A három gyermekes modell anyuka elmondta: nehéz volt, de be kellett látnia, hogy nem tud mindent tökéletesen csinálni.
Ashley Graham a Clase Azul Nemzeti Tequila Napi vacsorán vett részt New Yorkban, ahol megosztotta, hogy gyakran összeomlott, amikor próbált az anyaság, a házasság és a karrierje között egyensúlyozni.
Az egyensúly ideája
„Bárcsak létezne olyan, hogy egyensúly. Amit meg tudok tenni, az az, hogy mélyrehatóan beszélgetek önmagammal és a férjemmel, illetve a gyerekeimet ahhoz szoktattam, hogy amikor otthon vagyok, akkor tényleg otthon vagyok és együtt vagyunk” – mondta a 35 éves modell.
Dolgozó anya
Graham arról is beszélt, hogy elfoglalt anyaként fontos számára, hogy tudja, amíg dolgozik „gondoskodnak a gyerekeiről, és a legjobb kezekben vannak”. „És csak ennyit tehetek, mert megőrülnék, ha nem lenne célom az anyaságon kívül. Az édesanyám otthon maradt, mi voltunk az életcélja, és ő ezt imádta. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi időt töltött velünk. De én szándékosan vártam azzal, hogy gyereket szüljek, mert a karrierem valóban sokat jelentett a számomra, és örülök, hogy így tettem” – osztotta meg a modell.
Kemény menet
Graham nemrégiben egy állatkerti kirándulást szervezett a három gyermekével, a 18 hónapos ikrekkel, Malachival és Romannal, illetve a 3 éves Isaac-kel, amit csak úgy foglalt össze: „kemény nap volt”.
„Kemény menet volt, nyüzsgő állatkert, 30 fok, harci festék az arcon, és hajrá. De nagyon jól éreztem magam velük. Ez volt a legjobb, mert amikor velük vagyok, egyszerűen átkattanok anya üzemmódba” – mesélte nevetve.
Túllépni a bűntudaton
Graham arról is őszintén vallott, miként kezeli, hogy nem tud mindenhol 100%-ot nyújtani: „Igazából minden nap bűntudatom van. Ariana Huffington mondta nekem, hogy „csak túl kell lépned rajta”. Ha bűntudatban élsz, az csak akadályozni fog téged” – mesélte Graham, majd hozzátette „Én még csak három és fél éve vagyok anya, szóval minden nap a tőlem telhető legjobbat nyújtom”.
Forrás: People
Nyitókép: NBC / Getty Images