Zajból a csendbe: ellátogattunk a zuglói japánkertbe

Egy napsütéses vasárnap délutánon a zuglói japánkertben jártam és csodákra találtam. Hogy a hely szellemét megértsük, pár száz évet vissza kell mennünk az időben és át kell repülnünk a fél világon, de a befektetett energia garantáltan megtérül!

A 14. kerületi kertbe tömegközlekedéssel is könnyen eljuthatunk, én ez alkalommal a buszt választottam. Már a rövid séta a buszmegállótól a kert bejáratáig is igazán kellemes volt: az út árnyas fák alatt, illatozó virágok között vezetett. Az ajtóban egy barátságos, lomha, éjfekete mackó (igazából újfundlandi kutya) fogadott és terelgetett a portáig, ahol a belépőjegy megvásárlása után, kezemben a térképes leírással elindultam felfedezni a kertet.

Séta a tavas kertben

A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium japánkertje a laposkertek, a síkvidéki (hiraniwa) tavas sétakertek csoportjába tartozik és 1920-ban, Varga Márton tervezte. A japán császári család tagjaitól kezdve sokan felkeresték már a kertet az elmúlt 100 évben, most rajtam volt a sor, hogy felfedezzem.

Gyönyörű, ívesen faragott kapun (torii) léptem be, rajta felirat: Isten hozott. Azzal, hogy betettem lábamat a szent térbe, hátrahagytam a zajos, felesleges gondolatokkal és szmoggal szennyezett világot. Mintha a természet szentélyébe érkeztem volna. Kis geometrikus alakzatokból kialakított utakra leltem mindenütt. Nem kellett sokat gondolkodnom, a kert és a kövek szellemei vezettek utamon. Egy kis hídon átkelve, majd a lépőköveken átsétálva válaszúthoz érkeztem. Mindegy, melyik irányt választja az ember, hiszen balra a jó, jobbra a még jobb várja. Erre egy hegy alakú kőrakás – a japán Fuji hegy szimbóluma, arra a kis tó, partján a művészi gonddal kialakított törpefa. Az irányított haladási útvonalú sétakertben még az is előre eltervezett, hogy hol nézünk majd felfelé és melyik részen a földre. E szerint helyezi el a tervező a díszeket, alakítja a növények sorát. Ha a lépőkövek által kijelölt úton és a szemlélődő sétában elfáradnánk, megpihenhetünk az árnyas padokon.

Sok gonddal és gondolattal a fejemben érkeztem a kertbe, de utam során minden súlyomat szép lassan letettem. Jobb lábamat tettem a bal után, egyensúlyoztam a vízen átvezető köveken. A gondosan kialakított, szépséges környezet észrevétlenül ragadott magával. Többé nem számított a külvilág, csak a jelenben voltam és megfigyeltem a természet csodáit. Csobogott a víz, énekeltek a madarak, a kis hidak finom ívein megnyugodott szemem. Lélegzetem lelassult és észrevettem: nyílik a magnólia…

Egy kis japánkert történelem

Mint sok más japán kulturális és szellemi hagyománynak, a kertművészetnek is kínai gyökerei vannak. Eredetük bizonyos források szerint az 5-6., mások szerint a 8. századra vezethető vissza. A 11. században pedig Sakuteiki címen, tájkertészeti kézikönyvet adtak ki, mely a természet másolására buzdítja a könyv olvasóit és a mai napig forrásként szolgál a kertépítők számára. A japánkerteknek két fő típusát különböztetjük meg: a hegyvidékit (tsuki-yama) és a síkvidékit (hira-niwa). Az előbbiben a tó és a vízesés, míg az utóbbiban a kövek elrendezése a mérvadó. Más elkülönítési szempontok szerint pedig léteznek sziklakertek (száraz kertek), illetve teakertek. Az ősi japán vallás, a sintó szolgált alapul a szent helyek-kertek kiválasztásához, elrendezéséhez. A sintó istenei (a kamik) és szertartásai szorosan kapcsolódnak az évszakok változásaihoz. A kertek e felfogás szerint igazából a természet templomai. Bennük szinte mindennek szimbolikus jelentése van, ahol a természet szellemei benne élnek a vízben, a fában, a kőben egyaránt.

A japán sziklakert (kareszanszui), vagy zen kertként is ismert típus tiszta egyszerűségre törekszik. A zen buddhizmus hatásáról árulkodó térben a növény nem, vagy csak elhanyagolható mennyiségben jelenik meg. Minden a kisebb-nagyobb kövekről, sziklákról, különböző alakzatokról szól. Szimbolikusan a víz motívuma is feltűnik bennük gereblyével kialakított, hullámzó vízre emlékeztető kavics-mező formájában. A különböző méretű sziklák szimbolikus jelentéssel bírnak, értelmezésük többféle lehet, általában szent hegyeket jelképeznek.

Rátalálni a csendre, az apró dolgok ereje

Ahhoz, hogy megértsük a japán kerttervezés esztétikáját, kicsit közelebb kell kerülnünk a japán ember természethez való viszonyához is. A japánok végtelenül tisztelik a természet megnyilvánulásait. Értékelik a szépségét, fejet hajtanak korlátlan ereje és hatalma előtt. Talán nincs még egy nemzet, amely így tudna csodálni egy virágzó fát, egy hófödte hegycsúcsot. Szinte művészi szintre emelik a szemlélődést.

Felgyorsult világunkban különösen nagy fontossággal bírnak azok a helyek, ahol a kavargó lélek megnyugvásra lelhet. Ahogy én is, zakatoló elmével érkeztem, és két órával később lecsendesedve, hálával telve távozhattam a kertből. Azért is erősödhetett fel a meditáció, a jóga, a különböző önismereti technikák iránti igény a nyugati világban is, mert az ingeráradatra, a folyamatos zajra valahogyan reagálnunk kell. Ellenpontként szükségünk van a csendre, a nyugalomra, amelyből kiindulhatunk és vissza is térhetünk oda. A mindennapos versenyhelyzet, a naprakészség elvárásának valahogyan meg kell felelnünk, meg kell tanulnunk – vagy inkább újra kell tanulnunk az egyszerűséghez, az alapokhoz, a természethez, önmagunkhoz való visszatérés útját. A nyugati ember nyitott a keleti kultúrák felé, erre ragyogó példa a Magyarországon megjelenő japán kertművészet is.

Igazából minden megtalálható a zuglói kertben is, ami a japánkertek sajátja: víz, sziget, szigetre vezető híd, bambusz, szabadtéri pavilon, kő és kőlámpás. Nem baj, ha egyszerű parkként tekint a kertre, az, aki ide betér. Akkor is átjárja a béke, a szépség és feltöltődve távozik. Észre sem veszi és figyelmével átadja magát a természetnek.

Nagyvárosban csend-szigetre leltem. Biztosan jövök még és másokat is elhozok ide.

„…Mintha nem én, mintha nem te,

álmodunk egy Sinto-kertbe’.

Mintha minta lettünk volna

mohos kőbe karistolva.

Mintha létünk isten írná,

mintha nélkülünk is bírná.

Mintha tinta híján tenné-

formáz minket életekké….”

(részlet Novák Valentin Mintha című verséből)

Szerző: Balogh Réka

Nyitókép és fotók: Balogh Réka

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: