Ezért fontos, hogy elgyászold korábbi önmagad, ha szülővé válsz

Összeegyeztetni azt, aki voltam, azzal akivé válok, nehéz feladat anyaként. De a gyásznak olykor helye van életünk legszebb pillanatainál is.

A szülők gyakran nyomást éreznek, hogy boldogok, hálásak legyenek a gyermekeik miatt. Ezalatt elveszítik a lehetőségét annak, hogy meggyászolják mindazt, amit fel kellett adniuk az új szerep érdekében. Mivel gyakran nem vagyunk tisztában azzal, hogyan ismerjük el az életünk jelentős változásaival kapcsolatos összetett érzelmeket, sokszor érezzük magunkat támasz nélkül. Egyszerűen összeegyeztethetetlennek tűnik a tény, hogy szomorúnak, esetleg dühösnek érezzük magunkat a gyerekvállalás miatt, amiről tudjuk, hogy nagyon is vágytunk rá. Így aztán inkább fejest ugrunk az új szerepünkbe és minden szálon elvágjuk magunkat attól, akik korábban voltunk. A régi életünket úgy akasztjuk fel a szekrénybe, mint egy nem hordott ruhát, és csak reménykedünk abban, hogy valaha még elővehetjük újra.

El tudod képzelni, hogy valaha nem voltál anya?

Többször hallottam ezt a kérdést nők beszélgetéseiben. Teljesen mindegy, hogy valaki 10 perce vagy 10 éve anya, a szülőség olyan átformáló erejű, hogy szinte alig emlékszünk arra, milyenek voltunk előtte. Amikor egy változási folyamatban vagyunk, nőből anyává válunk, általában arra összpontosítunk, hogy mit követelnek tőlünk most, ahelyett, hogy arra figyelnénk, mit hagyunk hátra. Pedig minden döntés egy bizonyos szinten lemondással is jár és teljesen normális, ha emiatt szomorúnak érezzük magunkat. Még akkor is, ha történetesen a gyerekeinkről van szó.

Jogfosztott gyász

A gyászt jellemzően a szó szerinti halállal hozzuk összefüggésbe, de létezik valami, amit jogfosztott gyásznak nevezünk. Nincs temetése, de legalább annyira fájdalmas, mint egy szerettünk elvesztése. Ez az a gyász, amely a minimalizált vagy el nem ismert veszteségből fakad. Ilyenkor nem érezzük magunkat elég kényelmesnek ahhoz, hogy megmutassuk érzelmeinket a külvilágnak, sőt néha még önmagunknak sem.

Az anyaság millió örömet hoz, de közben többszáz másiktól megfoszt: a pihenéstől, az önmagunkra szánt időtől, szabadságtól vagy épp a randiktól.

Nem baj, ha ezek hiányoznak vagy vágyunk rájuk, emiatt nem leszünk rossz szülők.

Egyszerre szeretni magad és másokat

Kapcsolatban kell maradni azokkal a részeinkkel, amik a szülői szerep előtt fontosak voltak. Mert ha száműzzük az előző életünket, akkor pont az a fény vész el a szemeinkből, ami az anyaság boldog megéléséhez is fontos lenne. A szülőség meghatározó fejlődési állomása, hogy meg tudjuk találni az egyensúlyt önmagunk és a gyerekeink igényei között.

Azzal, hogy anyává válunk nem szűnünk meg nőnek és embernek lenni.

Az érettség fokmérője nem az, hogy lemondunk magunkról a gyerekeink javára, hanem az, ha képesek vagyunk úgy szeretni őket és kielégíteni az igényeiket, hogy közben nem feledkezünk meg magunkról sem. Az elszakadás azoktól a dolgoktól, amitől mi Mi vagyunk, inkább akadályozza a gyermekünkkel való kapcsolatot, mintsem erősíti azt.

Múlt és jelen összeolvadása

A társasági élet, az utazás, a szerelmes éjszakák mind olyan dolgok, amikről azt gondoljuk önként és dalolva kell lemondanunk, ha már szülők lettünk. Pedig nem így van! Pontosan ezek azok az apróságok, amik megtöltik élettel és szenvedéllyel a hétköznapjainkat. Olyan részecskék a múltunkból, amiket nem szabad veszni hagyni. A gyerekek érkezésével feje tetejére áll a családi élet és új szokások, napirend és életritmus kell az alkalmazkodáshoz. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne ültethetnénk át önmagunkból és mindabból, amit szerettünk, néhány alapkövet a jelenlegi életünkbe. Amit pedig végleg elengednénk, annak a meggyászolására ne féljünk időt adni.

Nyitókép: Westend61/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

• Így nyírta ki a barátságunkat, hogy a legjobb barátnőm anya lett
• Szülésre bocsátó és lezáró szertartások, amik gyógyírt jelentenek az anyai léleknek
• Anya, feleség és üzletasszony, de hova tűnt a nő? – Rituálék, amik segítenek lavírozni a női szerepek között