5 időtlen tanítás a 86 éves Dalai Lámától

A Dalai Láma július 6-án ünnepelte 86. születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük Őszentsége legbölcsebb tanításait, amik nélkülözhetetlenek egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb élethez.

Az elmúlt két évtizedben számos könyv jelent meg a vallási vezető tanításaiból, amik legtöbbször a boldogság és a szeretet témaköreit boncolgatják, valamint a félelem és a kétség leküzdésében nyújtanak segítséget. A spirituális vezető derűje és bölcsessége a gyorsan változó világban is töretlen, így nekünk is érdemes lehet megfogadni néhányat, időtlen tanításai közül.

1. A meditáció fontossága

„A buddhizmus szerint a gondolataink és érzelmeink vadak és engedetlenek, mert a megszelidítésükhöz hiányzik belőlünk a mentális fegyelem. Ennek eredményeként ők irányítanak minket, és nem mi őket. Éppen ezért meg kell fordítani a folyamatot, amihez a meditáció a kulcs.”

2. Gyakorlat és elmélet egyensúlya

„A buddhizmus évszázadok óta virágzik számos országban, de Tibet az egyetlen hely a világon, ahol a vallás három fő ága fennmaradt. A buddhizmus útját járók körében mindig is fontos volt a vallás átültetése a mindennapi gyakorlatba, és a tapasztalt gyakorlók sem hanyagolták el a tanulást. Ez a hozzáállás minőségi alapot adhat nemcsak a vallások gyakorlásában, hanem a mindennapi életben is.”

Dala Láma 5 tanítása
Fotó: Sergio Capuzzimati/Unsplash

3. A legveszélyesebb ellenség benned van

 „Az egyik legnagyszerűbb emberi tulajdonság az intelligencia, ami által képesek vagyunk megítélni, hogy mi van ránk jó hatással, és mi az, ami káros. A negatív gondolatok és érzések tönkreteszik ezt a különleges tulajdonságot, és gyakran romboló erejük áldozataivá válunk. Fel kell ismernünk, hogy az igazi ellenség nem rajtunk kívül keresendő, hanem önmagunkban.”

4. Rövid tanítás az elfogadásról

„Ha egyetlen hibánkat felismerjük, az sokkal többet ér, mint rámutatni valaki más számos hibájára. Ahelyett, hogy rosszat mondanánk az emberekről, és összetűzésbe kerülnénk velük, inkább szemléljük őket a teljes valóságukban. Fókuszáljunk a jó tulajdonságaikra. És ha mégis örömünket lelnék abban, hogy valaki mást rágalmazunk, képzeljük azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptunk. Így elég gyorsan leszokhatunk erről a sértő viselkedésről.”

5. A stressz leküzdéséhez a megoldáson keresztül vezet az út

„Ha egy helyzet, vagy probléma orvosolható, akkor nem kell miatta aggódni. A legegyszerűbb lépés egy adott helyzet megváltoztatásához, ha a megoldást keressük. Így a legtöbb energiánkat a pozitív végeredmény elérésére fordítjuk, nem pedig a problémára. Viszont ha egy adott szituációra nincs megoldás, akkor sem érdemes rágódnunk rajta, mert úgysem tehetünk az ügy érdekében semmit. Ebben az utóbbi esetben, minél előbb elfogadjuk a tényt, annál hamarabb megszabadulunk a probléma súlyától.”

Forrás: Tricycle
Nyitókép: Chris Weeks / Stringer/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: