Az interaktív előadások a színház eszközeivel, de a nézők bevonásával zajlanak, és terápiás foglalkozások is egyben. A népszerű színésznő kezdeményezésének célja az önfejlesztés és olyan témák feldolgozása, melyekről ritkán tudunk beszélni.
A népszerű színésznő, Xantus Barbara folyamatosan próbál, járja az országot, filmforgatókönyvön dolgozik, könyvet ír, nemrég pedig „színházat” indított. Formabontó színházat, ahol két színész a világirodalom egy jelenetével és improvizációs jelenetek sorával szórakoztat, a közönség bevonásával, pszichoterapeuta moderálásával.
„Régóta megvan a pincehelyiségünk a belvárosban, amelyben elindítottuk a kezdeményezést. Korábban felmerült az eladás gondolata is, mivel nagyon frekventált környéken van a helyiség, de végül a testvéremmel együtt úgy döntöttünk, hogy maguk hasznosítjuk. Így született meg a SZÍNESkult pszichoteátrum” – mondja Barbara a nyitással kapcsolatban.
A színház és a pszichológia ötvözése
Bár az előadások újak, a lehetőség gondolata már régen megfogalmazódott a színésznőben. „Nekem már 10 évvel ezelőtt megfordult a fejemben a pszichoteátrum gondolata, amit elsőként gyerekkori barátnőmnek, Rózsa Ildikó, pszichoterapeutának meséltem először pár éve. Már akkor arról beszélgettünk, hogy melyek azok a témák, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni. Mindenképpen az volt a cél, hogy a nézők bevonásával, egy interaktív produkció jöjjön létre”. Nemrég tartották az első, bemutatkozó előadásukat, Anyja fia, címmel. „Ahogy a cím is jelzi, a leválásról szól a darab, de nem a fiú szemszögéből járjuk körbe a témát, hanem az anyáéból. Bartis Attila Nyugalom című filmjének a jelenete volt a gondolatébresztő, ezt részben meg is jelenítettük, beszéltünk is róla, utána pedig improvizációs jelenetekkel folytattuk, hogy milyen lehetett ez gyerekkorban. Gyulai-Zékány István a kisfiamat és a nagyfiamat is játszotta, én pedig voltam kisgyerekes és nagy gyerekes anya, házas is, elvált is, tehát sokféle élethelyzetben. Kronológiailag visszük végig az előadást”.
A nyitó előadáson nem csak civil nézők, szakmabeliek is sokan voltak. Nagyon sok gondolatuk volt utána, ott maradtak, és beszélgetés lett az előadásból. „Mivel a nézők is részesei voltak az előadásnak, bizonyos szerepekre meghívtuk őket, majd utána átbeszéltük, és mindenkiből előbújtak a különböző történetek. Rájöttünk, hogy nem csak lehet, hanem kell is az előadás után ezekről a helyzetekről beszélgetni. Mert van rá igény, és többen is jelezték, hogy hiánypótló a kezdeményezés. Populáris módon veti fel a témát, de mégis komoly és szakmai igényességgel készült”.
Segítség, zaklat a főnököm!
A következő, június 9-i előadás a munkahelyi zaklatás témáját járja körbe, Segítség, zaklat a főnököm! címmel. A téma ismét felkavaró lesz, izgalmas helyzetekkel, és a jelenetek közötti beszélgetésekkel melyek azt próbálják feltárni, hogy mi lehet annak az oka, hogy valaki zaklatóvá, vagy zaklatás áldozatává válik. Az előadások alapjaiban véve a színház eszközeivel zajlanak, de tulajdonképpen terápiás foglalkozások is. „Sokan nem vették még a bátorságot vagy az erőt az életükben ahhoz, hogy pszichológushoz menjenek. De ha rájönnek arra, hogy ez milyen hasznos utazás, és az előadástól például biztos, hogy megmozdul bennük valami, akkor lehet, hogy ehhez is erőt kapnak. Így a kikapcsolódás, a „játék” mellett plusz funkciót is adhat az előadás.”
Van, amikor kell a külső megerősítés
Barbara nem titkolja, hogy saját élményei, élettapasztalatai is kellettek ahhoz, hogy belevágjon az egészbe. „Sajnos sokáig én sem mentem szakemberhez, pedig kellett volna, de egy ideje már járok. A gyerekeim már jártak a válásunk miatt, de én még akkor is húztam, halogattam. Aztán rájöttem, hogy vannak dolgok, amiket nem tudunk, és nem lehet megbeszélni, feldolgozni a családunkkal, a barátainkkal, vagy a legközelebbi hozzátartozóinkkal. Vagy amikor úgy érezzük, hogy kell a megerősítés, mert el vagyunk veszve egy témában, ami felvet bennünk egy csomó kérdést. A gyerekeimen láttam, hogy határozottan jót tett nekik, és sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek. Jobban értik azt a csomagot, amit tőlünk, a szüleiktől, illetve amit az élettől kaptak” – mondja a színésznő. Majd megdöbbentő őszinteséggel idézi fel élete egyik legnehezebb időszakát.
„Meg akartam magamnak bocsájtani a válást”
„A válásunk miatt nagyon fontos volt ez, kamaszként volt sok küzdelmünk velük, és én is a végére akartam járni. Meg akartam magamnak bocsájtani ezt a válást, mert ez egy kemény döntés volt, és a mai napig a szemem előtt van, ahogy a kisfiam sír, amikor közöltük vele. Olyan jó lett volna, ha ez nincs, vagy ha nem így alakult volna. Néha úgy érzem, hogy kellett volna még egy kicsit várnunk, hogy inkább mi felnőttek kössünk kompromisszumot, mint a gyerekek. De közben meg azt is tudtam, hogy az a tisztességes, ha a gyerekek azt látják, hogy nem kendőzzük el a problémákat. Ne ezt tanulják meg, ne ez legyen számukra a normális. Fontosabbnak éreztem, hogy azt tanulják meg, hogy mindig álljanak ki magukért. Szóval ez az egész nekem is rengeteget ad, számomra is terápia”.
Nyitókép: Xantus Barbara (fotó: Steindl Gabriella)
