius válságának nevezte.

Farönk bouldering – Adam Pretty (Sport kategória, 1. helyezett)

Fotó: Adam Pretty/WPP

A bouldering azt jelenti, hogy legfeljebb hat méter magas sziklákat vagy falakat mászol meg, kötelek és hevederek nélkül. Kezdetben csak egy hegymászó tréningként tekintettek rá, amely jó felkészülésnek számított a nagyobb magasságok meghódítása előtt, de az évek alatt önálló sportággá fejlődött. A müncheni sziklamászó edzőtermeket és sportlétesítményeket a Covid-19 járvány miatt bezárták, így a sportolóknak kreatív ötletekkel kellett előállniuk és új alternatívákat keresni az edzésre.

Az átváltozás: Ignat – Oleg Ponomarev (Portré kategória, 1. helyezett)

Fotó: Oleg Ponomarev/WPP

Ignat, transznemű férfi és barátnője, Mari az oroszországi Szentpéterváron, 2020. április 23-án. Ignatot az iskolában sokat zaklatták, az iskola pszichológusával is beszélnie kellett, miután meghallották, hogy férfiként hivatkozott magára. Az iskola pszichológus volt az első idegen, akinek Ignat őszintén beszélt a nemi identitásáról, de arra kérte, hogy az elhangzottakat tartsa titokban. Hamarosan azonban az egész iskola megtudta, így a fiatal életében a sértegetések és megalázások mindennapossá váltak. Az orosz LMBTQ-közösség sok tagjának titkolnia kell valódi identitását az őket érő megbélyegzés miatt. Oroszországban 2020 júliusában lépett érvénybe az a törvénymódosítás, amely kimondja, hogy csak egy férfi és egy nő köthet házasságot.

Vita a Felszabadítási emlékműnél – Evelyn Hockstein (Hírek kategória, 1. helyezett)

Fotó: Evelyn Hockstein/WPP

A washingtoni Lincoln Parkban található Felszabadítási emlékmű eltávolításáért tüntető nőt egy férfi próbálja meggyőzni, aki a szobor megtartásáért kampányol. A Black Lives Matter tüntetéssorozat hatására 2020 nyarán Amerika-szerte több helyen demonstrációt szerveztek. Céljuk az volt, hogy a hatóságok eltávolítsák azokat a szobrokat, amelyek a rabszolgatartó államok csapatait vezető tábornokoknak állítanak emléket.

Maszkkal játszó kaliforniai oroszlánfóka – Ralph Pace (Környezet kategória, 1. helyezett)

Fotó: Ralph Pace/WPP

Egy kíváncsi kaliforniai oroszlánfóka egy maszk felé úszik november 19-én a kaliforniai Monterey-i Breakwaternél. A pandémia kitörése után a mindennapjaink részévé váltak az egyszer használatos műanyag termékek és a maszkok, a gumikesztyűk, a fertőtlenítőszerek műanyag flakonjai pedig hatalmas kárt okoztak a Föld ökoszisztémájában. A Dél-dániai Egyetem becslései szerint világszerte percenként 3 millió maszkot dobunk el, ami egy hónapban összesen 129 milliárd darabot jelent.

Habibi – Antonio Faccilongo (Hosszútávú projektek kategória, 1. helyezett)

Fotó: Antonio Faccilongo/WPP

A B’Tselem emberjogi szervezet februári jelentése szerint közel 4200 palesztint vettek őrizetbe, és tartanak fogva az izraeli börtönökben. Egyeseket 20 évnél hosszabb szabadságvesztéssel sújtottak. A palesztin foglyok látogatói általában csak egy átlátszó válaszfalon keresztül láthatják szeretteiket és telefonon keresztül beszélhetnek velük. A képen Lydia Rimawi látható, akinek férjét, Abdul Karim Rimawit 2001-ben tartóztatták le és 25 év börtönbüntetésre ítélték Rehavam Ze’evi izraeli turisztikai miniszter meggyilkolásában való részvétel miatt. A házaspár fia, Majd, 2013-ban született, mesterséges megtermékenyítés által. Abdul Karimnak 2014-ben nagyjából 450 ezer forintnak megfelelő büntetést kellett fizetnie, amiért kicsempészte a börtönből az ondóját, és a családja sem látogathatta meg két hónapig a férfit.

Pandémia galambok – Egy szerelmi történet – Jasper Doest (Természet kategória, 1. helyezett)

Fotó: Jasper Doest/WPP

A fotós lánya, Merel megretten Dollie-tól. A galamb és párja, Ollie rendszeresen meglátogatta a Vlaardingenben lévő lakás erkélyét, amikor a holland család önkéntes karanténba vonult. A madarak napi látogatásai jó emlékeztetőül szolgáltak, hogy az emberek nincsenek egyedül ezen a bolygón, még akkor sem, ha elszigetelten élnek a városi területeken.

A díjazott képek, illetve a fődíjra jelölt felvételek ezen a linken tekinthetők meg. Nézzünk néhány fotót ezek közül.

The Ameriguns – Gabriele Galimberti 

Fotó: Gabriele Galimberti/WPP

Elveszett paradicsom – Valerij Melnikov

Fotó: Valerij Melnikov/WPP

Kikötői robbanás Bejrútban – Lorenzo Tugnoli

Fotó: Lorenzo Tugnoli/WPP

Aki marad, bajnok lesz – Chris Donovan

Fotó: Chris Donovan/WPP

Harc a sáskainvázió ellen Kelet-Afrikában – Luis Tato

Fotó: Luis Tato/WPP

Forrás: My Modern Met
Nyitókép: Mads Nissen/World Press Photo

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: